A maradék, meglehetősen halvány pécsi reményeket a mérkőzés vége előtt húsz másodperccel elkövetett bírói hiba táplálja. Ekkor, 59-59-es állásnál a litván edző, Algirdas Paulaskas időt kért. A szabályok szerint a litvánoknak ezután az oldalvonal mellől kellett volna játékba hozniuk a labdát. A vendégek ennek ellenére az alapvonalról indultak. S hogy ennek miért van jelentősége? Rátgéber László a találkozó után elmondta: arra készítette fel tanítványait, hogy ketten őrizzék az ellenfél legjobbját, Katie Douglast. A hazaiak ennek megfelelően a saját térfelükön álltak fel védekezni. Douglas így akadálytalanul vehette át és hozhatta fel a labdát. Azt már nem tudjuk, hogy a pécsiek szintén a taktikának megfelelően szabálytalankodtak-e a labdás emberrel, tehát Douglasszel, de ha így történt, akkor az új helyzetben ez hiba volt, mert az amerikai légiós mindkét büntetőjét értékesítette. Rátgéber ugyan rögtön jelezte a bírói tévedést, de Dariusz Lenczowski lengyel játékvezető a meccs hevében elutasította kifogását. Folytatódott a játék, Iványi betörése után lecsorgott a labda a gyűrűről, a megszerzett lepattanóval a litvánok indultak, s Derevjanik eldöntötte a mérkőzést.
A bírók ennél az esetnél tehát hibáztak, de emiatt aligha változik meg a végeredmény. Csapatkapitányként Iványi Dalma ugyan aláírta a jegyzőkönyvnek azt a részét, amelyen fel kell tüntetni az óvási szándékot, de ez még nem egyenlő az óvással, hát még annak kedvező elbírálásával. Első lépésként a pécsieknek szerdától számítva három napjuk van arra, hogy megerősítsék óvási szándékukat a nemzetközi szövetségnél; az készteti őket gondolkodásra, hogy ennek súlyos ára van: 3000 euró, azaz durván 750 ezer forint.
A bírók ennél az esetnél tehát hibáztak – írtuk az imént, ettől még fenntartjuk azon véleményünket, hogy az utolsó két percben – de csak akkor – a bírók megfújták a hazai pályát. Ha nem is szemérmetlenül, de egyértelműen. Tehát elsősorban nem rajtuk múlott a siker. (Nem tartozik szorosan a tárgyhoz: a szerkesztőségünkbe telefonáló egyik olvasó nehezményezte ezt a megállapítást. Minden véleményt nem vehetünk számba, ezúttal két okból teszünk kivételt. Egyrészt, mert az illető „kosárlabda közeliként” mutatkozott be, másrészt mert a beszélgetés egy idő után olyan irányt vett, miszerint a Sopron iránti szimpátiától vezérelve „kárörvendezünk” a Pécs kudarcán. Ezt határozottan visszautasítva kijelentjük, természetesen függetlenek vagyunk a hazai rivalizálástól, s bízunk benne, hogy a pécsi drukkerek elkeseredettségükben nem tesznek magukévá hasonló megalapozatlan, beteges gondolatokat, nem keresnek a barátban is ellenséget.)
Egyébként maga Rátgéber László is csak a vereség egyik elemeként hivatkozott a játékvezetők hibájára. Ezt megelőzve három dolgot említett: 1. csapata az első félidőben nem szedte megfelelő hatékonysággal a lepattanókat; 2. Iványi Dalma rövid, kényszerű kiválása megzavarta; 3. a hajrában képtelen volt pontot szerezni. E három közül az utóbbi kettő még csak-csak érthető, igazából arra nehéz magyarázatot taláni, hogy 28-20-as vezetésnél – miközben a vendégek ászát, az addig gólképtelen Douglast le kellett cserélni – miért torpantak meg a hazaiak.
Szép gesztusként a pécsi szurkolók a vereség dacára is megtapsolták a kedvenceket, akik ezt „Továbbra is együtt!” csatakiáltással viszonozták. Hogy ez nemcsak a csapat és közönsége viszonyára, hanem a keretre is érvényes lesz-e, arra Rátgéber László azt felelte: a kiesés pillanatában korai erről beszélni.
Brnói bravúr. Ha a pécsi óvás lehetőségét nem számítjuk, kialakult a négyes döntő mezőnye. A Valenciennes és a Szamara két mecscsen harcolta ki a továbbjutást, a Bourges–Brno párharcban pedig a csehek másodszorra is nyertek idegenben (70-69-re), így ők kerültek még a négy közé. S valószínűleg a március 31.–április 2. közötti Final Fourt is megrendezhetik, ahol az elődöntő párosítása a következő: Valenciennes–Brno és Szamara– Vilnius.

Meglepő fordulat a a Huszti ikrek ügyében, megszólalt a szakértő