Szombati matiné somlói juhfarkkal

Nem láttam még a Kerülőutakat, ezért kikölcsönöztem a videotékából szombati matinéfilmnek. Sideways, ez az eredeti címe. Amerikai. Két férfi, a két lábbal a földön járó reklámszínész és a sikertelen író egy hétre elmegy Kalifornia dűlői közé bort kóstolni. Előbbi néhány nap múlva nősül, utóbbi már elvált, és egyetlen öröme a jó bor, mestere az ízharmóniáknak.
A videotékából hazafelé, a Klauzál téri kis piacon füstölt juhsajtot, jó kolbászt, paprikás szalonnát, retket-hagymát kapni. Vettem.
A Kerülőutak című film habkönnyű, de hiába forgatták Hollywood árnyékában, kisstílű, esetlen főhőseivel, hétköznapiságával és remek boraival a székhez ragasztott. Ahogy a kerülő utakon járó két barát kóstol, meghozza a kedvet is: kibontottam azt a somlóit, amelyet a Szent Márton pincészettől kaptam a héten. Mert a Magyar Borok Házában februárban Somló a vendég. Magyarország legelszigeteltebb borvidéke kincsesbánya; furmintja, juhfarkja és rizlingje semmihez sem fogható. Míg a film két hőse Kalifornia dűlőin kószált, én már Somló tanúhegyének bazaltján jártam. A vett retket is kitettem. Meg a juhsajtot is az asztalra.
Eszembe jutott, hogy olvastam nemrég egy felmérést arról, Somlót ki ismeri az országban. Az eredmény döbbenetes volt. Sokan elhelyezni sem tudják a vén vulkánt a térképen. Kaliforniát persze mindenki ismeri, de – hogy Márait idézzem – más a helyzet a somlaival. „Már a neve körül sok a fogalomzavar: ejtik somlainak, aztán somlyóinak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve somlói, s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük. Ez a magyar borok fejedelme. Kis területen termelik, s már nem sokáig: fáradt bor, lassan kivész a szőlőkből ez a fajta. Illata olyan, mint a fehér burgundié, de annál is nemesebb. Van egy fajta somlói, »Arany tűz« a neve, s pontosan olyan: tűz és arany keveréke. Ez a bor rábeszél. Ezt mondja: »Élj«. Ezt az egyetlen szót mondja, de olyan következetes erővel, mint a latin versek a nagy tanulságokat.” Márai 1941-ben írta ezt, néhány évvel azelőtt, hogy a somlóit következetesen somlainak nevező Hamvas Béla a háború zaja elől a Dél-Balatonra menekülve papírra vesse: „A somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni (…) A somlai bor hieratikus maszkjában éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérett derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.”
Amikor néhány napja a Magyar Borok Házában bemutatkoztak Somló borászai, nemcsak bort hoztak Budára, hanem derűt is.
Derű. Mostanában, a választási kampány idején mindenki megszólal. De ki beszél ma derűről?
Hát a somlóiak.
Mi meg a szívünkkel választunk.