Úgy látszik, most talált el a fülekhez az a sok ellentmondás, amelyekre ön éveken keresztül próbálta meg felhívni a figyelmet. A szakmai kérdések persze olykor politikai vitába torkollnak, megy a licit, hogy melyik oldal mit rontott el, de ettől eltekintve a politika olyan dolgokat kezdett el feszegetni, amelyek korában tabunak számítottak. Meglepte-e, hogy ha személye nem is, de az, amit képvisel annál inkább, az oldalvonal mellől hirtelen a kezdőkörbe került?
– Örülök, hogy a Fidesz felvetése nyomán vezető politikai témává vált a társulatunk által közel évtizede hangoztatott tény, hogy tudniillik a villamos piac privát szereplői túlfinanszírozottak. Magyarán a kilencvenes évek közepén privatizált erőművek és szolgáltatók indokolatlanul magas jövedelmekre tesznek szert, s ez az egyik oka a drága áramnak. A kialakult vita jogi részletei, éppúgy, mint az ezzel járó egymásra mutogatás azonban nem érdemes a figyelemre. A legfontosabb az, hogy most a szellem kiszabadulhatott a palackból, és remélhetőleg már nem gyömöszölhető oda vissza.
– Lehet, hogy a folyamat, amin keresztül idáig jutottunk, bonyolult, a végeredményre azonban meglehetősen egyszerű rákérdezni. Miért olyan drága a magyar áram?
– Hogy ezt tisztán lássuk, a privatizációig kell visszamennünk. Az energiapiacok megszerzése hazánkban is az unióhoz történő csatlakozás előkészítése jegyében történt anélkül, hogy végiggondolták volna, mivel jár ennek megvalósítása. A neoliberális szemlélet szétzilálta az addig egységes rendszert, és hagyta, hogy a szektor új elvek mentén kezdjen működni. A villamos ipar privatizáció előtti alapfilozófiája a legkisebb költség elve és az ellátásbiztonság volt. A tőke belépésével e helyébe a profit maximalizálása került. Az első hiba a magánosítás, tehát az állami szerepvállalás leépítése volt, a második pedig a liberalizáció, amikor az állam szabályozó szerepét is visszafogták. Ezzel a fogyasztókat teljesen kiszolgáltatták a profitérdekeknek.
– Milyen szerepet játszottak az áramárak elszabadulásában azok a hosszú távú szerződések, melyek felülvizsgálatára Orbán Viktor tett javaslatot?
– A privatizációs szerződésekben az eladó kormány – vagyis a Horn-kabinet – diszkriminatív módon gazdasági előnyöket biztosított a külföldi befektetőknek. Azaz garantálták, hogy az erőműveknek termelt áramot legalább nyolcszázalékos eszközarányos eredményt hozó áron vásárolja meg tőlük a Magyar Villamos Művek. Az állami tulajdonú paksi atomerőművel nem kötöttek kedvező szerződést, csak a külföldi tulajdonosok kerültek ilyen előnyös helyzetbe. Az árképlet ráadásul túlságosan magas indulóárat határozott meg, amelyet azután ilyen-olyan okokra hivatkozva egyre csak emeltek. A monopolhelyzetbe került privát szereplők a piacosítás uniós követelményeinek fedezetében sikeresen gyakoroltak nyomást az éppen aktuális kormányokra. Az árképletek indexáláson alapulnak, tényleges önköltség ellenőrzésére nem került sor. Ha valaki komolyan szeretné megváltoztatni a termelő és a szolgáltatócégek jövedelempozícióját, annak nem elég az árképletet megváltoztatnia, de mindenképpen figyelembe kell vennie azt is, mekkora a szolgáltatás vagy a termelés tényleges önköltsége. A polgári kormány egyébként megpróbálta mérsékelni a végfelhasználói árat, ez valemelyest sikerült is, a torz jövedelemviszonyok korrigálására azonban nem került sor. Ezért is tartom nagy jelentőségűnek azt felvetést, hogy a felületi kezelés helyett most a költségviszonyok újratárgyalásával keres megoldást az ellenzék.
– Egyes vélemények szerint a hosszú távú szerződések nélkül senki sem vásárolta volna meg a lerobbant állami erőműveket, a szükséges beruházásokra pedig végképp nem lett volna jelentkező.
