2005. január 3. A földművelésügyi tárca beismerte, hogy a kötelező támogatásokra sincs pénz, ezért kell megkurtítani a vidékfejlesztési büdzsét.
2005. január 11. Százhetven ország összevetésében az ötödik helyen áll Magyarország az állami adósságszolgálat terhét meghatározó világranglistán. Mindössze Sierra Leone, Brazília, Argentína és Libanon előzi meg – adta hírül az Economist.
2005. február 1. Bár a Nemzeti Tankönyvkiadó eladásáról szóló szerződést már régen aláírták, az ÁPV Rt.-nél még mindig vizsgálják a privatizációs eljárást, amelynek során a pályázat első fordulójában tett ajánlatához képest a második körben 700 millió forinttal kevesebb pénzt ajánlott a tender nyertese.
2005. február 5. Az ÁPV Rt. 640 millió forintért eladta az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt.-t. A Kornfarm Kft. meghívásos pályázaton vásárolta meg a céget. A tárgyalásokon részt vett az MSZP közeli vállalkozó, Leisztinger Tamás is. Az rt. vagyonbecslése szerint az ingatlanok értéke több mint egymilliárd forintot ér, a tenyészállatok 200, a növendék-, hízó és egyéb állatok értéke pedig 267 millió forint. Az új tulajdonos egyebek mellett 415 millió forint értékű késztermékhez és 687 millió forint értékű félkésztermékhez jutott. A cég 1998 és 2002 között évente átlagosan 40 millió forintos adózás előtti eredményt produkált, míg 2003-ban az adózás előtti mutatója már mínusz 260 millió forint volt. Ezt egyesek az aszálylyal, mások viszont a privatizáció közeledtével magyarázzák.
2005. február 9. Diplomáciai botránnyá dagadt Gyurcsány Ferenc hét végi kijelentése, miszerint a szaúdi futballválogatottban „arab terroristák” játszottak. Szaúd-Arábia nagykövete diplomáciai jegyzékben tiltakozott.
2005. február 15. Egy friss tranzakcióval a Forrás Rt. tulajdonába került a Konfarm Kft., az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt. tulajdonos cége. A Forrás Rt. 48,87 százalékban az Arago Holdingé, vagyis az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt. Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe került.
2005. február 20. Tíz útvonalon megindultak a főváros felé a gazdademonstrációban részt vevő traktorkonvojok.
2005. február 22. Gyurcsány Ferenc saját zsebéből összesen 400 (négyszáz) forintos támogatást nyújtott tavaly a Balaton Vívóklubnak – tudta meg lapunk. A sportklub új vívóterme felépítéséhez kért állami segítséget a sportminisztertől.
2005. február 23. Valaki leállította azt a vizsgálatot, amely a Zwack Unicum Rt. milliárdos nagyságrendű köztartozásának valószínűségét rögzítette – derül ki a VPOP korábbi vezetőjének a pénzügyminiszterhez tavaly ősszel írt és most nyilvánosságra hozott leveléből.
2005. február 25. A Budapest Airport Rt. a piaci értékénél lényegesen drágábban – 23 500 forintos négyzetméteráron – vásárolta meg a húszhektáros ecseri földterületet – derítette ki a Magyar Nemzet. Szakértők a repülőtér közelében található földterületek négyzetméterenkénti árát korábban 1950 és 3750 forint között állapították meg.
2005. március 5. Vállalhatatlanná vált a Budapest Airport 4,7 milliárd forintos telekvásárlási ügylete, ezért Draskovics Tibor az előző napon bejelentette a szerződés felbontását.
2005. március 13. Véget ért az agrártüntetés, megszületett a megállapodás. Eszerint nem módosult az agrárköltségvetés, húszmilliárd forintnyi ígérvényt kaptak a gazdák.
2005. március 17. Áfa nélkül 624 millió forintért adhat tanácsokat a Credit Suisse First Boston Ltd. a Budapest Airport Rt. privatizációjára vonatkozóan. A megbízási díj mértéke kísértetiesen emlékeztet Tocsik Márta tanácsadói díjára. Ráadásul a pályázat második helyezettje, a KPMG 290 millió forintért vállalta volna ugyanezt a feladatot.
