Kossuth inkognitóban

k ö n y v e s h á z

„Majd megtudod, mily sós kenyér a másé, / s föl- és lemenni milyen kínos ösvény / keserves lépcső az idegen házé” – írja Dante az emigránséletről. A magyarnak volt benne része bőven; s a legnagyobb számban kivándorolt közösség, az amerikai magyarság száma állandóan fogy, az amerikai magyar élet sorvad. De hát ismerjük-e küzdelmeiket a beilleszkedésért, a megmaradásért az első nagy hullámtól, az 1848–49-es szabadságharc menekültjeitől az 1956-os forradalom hontalanjaiig? Velük kapcsolatos olvasmányélményeink jócskán vannak, az ötvenhatosok vissza-viszszajárnak az óhazába, de új keletű, átfogó munka az amerikai magyarság életéről mostanában nem készült. Ám itt van egy hiánypótló könyv. Jóllehet a benne található huszonhárom tanulmány a különböző közismert hazai és erdélyi folyóiratokban már megjelent, de így együtt, könyvbe szerkesztve még sosem. A szándék, a mondanivaló viszont csak így hatásos, így sokoldalú, és – örömünkre – tárgyilagos, objektív képet fest „a magyar Amerikáról”, amely így vagy úgy, de mindig erősen hatott az óhazára, és ez fordítva is igaz.
A tanulmányok egytől egyig 1995 után íródtak, van tehát honnan visszanézni, akár a közelmúltra, akár a régebbi időkre gondolunk. A könyv választ ad arra is, miért lehetnek a tanulmányok izgalmasak, elég csak Kossuth Lajos hét és fél hónapos amerikai útját idéznünk, amely távolról sem volt diadalút (Smith néven, inkognitóban tért viszsza Európába), vagy Horthy Miklós száműzetésének napjait felidéznünk (az egyik amerikai református egyesülettől karácsonyi ajándékul ötven dollárt kapott…), illetve Habsburg Ottó befolyásos kapcsolatait firtatnunk. (Roosevelt elnök 1943 második feléig hallgatott rá, és mindinkább elfogadta egy majdani dunai konföderáció gondolatát, amely nagyjából magában foglalta volna az egykori Osztrák–Magyar Monarchia államait…)
Megtudjuk a könyvből, hogy az Újvilágban az első magyar újság, a Magyar Száműzöttek Lapja 1853. október 13-án alakult. Hetvenhárom magyar katolikus templom volt 1960-ban az Egyesült Államokban, és az első református templomot 1892. október 23-án szentelték fel. Elgondolkoztató az is, hogy egyetlen nemzet zsidósága sem azonosult annyira a befogadó nemzettel, mint a magyar zsidóság.
Erősen apad az egyházközösségek száma és tagsága az amerikai magyarság immár mindenki által látható elöregedése, kihalása és várható beolvadása következtében. 1990-ben 1,6 millió amerikai polgár vallotta magát magyarnak vagy elsősorban magyar származásúnak. Ebből 150 ezernyi beszél még családi körben magyarul! De ez a szám fokozatosan csökken.
A könyv látlelet múltról és jelenről. Aki szívén viseli az emigráció magyarságának sorsát, a személyeskedés, a rivalizálás, a klikkesedés és a gyanúsítgatás dacára olvassa el a könyvet. Ahogy anyánk mondaná: tanulságos.
(Várdy Béla – Várdy Huszár Ágnes: Újvilági küzdelmek – Az amerikai magyarság élete és az óhaza. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2005. Ármegjelölés nélkül)