Két stílus, két világ

Programok, ígéretek, imázs, lejáratás, mozgósítás, viták
– politológusok, elemzők, publicisták hosszan elvitatkoznak majd, hogy a kampány felsorolt nélkülözhetetlen tartozékai közül melyik és milyen mértékben befolyásolta a választási végeredményt. Az, hogy az esélyes miniszterelnök-jelöltek párbaja milyen hatással van a választópolgárok döntésére, utólag is mindig nehezen eldönthető kérdés. Ahhoz viszont, hogy ez a vita a kampány csúcseseménye, a médiashow fináléja, a miénkhez hasonló tömegdemokráciában nem férhet kétség. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor első televíziós vitáját tavaly nyáron a politikától elforduló társadalom közhelyét cáfolva milliók kísérték figyelemmel, így bizonyos, hogy négy nappal a választás előtt tegnap esti összecsapásukat az óriási tét miatt még többen megnézték. A kisebb parlamenti pártok kivételes lehetőséghez jutottak azzal, hogy vezetőik ma egy színpadon állhatnak a két főszereplővel. Ám a kevesebb néha több: a drámai feszültséghez elég két hős.
Érthető okokból a nagy párbaj szabályait még nem rögzíti írott vagy íratlan egyezség; ennek, a kölcsönös bizalmatlanságnak és a részrehajlás-nélküliség látszatára ügyelő szervezésnek köszönhetően a koreográfia gúzsba kötötte a résztvevőket. A spontaneitást korlátok közé szorította a témakörök szerint kiporciózott időkeret. Az előzmények látványos show helyett kicsit unalmas, a szikrázó vitát kizáró párhuzamos monológokra épülő műsort ígértek, ahol a küzdők leginkább arra ügyelnek, hogy üzeneteik felmondása közben ne kövessenek el a kampány finisében ellenük fordítható hibát. Ez azonban csak részben igazolódott. Az idő múlásával forróbb lett a hangulat, leginkább Gyurcsány Ferenc agresszív fellépése miatt.
A feszültség amúgy végig tapintható volt, amit csak fokozott, hogy a rigorózus rendelkezések okán nehezen alakulhatott ki igazi vitaszituáció. Ez szemmel láthatóan mindkét politikust zavarta, amit Gyurcsány Ferenc például kimódolt hetykeséggel, mímelt lazasággal igyekezett palástolni. A természetellenes kötöttségek ellenére (komikus volt, amikor az egyik vitavezető 4, azaz négy másodperces időkeret-túllépésre figyelmeztette a Fidesz elnökét) a tegnapi vita is rávilágított a két politikus eltérő karakterére. Az időközi kormányfő gyakran személyeskedő visszamutogatásra pazarolta a jövő terveinek kifejtése helyett az idejét, míg a demokratikus ellenzék vezetője arra a fordulatra fűzte fel a mondanivalóját, hogy az emberek végre vegyék a kezükbe saját sorsuk alakítását.
Orbán Viktor a tapasztalt, Gyurcsány Ferenc pedig az új ember a politikában – hallani sokszor. Ez azonban csak egy fontos megszorítással igaz: a Fidesz elnöke a versengésen alapuló demokratikus közéletben bír nagyobb tapasztalattal – végtére is az ötödik, diadalt és bukást már egyaránt hozó, nép általi megméretésre készül pártjával, szemben az e terepen debütáló ellenfelével –, az MSZP kormányfőjelöltje mégis korábban kezdte a rendszerváltozás előtt egyenes ívű politikai karrierjét, s jutott a KISZ csúcsaira. Eltérő politikai szocializációjuk a mostani szópárbajra is rányomta bélyegét. A hatalom pökhendi, kioktató hangja próbálta meg elnyomni a visszafogott nyugalomét.
A retorikai tűzijáték sem takarhatja el azonban a roppant egyszerű képletet, a választás tétjét: tegnap a nemzeti érdekérvényesítést, a konzervatív értékekre alapozott közösségépítést zászlajára tűző Fidesz elnöke mérkőzött meg egyik neoliberális-neokonzervatív ellenfelével. Gyurcsány Ferenc a ma esti vitára hoz magával még két embert.