– Az élet ezt megcáfolta. Nem önmagával a szerződésekkel, hanem azok tartalmával és a kiindulási feltételekkel van baj. A hosszú távú szerződések fedezéke mögött ugyanis a meglévő erőművi berendezések lerablásával is hatalmas jövedelmekre lehetett szert tenni. Ezért azután a tulajdonosok nem is kényszerültek rá, hogy jövedelmezőségüket beruházásokkal javítsák. Bizonyos környezetvédelmi beruházások persze történtek, gázturbinás erőművek létesültek, de az iparág lényegi megújítása még várat magára.
– A köztudatba most bekerült, hogy az erőművek luxusprofitra tettek szert, ön viszont azt mondja, hogy ez a kitétel a szolgáltatókra is áll.
– Pontosan. A privatizáció óta nem csak a termelők, de az áramszolgáltatók saját tőkére vonatkoztatott nyeresége is mindig magasabb volt nyolcszázalékosnál. 1996 és 2004 között a privát erőművek 160 milliárd, az áramszolgáltatók 194 milliárd, vagyis összesen 354 milliárd forint adózott eredményre tettek szert. Ez duplája a villamos ipar privatizációjából befolyt pénznek, s a legnagyobb részét kivitték az országból. Pedig ebből a pénzből meg lehetett volna újítani a rendszer jelentős részét. 2004-ben az erőműveknél már 22,4, az áramszolgáltatóknál pedig 15,4 százalékos volt a saját tőkére vonatkoztatott profit.
– Akkor tehát van honnan lecsípni a lakossági árak legalább tízszázalékos mérséklése érdekében.
– Így van. Önmagában a 8 százalékos profit feletti jövedelemrész 5-6 százalékos átlagos árcsökkentésre nyújtana fedezetet. Ha pedig mondjuk az Egyesült Államok államkötvényeinek négyszázalékos hozamát vennénk alapul, az e feletti jövedelemrész lefaragásával már 8-9 százalékos árcsökkenést érhetnénk el. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a társaságokból kiszervezett saját tulajdonú cégeknek adott drága megbízások növelik a cégek önköltségét, tehát szintén szerepük van a drága áramban. Ezt a költség oldali jövedelemkivonást a közbeszerzési törvénynek kellene megakadályozni úgy, hogy a közszolgáltatást végző társaságoknak kötelező legyen a vállalatból kiszervezett tevékenységek közbeszerzési pályáztatása. De volna még más mód is az árcsökkentésre. Az áram áfakulcsát tavaly januárban tizenkét százalékosról huszonöt százalékosra emelték, mondván, hogy az EU szabályai szerint a villamos energia az általános kulccsal kell adózzon. Most januárban a kulcs húszszázalékosra mérséklődik ugyan, csakhogy Magyarország, mivel erre a csatlakozási tárgyalásokon mentességet kapott, még 2007-ig alkalmazhatná a tizenkét százalékos kulcsot. Szóval öt százalékot enged a kormány a korábbi tizenhárom százalékos emelésből, pedig még további nyolc százalékot is engedhetne.
– Az Európai Bizottság is vizsgálja a magyar energetika profitszerkezetét. Segítheti ez egy jobb magyar szabályozás kialakítását?
– Társulatunk állásfoglalásban üdvözölte a vizsgálat megkezdését, jeleztük ugyanakkor, hogy azt az áramszolgáltatókra is ki kell terjeszteni. Szóval az EU segíthet megindítani egy korrekciós folyamatot, de Brüsszel nem fogja megoldani a mi problémáinkat. Sőt ehhez a hatósági árszabályozás visszaállítását követelő politikai akarat sem elegendő önmagában. Az árszabályozás mellett erős fogyasztóvédelemre is szükség van, nem beszélve az önköltség hatékony ellenőrzésének megteremtéséről. Magyarországnak a megváltozott helyzetnek megfelelő, nemzeti érdekű energiapolitikára van szüksége, amelyben helyre kell állítani az állam fogyasztókért vállalt felelősségét.
origo.hu
Így köszöntötte Bódi Guszti Bódi Margót: „Legyünk még együtt 30 évig!”
