Születő szimbólumok

Rejtőzködő Magyarország

Tömegesen éltek a nummulitnak mondott egysejtűek az utólag Tethysnek nevezett tengerben, amely az ősi Kárpát-medencét elborította. Főként az említett ősvíz sekélyebb öbleiben. A parányi lény lencse formájú mészvázat formált magának, amely apró, a középpontból kiinduló spirálok által növekedett. Általában inggomb nagyságúra nőtt, de 8-10 centiméteres „óriások” is előfordultak közöttük. A nummulitok még a földtörténeti újkor kezdetén, az eocén időszakban is tömegesen tenyésztek a meleg tengerekben. A híres egyiptomi piramisok is nummulitok milliárdjait tartalmazó mészkőből épültek.
Korong formájuk miatt a magyar néphiedelem Szent László-pénznek hívja e parányi őslények maradványait, amelyek országunk területén csaknem mindenütt előkerülnek a földből. Fontos alkotóelemei például a budai és a Buda környéki hegyvidéknek is…
A múlt század hatvanas éveinek elején a neves régész, Vértes László meglepő leletre bukkant tatai ásatásai közben. A középpaleolitikumi ősember telepét tárta fel éppen, amikor szeme elé került egy apró Szent László-pénz. Ez önmagában még nem lett volna érdekes, számtalan hasonló korong lepte el a környéket, ám a nummulitot vizsgálva a tudós észrevette, hogy annak egyik oldalára két derékszögű, keresztet formáló vonalat vésett a Neander-völgyi ember.
„Hogy mennyire messzemenő következményei lehettek a derékszög, a függőleges vonal ismeretének egy annyira primitívnek tartott emberfaj esetében, mint amilyen a tatai kultúra hordozója lehetett, aki feltehetően a paleoanthroposok közé tartozott, az nagyon elgondolkoztató. A derékszög feltételezi az égtájak pontos ismeretét (és alkalmazásukat), talán egy bizonyos építési készséget is. Mindenesetre olyan absztrahálóképességre és olyan szellemi színvonalra vall, amelyről nem szabad elfeledkeznünk…” – írja beszámolójában Vértes László.
A lelet valóban meghökkentő, hiszen arra utal, hogy már a Neander-völgyi ember is sokkal többet tudott, mint azt bárki feltételezte volna. A korábban vicsorgónak, hátracsapott homlokúnak, állatinak ábrázolt ős képes volt a jelképek alkalmazására. Ismerte a teret meg az időt felosztó keresztet, a szimbólumok egyik legbonyolultabbikát. Az égtájak ismerete pedig bizonyos csillagászati tudást is feltételez. Tény, hogy az ősember e tudás birtokában rendet tudott teremteni az őt körülvevő szűkebb környezetben, és a kozmikussá táguló világra is rácsodálkozott.
„Két lábon állni csak éber állapotban lehet. A függőleges helyzetnek köszönhető, hogy a tér immár az előember számára még elérhetetlen struktúrába szerveződik: egy központi fönt-lent tengelyhez képest négy vízszintes irányba. A központ körül orientált tér élménye magyarázza a területek, agglomerációk és lakhelyek felosztásának tagolását és kozmologikus szimbiózisát…” – írja Mircea Eliade.
A kereszt a legbonyolultabb jelképek egyike. Ma szorosan összefügg a kereszténységgel, Jézus keresztjével, ám eredete sokkal korábbi annál. René Guénon, a „tradicionalizmus atyja” izgalmas könyvben fejti fel szövevényes jelentését. A szimbólum mindig valami önmagánál mélyebbet és érvényesebbet fejez ki. Az emberiség ősi és mai napig használt jelképei, többek között a kereszt, a négyzet, a spirál meg a gömb, rendet teremtenek a múló jelenségek világában, amelyek esetlegességei önmagukban is valami mélyebbet szimbolizálnak, hiszen ahogy Goethe mondta: „Minden mulandó csak hasonlat.”