2005. március 21. Péter-Bartha Gábor, a pártállam római katolikus egyház elleni belső elhárításának egykori hadnagya jelenleg a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének titkáraként tevékenykedik – derítette ki lapunk. 2005. március 22. Kékesdi L. Gyula, a Kádár-rezsim belső elhárításának egykori századosa jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának főosztályvezető-helyetteseként dolgozik – értesült a Magyar Nemzet.
2005. március 31. A Zwack-ügy parlamenti vizsgálatára tett javaslatot Font Sándor független képviselő. 2001 őszén egy VPOP-vizsgálat megállapította, hogy a Zwack Unicum Rt.-nek egy termék téves vámtarifaszám-besorolása következtében több milliárd forintos adóhátraléka keletkezett. A jövedéki adótörvény 2003-as módosításának köszönhetően a cég végül mentesült annak befizetése alól.
2005. április 27. Rendőrök vittek el a Parlament elől három orosz férfit, akik a Greenpeace aktivistáival együtt a paksi atomerőmű kiégett fűtőelemeinek Oroszországba szállítása ellen demonstráltak. A tiltakozást az váltotta ki, hogy Gyurcsány Ferenc többszöri kérésükre sem fogadta a majaki nukleáris fertőzés áldozatait.
2005. április 30. A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint törvénysértő módon távolították el 2003-ban Mellár Tamást a KSH éléről.
2005. május 3. A Nemzetbiztonsági Hivatal megsemmisítette a Kulcsár Attilának a brókerbotrány kirobbanása utáni lehallgatott telefonbeszélgetéseiről készített 595 darab jegyzőkönyvet.
2005. május 5. Immár megközelíti a hétmilliárd forintot a késedelmes áfa-visszautalások miatt kifizetett büntetőkamat összege.
2005. május 10. Újabb botrány Magyar Bálint minisztériumában: a magyar érettségi tételek idő előtti nyilvánosságra kerülése után a matematika-feladatsor is közkézen forog.
2005. június 7. Sólyom Lászlót, az ellenzék jelöltjét választotta meg köztársasági elnökké az Országgyűlés.
2005. július 2. Több mint kétmilliárd forint értékű uniós élelmiszersegélytől esnek el a magyar rászorulók jövőre azért, mert a földművelésügyi tárcánál nem akadt köztisztviselő a program lebonyolítására.
2005. július 5. Újabb, 60 milliárd forintos megszorításra kötelezte múlt héten a pénzügyi tárca a minisztériumokat – értesült a Magyar Nemzet.
2005. július 19. A korábbi elmarasztalás ellenére is törvénytelenül foglalkoztatja dolgozóit a Gyurcsány-féle Motim Kádkő Kft. A társaság vezérigazgatójára végrehajtási bírságot szabtak ki.
2005. július 20. A Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette az orosz államadósság lebontása során MSZP közeli cégek közreműködésével eltűnt 62 millió dollár miatt két éve tartó nyomozást.
2005. július 22. A kormány hatszázezer dollárnyi vissza nem térítendő támogatást nyújt Vietnamnak az indokínai országban elindított modernizációs program megvalósításához. A büdzsé segélyhitel keretében 35 millió dollárral (hétmilliárd forinttal) támogatja a Transelektro vietnami beruházását.
2005. július 22. Svájci vevőre talált az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatnyi, névértéken 8,91 milliárd forintot kitevő állami részvénycsomagja. Az ÁPV Rt. tegnap bejelentette: a nyertes 46,76 milliárd forintot fizet a részvénycsomagért.
2005. július 29. Egymilliárd forint sorsáról dönt a Szülőföld Alap Tanács, amely élére Kiss Elemért nevezte ki Gyurcsány Ferenc.
2005. augusztus 25. Kulcsár Attila mellett húsz személyt vádol a Fővárosi Főügyészség a K&H Bank Rt. Equities brókercégénél elkövetett bűncselekmény-sorozat miatt.
2005. augusztus 27. Eredménytelenül zárult a Malév Rt. privatizációs pályázata.
2005. augusztus 29. Minden olyan állami vagyont, amelyet szabálytalanul vagy korrupciógyanús módon, a nemzetgazdasági érdeket figyelmen kívül hagyva privatizáltak, vissza kell venni – jelentette ki Orbán Viktor.
