Politikai káosz Észak-Írországban

Bár sokan azt hitték, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg tavaly szeptemberi fegyverletétele után nyugalom köszönt Észak-Írországra, a végső béke egyelőre várat magára. A Sinn Féin volt szóvivőjének keddi meggyilkolása alaposan megnehezíti a protestáns és katolikus közösség további közeledését.

Szentesi Zöldi László
2006. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Denis Donaldsont jól ismerték Észak-Írországban. Az 56 éves politikus előéletét és politikusi tevékenységét évtizedek óta elismeréssel nyugtázták az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) hívei, nem túlzás azt állítani, hogy ő volt az ír sziget egyesítéséért küzdő köztársaságiak egyik legismertebb „arca”. Donaldson annak idején részt vett az éhségsztrájkmozgalomban, majd az IRA politikai szárnyának, a Sinn Féinnek vezető politikusa és szóvivője lett. 2002-ben főszerepet játszott az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb parlamenti botrányában. A Sinn Féin irodáiban és házkutatások nyomán többek között ellene is vádat emeltek terroristák számára hasznos információk birtoklása miatt. Donaldson akkor az északír párt nemzetgyűlési irodáját vezette. Ez az eset azért is fontos, mert egy héttel később összeomlott a hatalommegosztáson alapuló helyi közigazgatás. Donaldson befolyását mi sem jellemzi jobban, mint a Gerry Adams Sinn Féin-elnökhöz és Martin McGuinness alelnök-főtárgyalóhoz fűződő viszonya. Hosszú időn keresztül a legközvetlenebb munkatársak között emlegették. Fontos szerepet játszott az 1998-as nagypénteki megegyezés kikovácsolásában is, aligha túlzás tehát a köztársasági mozgalom kulcsfigurájának nevezni.
Ilyen előzmények után tavaly decemberben valósággal bombaként robbant a hír: Denis Donaldson húsz éven át a brit hírszerzés fizetett ügynökeként tevékenykedett. Helyzetén az sem segített, amikor azt állította, az utolsó években nemigen találkozott megbízóival. Lebukását követően kizárták a Sinn Féinből, majd elhagyta Belfastot, és az írországi Donegal grófság egy néptelen farmján telepedett le. A jelek szerint azonban túlságosan sokat tudott ahhoz, hogy békében élje le hátralévő életét. Kedden gyilkolták meg új otthonában, az első jelentések szerint előbb brutálisan megkínozták, félig levágták a jobb kezét, majd mellbe lőtték. A tragédia után Bertie Ahern ír kormányfő közölte, a hatóságok idejében figyelmeztették Donaldsont, hogy az életét veszély fenyegeti, de ő nem kért személyes védelmet. Utoljára a Sunday World riportere készített interjút a pártjából kizárt politikussal. Az újságíró szerint Donaldson meglehetősen depreszsziósnak tűnt, de nem igazán aggódott jövendő sorsa miatt.
A gyilkosság végrehajtásával leginkább az IRA-t vádolják, hiszen logikusnak látszik, hogy volt társai gyilkolták meg a soraikból kizárt árulót. Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke azonban határozottan tagadta a vádat. Brit lapvélemények szerint az is elképzelhető, hogy a gyilkossághoz vezető szálak végső soron Londonba vezetnek. Mások úgy vélik, amennyiben bebizonyosodik az IRA bűnrészessége, az északír békefolyamat lelassulhat. Bárki is gyilkolta meg, egy biztos: Denis Donaldson túlságosan is sok titkot vitt magával a sírba.
Ellentmondásosan nyilatkozott a történtekről a Sinn Féin legfőbb politikai ellenfele. A vezető unionista párt, a DUP sejtetni engedte, hogy a merényletért mégis az IRA a felelős. A párt alelnöke, Peter Robinson ugyanakkor leszögezte: a Donaldson-gyilkosság nem veszélyezteti az északír parlament újbóli felállítását és majdani munkáját. Mint ismert, az 1998-as nagypénteki megegyezés óta London több ízben felfüggesztette a helyi önkormányzatot, és a tartományt jelenleg is közvetlenül a brit fővárosból igazgatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.