Időutazásunkat 1955-ben érdemes kezdeni, amikor a Bianchi kerékpárgyár, a Pirelli abroncsvállalat és a Fiat autógyár által közösen alapított Autobianchi márka mekezdte működését. Ennek segítségével dobták piacra az olaszok műszaki újításaikat, így a tömegmodellekbe már csak a gyermekbetegségektől mentes, bevált műszaki megoldások kerültek bele.
A Stellina műanyag karosszériája például nem lett sikeres, de a Primula elsőkerékhajtása aztán az egész Fiat számára meghatározó lett. A Fiat 1968-ban vásárolta meg a Bianchi részvényeit, a céget pedig az akkor megszerzett Lancia luxusmárka irányítása alá helyezte. Már az előd A112-esnél is piactól függően egyszerre használták az Autobianchi és a Lancia márkanevet, ezt folytatták tovább az 1985-ben piacra dobott új mininél, az Y10-esnél is.
Ne csak a spórolásról szóljon a miniautó!
A Fiat Panda alapján valósították meg az Autobianchi Y10-est, amelynek a műszaki újítása az Omega-formájú hátsó híd és a F.I.R.E. benzinmotor volt, amelyek aztán egy modellfrissítés keretében kerültek vissza a feladóhoz, tehát az első Pandához. Forma tekintetében mérföldkőnek számít a mindössze 339 cm-es karosszéria, amelynek Cw 0,31-es légellenállási tényezője még ma is versenyképes. Már a hetvenes évek végén elkezdtek dolgozni az akkor tinédzserkorba lépő A112-es utójdán, azonban se a Pininfarina, se az Italdesign vázlataival nem voltak elégedettek a Fiatnál, végül a saját formatervező részlegen dolgozó Vittorio Ghidella terve lett a befutó, miután azt több száz vázlaton és több tucatnyi maketten három év munkájával tökéletesítették.
Teljes méretű műanyag lökhárítókat használtak, a motorháztető és a szélvédő dőlésszögét egymáshoz illesztették, az öveget ragasztották és nem gumitömítéssel rögzítették, az oldalablakok a tetőoszlop síkjában helyezkednek el és hirtelen, éles peremmel ér véget a karosszéria – mindezek eredménye az alacsony légellenállás. A nagy ajtók segítségével könnyen ment az utascsere,
a csomagtérfedelet pedig a karosszériaszíntől függetlenül feketére fényezték.
Olyan megoldásokkal kényeztették az utasokat, mint a gumi helyett szövetből készített padlószőnyeg, a digitális óra a műszerfalon vagy az olvasólámpa a tetőn. Opciósan Alcantara borítást kapott a műszerfal és az összes ülés, sőt az extralista olyan tételeket tartalmazott, mint az elektromos ablakemelő, a központi zár, az osztva dönthető hátsó üléstámla, az elektromosan billenthető hátsó oldalablak az üveg napfénytető és az elektronikusan vezérelhető légkondicionáló.
Minden Autobianchi és Lancia Y10-es ötfokozatú váltót kapott, a Fully Integrated Robotized Engine 999 köbcentivel és 45 lóerővel került az alapváltozatba, egyébként a Brazíliában gyártott 1049 köbcentis 56 lóerős négyhengerest adták, melynek még IHI turbófeltöltővel és intercoolerrel szerelt 85 lóerős változata is volt. Utóbbi piros csíkozást kapott, 340 mm átmérőjű metrikus felniken gördült és analóg turbónyomásmérő-óra is került a műszerfalra.
További variációk egy témára
Mivel a magas vételár miatt az akkor már 17 éves, pályafutása végén járó A112-eshez képest bezuhant az értékesítés, 1986-ra fapados felszereltséggel vitték le az indulóárat egymillió lírára. Elhagyták a kesztyűtartófedelet, csak egy tolatólámpát építettek be a korábbi kettő helyett, új szövetkárpitot használtak az üléseken és a műszerfalon…
1986 decemberében lett elérhető a szintén a Pandából származó kapcsolható összkerékhajtás, amelyhez már jobb oldali külső tükröt, állítható magasságú kormányt és opciósan fényszóró-törlőket is adtak. 1987-től aztán elkezdték a különböző partnerekkel közösen készített limitált szériákat piacra dobni, úgymint Fila, Martini, Missoni.
1989-ben érkezett el a modellfrissítés ideje, amikor a F.I.R.E. blokk 1108 köbcentis és 56 lóerős lett, a brazil négyhengeres 1301 köbcentis lett, 78 lóerejével váltotta az emissziós szabályok miatt búcsúzó turbómotort. Decemberben lett elérhető a japán Fuji (a Subaru anyacége) által gyártott fokozatmentes automatikus váltó, az 1,1-es blokkhoz illesztett Selectronic.
1990 márciusától a karburátoros alapkivitel kivételével opciósan elérhető lett a hármas hatású katalizátor, és megint rákezdtek a limitált szériákra, amelyek pár hónap eltéréssel követték egymást. Az Autobianchi/Lancia Y10 harmadik szériáját 1992-ben mutatták be, ekkor igazították a Lancia-arculathoz a megjelenést a kisebb méretű fényszórókkal és az ötszögletű hűtőráccsal, illetve a hátsó lámpák körül is megjelent a karosszériaszín. Ezt követően a gyártás 1995-ös kifutásáig már – a limitált szériákon kívül – nem volt újdonság. Gyártásának hét éve alatt több mint 850 ezer példányban készült az Y10-es; utódja, a simán Y névre keresztelt mini már a Punto rövidített padlólemezére épült.