2005. szeptember 3. Magyarország tavaly több pénzt fizetett be az Európai Unió kasszájába, mint amennyit onnan visszakapott – derül ki az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentéséből, amely szerint a 2004-es uniós egyenlegünk mínusz 27 milliárd forintot tesz ki.
2005. szeptember 5. Több mint egyévnyi bujkálás után önként feladta magát Schönthal Henrik, aki a hatóságok gyanúja szerint részt vett a K&H-nál történt sikkasztássorozatból származó milliárdok tisztára mosásában. Az üzletembert Bárándy Péter védi, aki igazságügy-miniszterként hónapokon keresztül nem írta alá a Schönthallal szembeni nemzetközi elfogatóparancsot, illetve kiadatási kérelmet. Ez utóbbit végül utódja szignózta.
2005. szeptember 6. Súlyos etikai kérdéseket és jogi összeférhetetlenséget is felvet Bárándy Péter ügyvédi megbízása – jelentette ki Répássy Róbert (Fidesz).
2005. szeptember 7. Lemondott Schönthal Henrik védelméről Bárándy Péter ügyvéd, mert „a pártpolitika beavatkozott az ügybe”.
2005. szeptember 10. Mintegy 6,4 milliárd forintot fordít számítógépek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére a kancellária irányítása alatt működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság. A kiválasztott szállítók között található a Trendex Rt. is, amelynek igazgatósági tagja a Gyurcsány Ferenc cégbirodalmából megismert Antalóczi Zoltán.
2005. szeptember 10. Ismét politikai botrányt kavart, hogy Demszky Gábor volt kampányfőnöke, Bruck Gábor cége, a Sawyer Miller Group Kft. nyerte el 217 milliós ajánlatával a négyes metró építésének kommunikációs feladatait.
2005. szeptember 16. Újabb állami megbízást kapott a volt MSZMP KB-titkár Fejti György cége, amely ezúttal a kormányautók műholdas védelmére kapott megrendelést a MeH-től.
2005. szeptember 17. Megálljt parancsolt Joaquín Almunia EU-biztos a költségvetési kozmetikának, elutasítva az autópálya-építések elszámolásának magyarországi „mérlegjavító” gyakorlatát. Kételyeit fejezte ki a magyar kimutatások hitelességével kapcsolatban is.
2005. szeptember 19. Gyurcsány kínai látogatása során sürgette, hogy a kínai állampolgárokra vonatkozó vízumkényszert szüntessék meg – adta hírül az MTI.
2005. szeptember 21. A Magyar Nemzet cikksorozatot indít a Gyurcsány Ferenc és családja rózsadombi villájában történt beruházásról, amelynek során egy egész rekreációs parkot hoztak létre uszodával, szaunával. Ehhez családi vállalkozásuk, a Fittelina Kft. nyújtott segítséget.
2005. szeptember 25. Adócsalás gyanújába keveredett Gyurcsány Ferenc – jelentette ki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, aki ígéretet tett arra, hogy az általa vezetett, Apró–Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság is foglalkozik majd a lapunk által nyilvánosságra hozott, a kormányfőt rendkívül súlyosan érintő információkkal.
2005. október 5. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint körülbelül hatezer pedagógus vesztette el állását szeptembertől.
2005. október 5. Az Alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította tegnap az ügynöktörvény legújabb változatát. A Burány Sándor (MSZP) előterjesztésében május 30-án megszavazott jogszabály aránytalanul korlátozta volna a személyes adatokhoz való jogot.
2005. október 13. Számos kínos kérdésre nem válaszolt tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a családja állami forrásokból történt meggazdagodását vizsgáló bizottság előtt, ugyanakkor azt elismerte, hogy felesége valóban átadta a Szemlőhegy utcai családi villa egy részének hasznosítási jogát a Fittelina Kft.-nek, viszont áfát nem igényeltek vissza az ingatlanon végrehajtott több tíz millió forintos luxusberuházások után.
