A Volkswagen már a hetvenes évek elején megkereste a Daimler-Benzet, hogy közösen szeretne könnyű haszonjárművet fejleszteni, de a svábok ekkor még visszautasították a közös munkát, helyette kifejlesztették első saját haszonjárművüket, a T1-est. Alsó-Szászországban tehát házon belül fejlesztették ki az eleinte a 2,8-3,5 tonna össztömeget lefedő modellt, a projektnévből lett a típusnév, hiszen a Lasten-Transporter, azaz teherszállító kifejezést rövidítették le LT-re. A Transporterhez képest 34 centiméterrel nagyobb hossz és harminc centiméterrel nagyobb szélesség mellett 50 százalékkal (!) nagyobb rakteret kínált az új modell.
Rendhagyónak számított a hetvenes évek első felében, hogy a bulldogfülkés modell fejlesztése során ergonómiai szakemberekkel konzultáltak, az összes kezelőszerv a vezető köré összpontosult, az ablaktörlők nagy felületet töröltek, és különösen nagy visszapillantó tükröket használtak. A kormányművet a Transporterből vették át, a szervórásegítés csak az 1982-es frissítéstől lett elérhető felár ellenében.
Első körben az Audi 100-asból származó, a Porsche-által a 924-eshez átvett kétliteres négyhengeres benzinmotorral és 2,7 literes Perkins dízelmotorral készült az új haszonjármű Hannoverben. Utóbbi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért rohammunkában kifejlesztették a VW mérnökei saját dízelüket, a VW Golf számára kifejlesztett 1,6-os négyhengerest toldották meg két hengerrel, így jött létre a 2,4 literes soros hathengeres dízel 1978-ban, amelyet aztán a Volvo is átvett – utóbbi lett a világ első, 6 hengeres dízellel szerelt személyautója. A dízel mintájára a benzinmotort 1982-ben váltották le a szintén az 1,6-os blokkból készített 2,4 literes soros hathengeres blokkal, utóbbi nem csak erősebb lett, de a dízelhez hasonlóan ezt is elfektetve építették be, így már lehetővé tette a 2 személyes anyósülés használatát.
Eleinte elöl független felfüggesztést használtak, amikor 1979-ben megjelent az LT40 és 45 (később LT50 és LT55 is készült), nem csak azoknál vezették be a merev első tengelyt, de az opcióként elérhetővé tették az LT35-höz is. Ez egyébként az új kooperációs partner, az MAN hozománya volt, akik 6-10 tonna össztömegű modellt építettek a Volkswagen LT alapján. Ezt vitték aztán Dél-Amerikába, ahol 6-35 tonna össztömeggel készült a típus VW márkanéven. Sokáig csak külső cégek építettek összkerékhajtású Volkswagen LT-t, a gyár már az 1983-as modellfrissítésnél felkészült arra (a műszerfalon ott voltak a differenciálzárak visszajelző lámpái), de ténylegesen csak 1985-től került fel az extralistára a kapcsolható összkerékhajtás. 21 év és 470 ezer példány után búcsúzott az első Volkswagen LT, az utód fejlesztésénél már sikerült megnyerni partnernek a Daimler-Benzet, és így a Mercedes-Benz Sprinter testvéreként készült az LT második generációja.
