A Választás szabadsága címmel rendezik meg Bécsben azt a nemzetközi tanácskozást, amely a génmanipulált és a GMO-mentes termények együtt termesztéséről, idegen szóval koegzisztenciájáról fog szólni. Mindkét új keletű kifejezés egyszerű tartalmat takar: a manipulált génállományú haszonnövények termelésének engedélyezését. A keddtől csütörtökig tartó rendezvénnyel párhuzamosan a zöldszervezetek szerdán szervezik azt a nemzetközi, monumentálisra tervezett megmozdulást, amelyen egy génmanipuláció-mentes Európáért fognak tüntetni. A „March for a GMO free Europe” elnevezésű rendezvény hivatalos programja szerint környezetvédők, politikusok, fogyasztóvédők és gazdák is jelen lesznek a meneten, az osztrák farmerek pedig traktoraikat és mezőgazdasági gépeiket is magukkal fogják hozni.
A GMO-mentességet kinyilatkoztató régiók képviseletében petíciót nyújtanak majd át az Európai Unió Bizottságának, amelyben a tiltakozók kiállnak amellett, hogy nem szabad további, az egész EU-ra érvényes engedélyeket kiadni GM-növények termesztésére. A petícióban az alulírottak azt is leszögezik, hogy az unió jogszabályainak magukba kell foglalniuk a helyi és regionális önkormányzatok azon jogait, hogy saját maguk határozhassanak a GM-növények termesztésének kérdésében. A jelenleg hatályos európai szabályozás ugyanis nem teszi lehetővé az önkormányzatok akaratának megvédését, nemzetközi szinten pedig fokozódik az Európai Unióra nehezedő nyomás a génmanipulált növények befogadásának irányába, különösen az Egyesült Államok révén. A felvonuláson részt vevő szervezetek arra is figyelmeztetnek, hogy aggodalomra ad okot a génmódosított technológiával manipulált növények termesztésének környezeti és a belőlük készült élelmiszerek egészségügyi következményei körüli tudományos bizonytalanság. Mint ismeretes, olyan hazai kutatási eredmények is megjelentek, amelyek igazolják a GMO-k súlyos egészségkárosító hatását. Igaz, mindeközben a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári kutatóintézete az egyik amerikai multinacionális cégnek nyújt segítséget a GMO-t tartalmazó növények hazai termesztésbe vonásához.
Magyarországon jelenleg a nyugat- és a dél-dunántúli régió számít egybefüggő GMO-mentes övezetnek, de múlt héten a Galga menti kistérség is génmanipuláció-mentes társulássá vált. A kisrégiót az EU Leader Vidékfejlesztési Akciócsoport munkaszervezetének helyi igazgatója, Varga Géza országgyűlési képviselőjelölt fogja képviselni Bécsben, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom delegációjában.
Az ausztriai megmozdulással szolidarizálva ma Génpiszka karnevált szervez Budapesten a Védegylet és a Magyar Természetvédők Szövetsége az Erzsébet téri Gödörnél. A megmozduláson a résztvevők jelmezbe öltözve próbálják majd elűzni a génpiszkált élőlények rossz szellemeit. Aki ellátogat a rendezvényre, annak a szervezők szerint lehetősége nyílik majd, hogy földjét, ingatlanját génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítsa. A két szervezet azt szeretné, hogy ez alkalommal „népi kezdeményezéssel” Budapestet is génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítanák.

Nyilvánvalóvá vált: összedolgozott a Tisza Párt és az ukrán titkosszolgálat