Mónikát (31) egy kékre mázolt kerítés mellett szólítom meg. Festett szőke haja feltűzve, sárga melegítőben éppen rokonaihoz igyekszik.
– Hetvennyolc óta itt lakunk, akkor huszonnyolc forint vót a lakbér. Kilencvenkilencben vettük meg a lakást, de bár ne vettük vóna. Tavaly már ötezer vót, most meg tizenkettő lett a közös költség. Ami nagyon főnyomta nekünk, az a vállalkozási kezelési díj. Társasház csak most lettünk, de az IKV nem csinál semmit. Nekem tulajdonom a lakás, a hátam mögött meg mellettem bérlők laknak. Nekem köll megfizetnem mindent, azért ilyen sok. Senki nem bírja kifizetni ezt az összeget. Mi öten vagyunk negyven négyzetméteren, két gyerekkel és az anyukámmal, aki nyugdíjas és beteges, én ápolom őt. A férjem szociális segélyt kap. Hatvan–hetvenezer jön össze egy hónapban. Abból kell kifizetnünk a gázszámlát, a közös költséget, villanyszámlát. Most gyütt ki a gázszámla, negyvenegyezer. Nyolcezer-ötszáz a villany. Közös költséget csak annyit fogunk fizetni, amennyit eddig is fizettünk. Az unokatestvéremnek, aki hátul lakik, eddig ötezer vót a közös költsége, most meg huszonnégyezer forintra emelték, pedig nincs bevezetve a víz sem, meg fürdőszobája sincsen. Már azt gondolta, hogy inkább kiköltözik az erdőbe. Úgyis ki fogják lakoltatni a családjával együtt. Lehet, hogy ezt akarják elérni?! Lehet, hogy bontás alatt van a Cserepes sor?! Ha még egy-két ezret emeltek volna, de így?! Most megyünk vissza az IKV-hoz, vagy föllebbezünk az államnak. Nekünk nem kell, hogy kezeljenek bennünket, mi nem akarunk társasház lenni. Mi magántulajdonosok vagyunk, majd mi takarítunk magunk után! – mondja Mónika elkeseredetten.
Az utca végén az egyik udvarban tíz év körüli fiúcska fát vág. Bekiabálok. Felemeli a fejét. Anya? Itt van, mondja, de már jön is az asszony a férjével és a kis testvérrel, a karon ülő Kingával. A férj, Kálmán (30) beszél.
– Maga is hallotta, milyen magas lött a közös költség? Azt mondják, benne van a csatornadíj meg a szemétszállítás, pedig nincs is csatornázva. Hátul van egy akna, idegyünnek a szippantósok. Majdnem hatezret fizetünk, tavaly háromezer-ötszáz vót. Mögöttünk meg huszonhatezret fizetnek, pedig se víz, se csatorna, se semmi. Százötven méterre járnak a vízért. Fel kéne újítani a házakat is, de az IKV még azzal sem törődött, hogy összeomlott itt egy melléképület. Pedig bejelentettük, kértük, hogy gyűjjenek ki, mert szétesik a fáskamra. Szét is esett. Hátul a szobafal is tiszta víz, de nem gyünnek ki, nem javítják ki. Mi pedig nem tudjuk felújítani, mert pénzünk nincs. Hetvenezerből élünk a négy gyerekkel, én vagyok gyesen. Kénytelen voltam elmenni gyesre, mert amikor meghallották a nevem, hogy Kolompár, szóba sem álltak velem. Pedig minden munkát elvállaltam vóna. Kőművesmunkákat, vagy szerelő is szívesen lettem vóna. A feleségem az édesanyját ápolja, neki sincs állása. Abból a kis pénzből élünk, amit az állam ad. De el is veszi. Egyik kezével ad, a másikat nyújtja érte. Igaz, Jankó? – néz Kálmán a most érkező magas, vállas, fekete hajú fiúra.
A fiú bólint, és meredten nézi a kis diktafont, amelybe Kálmán beszél. Majd társaira hunyorog, akik az imént érkeztek az udvarba. Körbevesznek bennünket. Egy alacsonyabb fiatalember szintén a diktafont bámulja, majd kifelé pislog, egy másik fiúra, aki az utcát kémleli. Nem akar beszélni? – nyújtom a magnót Jankó felé. Isten őrizz, mondja mosolyogva, és továbbra is a magnót bűvöli. Kálmán folytatja.
– Itt a házunk előtt is szeméthalmaz, látja. Kértem, küldjenek ki egy konténert, beletesszük a szemetet. Hónapokig hitegettek, hogy majd küldik, de nem gyütt semmiféle konténer. Most itt a szemét az utcán. Ez a Cserepes sor annyira el lött maradva, azt hallani innen-onnan, hogy feketelistán van. Nem löhet mögvönni a lakásokat.
Pedig a nyílászárókat, a kerítéseket, a közkifolyókat is korszerűsíteni kellene. Sokan önkormányzati támogatások segítségével fürdőszobát alakítottak ki, az épületek szerkezete azonban felújításra szorul. Ezek a lakások ugyanis a huszadik század első felében épültek, az akkori normáknak megfelelően. A társasházakban a magánszemély tulajdonos és az önkormányzati tulajdonos is közös költséget fizet a kezelőnek. Az önkormányzati tulajdonos bérleti díjat szed a bérlőjétől.
– A bérlők természetesen a lakbérrendelet szerinti összeget fizetik a tulajdonos önkormányzatnak – mondja Baranyi Irén, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. gazdasági igazgatója. – A lakbér, amely függ a négyzetméterektől és a komfortfokozattól, most három- és ötezer forint között mozog a Cserepes soron. Az összeg inflációkövető. A lakhatási költségek megfizetéséhez a bérlő vagy a tulajdonos lakfenntartási támogatást igényelhet. Az itt lakók nagy része segélyekből él, így többségük valóban nehezen teremti elő a közös költséget. A hátralék képződése rendszeres, a kilakoltatás azonban nem cél. Ha törekednek a költségek megfizetésére, azt akceptáljuk, igyekszünk velük megegyezni. A Cserepes soron nem lakoltattunk még ki senkit.
Az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. természetesen tulajdonosa, Szeged város érdekeit képviseli a társasházi gyűléseken is, ahol nem minden magánszemély tulajdonos jelenik meg. Pedig itt a félreértések tisztázódhatnak. Az utolsó bérlakás értékesítése a Cserepes soron 2000-ben történt. Akkor háromszázhatvanezer forintért lehetett lakáshoz jutni. Ez az összeg a forgalmi érték tíz százaléka volt. Ha a város úgy dönt, hogy ezeket a házakat lebontja, a benne élőknek biztosítania kell lakásokat helyettük. Hárommillió-hatszázezer forintért azonban Szegeden ma nem lehet lakást venni. Adódik a kérdés: hová „teszi” akkor ezeket az embereket az önkormányzat?
origo.hu
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
