Könnyített menetfelszerelés, azaz: nyolcvanas évek. Erre a korszakra sokan úgy tekintenek, mint a rendszerváltás adventjére, pedig ne feledjük, a Szolidaritást 1981-ben verték szét, az oroszlánnak egészen 1989-ig volt foga, a rendszerváltásnak viszont alig volt előjele. Paládi Zsolt szám nélküli rab nem járt Recsken, nem járt a gulágon, épp csak lehúzott tíz évet a legvidámabb barakkban velünk együtt. 1968-as születésű lévén nagyjából ennyi tudatos esztendő juthatott ki neki a létező szocializmusból, ám ez a dózis, ez a sugáradag is szellemi sugárkárosodottá tette.
Szocializmusképünk egyik legalattomosabb hibája, hogy az ötvenes évek dramaturgiailag „mutatósabb”, feszesebb, brutálisabb viszonyait vetítjük a kádári „aranykor” éveire. Utólag a Major Tamás emlegette táncdalfesztiválos „huligánokat” próbáljuk helyettesíteni a pesti srácokkal. Paládi Zsolt ez ellen a hamis kép ellen küzd. Elmondja, elmeséli, hogy és mint volt, és mi volt. A lágy diktatúra miképp szoríthatott korlátlan engedelmességre boldog-boldogtalant szuronyok és nyílt színi terror nélkül.
Kiskapitalista kalauz a könyv címe, ám a kisszocialista Magyarországról szól. Kis-Magyarországról szól, nem az édes kis Magyarországról, amelyre gondolva szemünkből a könny kicsordul, hanem a szellemileg csonka kis Magyarországról, a kisstílűség Magyarországáról. Paládi Zsolt elmeséli, hogy a kabinosok és gebinesek Varsóval szerződött Magyarországa miképp csapott át a vállalkozók és maffiózók Brüszszellel kompatibilis Magyarországává anélkül, hogy bármi alapvető megváltozott volna.
Paládi könyvét lexikonba nem kívánkozó tények betűrendszerű feldolgozása Temesi Ferenc munkáival rokonítja, ironikus, könnyed stílusa viszont a sajátja.
(Paládi Zsolt: Kiskapitalista kalauz. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 2800 forint)
origo.hu
Elképesztő, mit mondott a tárgyalásán a karateedző, aki felrúgott egy fiút a szolnoki kalandparkban
