Az orra előtt pördült meg egy autó az M0-son, a legjobb döntést hozta a következő pillanatban + videó

Csak a szerencsén és a gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet a körgyűrű egyik felhajtóján.

2025. 12. 25. 9:05
Forrás: BpiAutósok
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bpiautósok portálon megjelent felvételt készítő autós már jó ideje irányjelzővel jelezte besorolási szándékát, amikor a legbelső sávból egy másik jármű előtte próbált meg átsorolni egészen a legkülső sávba. A sofőr ekkor szembesülhetett azzal, hogy az adott sávban a forgalom lassul, illetve áll, ezért hirtelen fékezett.

A kamerás autó vezetője gyorsan reagált, és egy szerencsés manőverrel elkerülte az ütközést. Mindez csak annak köszönhető, hogy nem volt más jármű mellette, így nem alakult ki baleset, vagy akár tömeges karambol.

„Nem értem, miért kellett ilyen rossz látási és útviszonyok mellett ezt a teljesen értelmetlen manővert megtenni. Remélem, nem történt nagyobb baj, esélytelen és életveszélyes lett volna megállni, ráadásul a gyerekkel voltam” – írta meg a felvétel beküldője.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.