Vállald be. A mondat létezett Csernus doktor előtt is, ám szállóigévé ő tette. Ma kevesebbet látjuk Csernus doktort a képernyőn. Stílusa vélhetőleg túl durva volt a középre húzó kereskedelmi médiumoknak, fűszerként elmegy, főfogásként azonban gyomorrontást okoz, ám a szállóige tartós használatra itt maradt velünk. Vállald be.
A csernusi tan lényegileg a hippokratészi módszer, diagnózis nélkül nincs terápia. Betegségtudat nélkül nincs gyógyulás. Vállald be, hogy iszol. Vállald be, hogy szúrsz. Vállald be, hogy nem tudsz szabadulni a szertől. Illúzió, amikor azt mondod: ha akarnék, leállnék. Benne vagy fülig. Függő lettél. Ha akarsz, akkor se tudsz leállni. A neoprotestáns vallási közösségekben tapasztalható nyilvános önostorozáshoz hasonló tudatállapotot követel meg betegeitől, híveitől Csernus doktor. Kíméletlen önismeretet. Beismerő vallomást. Egyfajta olyan, már-már önveszélyes önbizalom-rombolást, amely az önveszélyes életmód alternatívája lehet. A brutálisan összetiport önbecsapások és káprázatok romhalmazán hátha fölépíthető a személyiség új szentélye. A semmiből egy új minden, vagy ha nem az, hát valami csak. Csernus doktor színleg senkit sem akar leszoktatni a kábítószerről, neki elég, ha valaki a tények ismeretében kábítószerezik. Igen, aranylövésben akarok megdögleni egy klotyón, szüleim ezért neveltek, ennyit érek. Ha valaki bevállalja, lelke rajta, bár az eredendő értelemre építve a bevállalásból vélhetőleg az ellenkezője, a „megtérés”, a „megjavulás” következik, amint Zámbó Jimmy is mondotta: egyszer megjavulok én…
Változtasd meg az életed – a térítők is ezzel jönnek mindig. Hogy ők majd kivezetnek a málnásból, mackó vagy tehát, haver. Igen ám, csakhogy mi történjék az élet konstans, meg nem változtatható elemeivel? Freud óta vetkőzünk, tükörbe nézünk, és olykor szembe is köpjük azt, akit ott látunk. A spirituális pornográfiából toposz és közhely vált, elnyomni semmit sem szabad. A tudatalatti arra való, hogy föltörjön és vállaljuk. Szembenézzünk vele.
Szerintem ez egy részigazság, amely feledésbe merítette a hárítás, az elfojtás, a tudat alá nyomás eredeti, védő természetét. Ha valóban tudunk változtatni életformánkon, emberi kapcsolataink minőségén a csernusi, freudi vagy épp Hubbard-féle mély engram feltárásával, akkor nosza rajta, szép legények, tessék csak ásni. De ha a szembesítés, a tudatosítás csak tehetetlenségünket erősíti, akkor jobb, ha hárítunk. Egy értelmi fogyatékos gyermek nevelése példának okáért a család részéről sok energiába kerül, s ott lappang a mélyben a kimondhatatlan mondat: ez az ember tönkretette az életünket. Jobb, ha sohase mondjuk ki, mert az értelmi fogyatékos gyermek neveléséről nem lehet és nem is kell leszokni. Mondjuk ki: az emberi méltóság és szemérem egyik nagy hatalmú eleme a kegyes hazugság. A bulvársajtóban visszatérő fordulat: vallotta be őszintén a színésznő. Nos, nem kell mindig őszintén bevallani. Vizeletinkontinenciának hívják azt, amikor valaki biológiailag átmegy állatba, és akkor pisil, amikor jön neki. A kontinencia, vagyis a vágyak visszatartása szellemileg is a szobatisztaság, a társadalmi érettség feltétele. Visszacseng fülembe az amerikai esküvői szertartás: aki pedig tud olyan okot, amely ezt a házasságot lehetetlenné tenné, mondja meg most vagy titkolja el örökre. A jogalkotó tehát az egyedi belátásra bízta eldönteni, hogy adott esetben a kegyes hazugság avagy a kimondott igazság-e az etikusabb. Dolgok be nem vállalására szilárd rend épülhet alkalmasint. A „coming out”, az előjövés nem abszolút erény. A személyiségi jog olykor a lélek mélyén is érvényes lehet. Akár magunk előtt is jogunk van megjátszani néha, hogy most épp nem tudjuk. Hogy ártatlanok vagyunk. Egy fokkal jobbak a Deákné vásznánál, vagy mondjak egy viccet? Tessék. Ül a beteg a sárgaházban és körmöl. Megkérdezi tőle a doktor: mondja, Józsi, mit ír? Levelet – válaszolja Józsi. És kinek? – így a doktor. Magamnak. Tényleg? És mi áll a levélben? – kérdezi a doktor, Józsi válasza pedig a következő: nem tudom. Még nem kaptam meg.

Nagyon nehéz helyesírási kvíz: Ön ki tudja tölteni hibátlanul?