2005. október 17. A Népszava információi szerint nem biztos, hogy mára elévült a Gyurcsány Ferenc kormányfő felelősségét felvető, jelentős értékre elkövetett adócsalás a Szalay utcai ingatlan eladása kapcsán. Tíz év alatt ugyanis történhetett az ügyben valamilyen másik büntetőeljárási cselekmény, ekkor pedig a tízéves elévülési idő ennek időpontjától kezdődik újra – tudósít szombati számában a kormánylap.
2005. október 19. A legfőbb ügyészhez fordult tegnap az APEH Üldözötteinek Szövetsége, hogy közérdekből indítson semmisségi pert azért, mert a miniszterelnök cége jogellenesen szerzett meg az V. kerületi Szalay utca 4. szám alatti épületben található ingatlanokat az államtól.
2005. október 27. Minden eddiginél magasabb hiány-előrejelzés látott napvilágot: jövőre már a hazai GDP tíz százalékára teszi a várható adatot a Morgan Stanley befektetőház. Éles hangú kritikát fogalmazott meg hazánkkal szemben a Világbank is, amely a térség negatív példájaként említette Magyarországot. A Financial Times szaklap szerint hazánk számít a régió egyik legkockázatosabb országának.
2005. november 2. Deutsch Tamás ügyészségi bejelentést tett a Fittelina Kft. és a Szalay utca 4. szám alatti Országgyűlési Képviselői Klub ügyében
2005. november 17. Mi a fenét akar tőlünk Európa? – üzente a Financial Times hasábjairól a magyar miniszterelnök az uniós pénzügyi biztosnak. Almunia azzal fenyegette meg a zabolátlanul költekező magyar kormányt, hogy elzárják az uniós pénzcsapokat.
2005. november 17. Folytatódott hazánk államadósságának emelkedése – derül ki a Pénzügyminisztérium tegnapi beszámolójából, amely szerint az adósság október végén 12 887 milliárd forintra rúgott, azaz majdnem 1300 milliárd forinttal nőtt az idei esztendőben.
2005. november 21. Hazánk magas költségvetési hiánya miatt megértést kért Gyurcsány Ferenc a hét végén hazánkban tartózkodó José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől, mert – mint mondta – nem akar éhséglázadást. Találkozott Barrosóval Orbán Viktor is, aki azt kérte: ne büntesse az EU a magyar embereket azért, mert a kormány három éven keresztül hamis adatokat közölt.
2005. december 3. A Honvédelmi Minisztérium (HM) 70 millió forintot fizet ki értékbecslésre egy „biztonsági takarítással” foglalkozó cégnek – adta hírül lapunk.
2005. december 8. Eredményt hirdettek tegnap a Ferihegyi repülőteret üzemeltető cég privatizációján. A britek adták a legjobb ajánlatot 464,535 milliárd forinttal, így velük kezdik meg a véglegesítő tárgyalásokat – jelentette be az ÁPV Rt.
2005. december 10. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megsértette a gyülekezési törvényt, amikor megakadályozta, hogy a Medgyessy–Nastase találkozó első évfordulóján, 2003 decemberében a Lelkiismeret ’88 egyesület a kormányfő háza elé vonuljon – ítélkezett jogerősen a Fővárosi Bíróság.
2005. december 19. Információk szerint Erdős Ákos, Gyurcsány Ferenc egykori üzletfele máris árulja a tavaly ősszel privatizált Nemzeti Tankönyvkiadót – az eredeti vételárnál egymilliárd forinttal többért.
2005. december 28. A tervek szerint 2007-ig összesen 65 milliárd forintot költöttek volna a Vásárhelyi-terv keretében védelmi munkákra, és további 65 milliárdot infrastrukturális fejlesztésekre, ám eddig egyetlen árapasztó víztározó sem épült fel. 2003-ban csak tervezés folyt, a tavalyi közel nyolcmilliárd forintos keretből a Vásárhelyi-terv kivitelezési munkáira alig negyvenmillió forintot költöttek, idén pedig a rendelkezésre álló 17,5 milliárd forintból mindössze 4,5 milliárd forintot fizettek ki. Ezt is főként olyan feladatokra, amelyeket szakértők szerint egyébként is el kellett volna végezni a gátrendszer karbantartása érdekében. Eközben az előrejelzések szerint jövőre az öt-hat évvel ezelőtti tiszai árvizek időszakához hasonló vízállás várható a folyón.

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett