A Ferrari F355 Berlinetta – amely a rosszul sikerült 348-as alapos továbbfejlesztéséből született – az olasz gyártó legolcsóbb és legnépszerűbb modellje volt a 90-es évek második felében. 1994-től 1999-ig gyártották, a meghajtásáról egy 3,5 literes, 380 lóerős V8-as szívómotor gondoskodott, amely 4,7 másodperces gyorsulást (0-100 km/h) és 295 km/h-s végsebességet tett lehetővé számára. Nem csak jól nézett ki a középmotoros „kis Ferrari”, de a vezetése is hatalmas élmény volt, a kritikusok és a vásárlók is szerették. Szinte csak azt tudták felhozni ellene, hogy az olcsó hatású belterében több kapcsoló is korabeli Fiatokból származik.

Nem volt könnyű dolga az Evolutónak, amikor javítani akart a bevált recepten, és el akarta készíteni az F355 modernizált „restomod” változatát. A kis brit mérnöki cég nemrég jelentette be, hogy hosszas fejlesztőmunka és tesztelési fázis után az Ferrari F355 felújított változata végre készen áll a gyártásra.
Több mint másfél év telt el az első prototípus bemutatása óta,
amire a 2024-es Goodwood Festival of Speeden kerül sor. Ez idő alatt nyolcezer kilométeren át tesztelték a kocsit versenypályán, és 16 ezer kilométeren át az új motort, valamint egy 32 ezer kilométeres végső tartóssági teszten is átesett a 355-ös, hogy megkaphassa a jóváhagyást a gyártása. Mindez azért vállalta be az Evoluto, hogy garanciát (32 ezer km/vagy két év) adhasson rá.

Fotó: Evoluto
Minden 355 by Evoluto a vásárlója által előre leszállított használt F355-ösön alapul,
amelyet az új alkatrészek felhelyezése előtt teljesen lecsupaszítanak. A kis szériás gyártás előtti végső jóváhagyás várhatóan áprilisban lesz meg, ezután szerelik szét az 55 darab, ügyfelektől származó donorautó közül az elsőt. Több mint hat hónapos folyamat egy komplett autó legyártása a donor aprólékos szétszerelésétől az új alkatrészekkel való összeszerelésig, az első elkészült példány a tervek szerint még idén év végén a szerencsés tulajdonosához kerül.

Fotó: Evoluto
A Jaguar korábbi tervezőzsenije, Ian Callum által átrajzolt karosszéria kissé eltúlozza a 355-ös karakterét meghatározó jegyeket, de szerencsére nem válik önmaga paródiájává, mint egy Mansory tuninggép. Megmaradtak a jellegzetes bukólámpák elöl, de xenon helyett már LED-es egységek világítanak bennük.
Minden külső karosszériaelem szénszálból készül
a súlycsökkentés érdekében, ez eredetihez képest elöl 77, hátul 66 mm-rel lett szélesebb az autó. Az alvázat karbon merevítésekkel erősítik meg, ami 23 százalékkal növeli a torziós merevséget. 1250 kilós száraz tömeget célzott meg az Evoluto, ami 100 kilóval kevesebb könnyebb, mint az eredeti F355-ösé.










































Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!