Papok korcsolyája

Rejtőzködő Magyarország

A nagy családi vagy hivatalos fogadtatások egyszerű, szerény neve: teaest; a meghívások egyszerű, klasszikus formája: Szívesen látjuk egy csésze teára január hó 21-én, csütörtökön. Sás Béla és neje. Szép ucca 3. Teáról természetesen szó sem lesz” – írta a szerző abban a könyvtöredékben, amelynek csonka része egy könyvturkálóban a múlt héten elém került. Majd következett a teaestek részletes taglalása: a zenés és zene nélküli teaesteké, amelyek fél tíz körül kezdődnek, majd ha már mindenki összegyűlt, megnyitják az ebédlő ajtaját, ahol a vendégek éjfélig falatozhatnak. „Utána kávé, szivar, cigaretta, buffet reggelig.” Ebből a szövegrészből nem volt nehéz kitalálni, hogy mikor íródhatott a könyv: csakis a harmincas–negyvenes években. És valóban, Fóti J. Lajos A gyermek illemtana című munkája 1941-ben látott napvilágot Budapesten.
Az újkori illemtankönyvek eleinte inkább a társadalom felső rétegeinek készültek. De túlságosan messzemenő következtetéseket sem ezekből, sem az egyre szélesebb társadalmi rétegeknek készült munkákból nem lehet levonni, mert egy-egy viselkedést szabályozni szándékozó könyv megjelenését gyakran épp az általános értékválság teszi szükségessé. Hasonló jelenséget figyelhettünk meg a rendszerváltás utáni években is. Így volt ez mindig. Külön illemtankönyv készült az udvari embereknek, később a polgároknak, külön a nőknek és főként a gyermekeknek, hisz náluk a legcélszerűbb az oktatást elkezdeni. Vannak különlegességek is: Festetics Leó gróf, a pesti nemzeti színház igazgatója színészeknek (1867), Urbán Lajos a táncoló ifjúságnak (1906), egy Lenke álnevű szerző katonáknak (1914), Radnay Erna szerelmeseknek (1906) készített illemtankönyvet.
És a munkák nem csupán a megcélzott társadalmi csoportok szerint differenciálódtak. A szerzők társadalmi helyzete is magával hozta az illendőségről alkotott elképzelések különbségét, sőt ez a körülmény még az illemtankönyvek szerkezetét is befolyásolta. Az illemtankönyv összeállításakor szem előtt tartották, mi a fontos, mi a hanyagolható, esetleg melyek a teljesen viszonylagos szokások. De szerkezetére máshogyan is hatott a szerző társadalmi helyzete. Például Gilbert Bauer a premontrei szerzetes ifjúságnak szánt munkája, az 1803-ban Augsburgban megjelent Katechismus oder Regeln der Höflichkeit nem véletlenül készült a hitigazságok megtanítását szolgáló kérdés-felelet formában, hisz szerzője a hittanoktatásban volt a legjáratosabb.
Hasonlóan befolyásolta Wallenburg Amália grófnő társadalmi helyzete illemtankönyvének hangsúlyait: az 1858-ban magyarul is megjelent, Komáromban kiadott „Illemtan a nőnem számára vagy anyai tanács Julia leányomnak az erkölcsi és testi illemről” című munka elsődlegesen nem a polgárságnak készült, ám a feltörekvők bizonyára nagy érdeklődéssel olvasták a grófnő tanácsait. Kassay Adolf ügyvéd viszont, aki Kiskuty álnéven A legujabb finom és művelt társalgót, valamint a Legujabb magyar szerelmi levelező mind a két nembeliek számára, a szerelmi élet minden viszonyaiban alkalmazható levelekkel című munkákat írta, inkább a középosztály alsó része számára akart tanácsokat adni.
Az illemtankönyvek szerzői a XIX. század második felében gyakran választották a névtelenséget. Bizonyára némi illetlenséget véltek felfedezni az illemtankönyvszerzésben: közepesen magas társadalmi pozícióhoz nem illett a néptanítói szerep, ugyanakkor a társadalmi mobilitás következtében, különösen a nagyvárosoknak köszönhetően, gyakran érezhették úgy, cselekedniük kell. Ezért írta meg „egy nagyvilági hölgy” 1894-ben A jó társaság modora és illemszabályai című munkáját és szerezte „egy pesti arszlán” A pesti művelt társalgót 1865-ben. Ezek a munkák inkább az alulról a társadalmi közép felé törekvők olvasmányai lehettek, nem a polgárságé. A pesti arszlán például azt tanácsolta olvasóinak, hogy ha magas rangú vagy vagyonos emberek társaságába igyekeznek, legajánlatosabb kocsin érkezniük, részint a háziúr és neje iránti tiszteletből, részint hogy ne piszkolódjanak be az úton. Erre a javaslatra semmi szükség nem lett volna, ha a szerző jómódú olvasói réteget céloz meg művével. És régi polgárcsaládok tagjainak aligha kellett külön magyarázni, hogy kézcsóknál a „czuppantás igen illetlen”, vagy hogy kit lehet főbiccentéssel köszönteni.
A maga nemében Magyarországon úttörő jellegű volt Tower Vilmos papok és szerzetesek, valamint szerzetesnők számára készített illemtankönyve a múlt század harmincas éveiből. Valami kis előzménye azért volt e munkának, de Franz Schönbold magyarra fordított és 1873-ban Budapesten kiadott A legfontosabb illemszabályok, különösen papjelöltek számára című munkája – Tower művéhez képest – nem terjedt el. Könnyű lenne mulatságos részt kiválasztani Tower munkájából, hiszen a könyv kiadása óta eltelt több mint félszáz év hatalmas változást hozott. De ne legyünk igazságtalanok, hiszen tanácsai a maguk korában nagyon praktikusak lehettek. A papok és szerzetesek számára készített vaskos, két kötetben megjelent és több kiadást megért munka részint más illemtankönyvekben is fellelhető kérdéseket taglal, esetenként nagyon konkrét módon, részint azonban tekintettel van a szerzetesi és papi élet sajátságaira is, és e különleges problémákat a kor lelkiségi irodalmára jellemző stiláris eszközökkel mutatja be.
De ahol nem szükséges, nem bonyolítja túl a kérdést. Hogyan korcsolyázhatott például a húszas–harmincas években egy katolikus pap? A következő szempontok figyelembevételét ajánlotta Tower Vilmos: 1. Ruházata a korcsolyázás idejére is legyen komoly, állásának megfelelő, és rajta mindig felismerhető legyen egyházi jellege. 2. Nővel ne korcsolyázzék kettesben. 3. Amennyiben egyházi személy kitűnő műkorcsolyázó lenne, ebbeli ügyességét gyakorolhatja, de ne fitogtassa. 4. Szigorúbb szerzetesrend tagja nyilvános korcsolyapályán semmiképpen sem sportolhat.
Mosolyoghatunk e tanácsokon, pedig biztos, hogy Tower Vilmos munkája sok pap és szerzetes életét könnyítette meg. Akárcsak a többi illemtankönyv. Nem azért, mert leírták az illendő korcsolyázás, társalgás, meghajlás, kézcsók módját, hanem mert egyértelműen, világosan meghatározták a kereteket, kijelölték az igazodási pontokat.