
Fotó: Renault
3. Nem akadály egy balatoni kiruccanás
Míg a „bakancs” eredeti változatát a legjobb esetben is 34 lóerős benzinmotor hajtotta, addig az elektromos leszármazott elsősorban városi használatra ajánlott alapváltozata is 120 lovas. Mi azonban nem ezzel, hanem a 150 lóerős verzióval ismerkedtünk, melynek padlójába 40 helyett 52 kWh-s akkut építettek be. Ezzel már bátrabban el mernénk indulni vidékre, nem csak a 409 km-es WLTP hatótáv, hanem a nagyobb, 100 kW-os egyenáramú töltési teljesítmény miatt is. Ami a gyakorlatot illeti, finoman indul el és dinamikus az R4 E-Tech, csak kanyarból intenzíven kigyorsítva küzdenek tapadásért az első gumik; a visszatáplálás egypedálos módig állítható.

Fotó: Renault
4. Lágyabb lett, de így sem ringó sztár
Nagy dolog, hogy az intelligens adaptív tempomattól a kiszállásra figyelmeztető rendszerig sok fejlett vezetéssegítőt kínál a Renault, melyek közül a kéretlenek (pl. a csipogás gyorshajtásnál) programozgató fizikai gombbal kikapcsolhatók. Kissé szintetikus, de kellően direkt a kormánya és igényes, hátul multilink futóműve miatt kanyargós úton is magabiztosan terelgethető az új R4, de hiába állítjuk át menetmódválasztót, nem érződik sportosnak. Ennek oka az 5-öshöz képest lágyabbra hangolt felfüggesztésben keresendő, és a családias jelleghez illik is a komfortosabb rugózás, csak a rövid úthibákat nem tudja franciásan kivasalni az alapáron 18 colos kerekein.

Fotó: Renault
5. Hiába korrekt az ár, közel sem népautó
Már a kis akkus Evolution alapmodell is hőszivattyút, a LED fényszórót, nem túl jó felbontású tolatókamerát és openR multimédia rendszert kap, az árcéduláján pedig akciósan 11,69 millió forint szerepel. A két magasabb szintet (Techno, Iconic) csak a 150 lovas villanymotorral társítják, ezek akciósan 13,59, illetve 14,39 milliós áron kaphatók, ami nagyjából az elektromos konkurencia árszintéjét jelenti, ugyanakkor jóval a benzines és hibrid mini-SUV-ok felett jár. Ezen enyhíthet az akár 3,6 millió forintos állami támogatás, a használati érték mellett pedig sokat nyomhatnak latba az emocionális szempontok, akárcsak a Fiat és a Mini retró divatautóinál.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!