Büszkén emlékeztet a vendéglátó Német Labdarúgó-szövetség (DFB) a Nationalelf eddigi három (1954, 1974, 1990) vb-diadalára, ám kevesebb szó esik a szervezetnek a nemzetiszocialista erőszakrendszer idején betöltött szerepéről s a világbajnoki eufória árnyékában ismét lábra kapott neonáci aktivitásról. A nyomasztó múlt és a fenyegető jelen összefonódása sötét hátteret kölcsönöz a futballünnepnek.
A szövetség 1975-ben emlékezett meg fennállásának hetvenötödik évfordulójáról. A berni Wankdorf stadionban a magyar, majd a müncheni Olympia arénában a holland válogatott felett aratott világbajnoki győzelem és persze a német futball színvonalának emelkedését garantáló Bundesliga megfelelő okot szolgáltatott arra, hogy a DFB-funkcionáriusok örömteljes mérleggel lépjenek a nyilvánosság elé. Az öröm azonban addig tartott, amíg nem került sor Walter Jens professzor felszólalására. A futballrajongó irodalmár ugyanis emlékeztette hallgatóit arra, hogy a szövetség megbocsáthatatlanul elmulasztotta múltja feldolgozását, pedig a DFB történetének politikai oldala is létezik. Szavait megrettent csend és további huszonöt esztendős hallgatás követte.
A DFB csak az újabb világbajnokság rendezésének elnyerését követően bízta meg Nils Havemann történészt, hogy készítsen tanulmányt az 1933–1945 közötti időszakról. Könyve Futball a horogkereszt árnyékában címmel látott napvilágot, s csaknem háromszázötven oldalon ad áttekintést a hitleri harmadik birodalom sportpolitikájáról, a labdarúgás irányítóinak opportunizmusáról.
Adolf Hitler 1933 januárjában lett birodalmi kancellár, és röviddel később megkezdődött a politikai-társadalmi pluralizmus felszámolása. A harmincnyolc sportszövetséget egyesítő s hétmillió taggal rendelkező Német Birodalmi Testnevelő-bizottság (DRA) hűségnyilatkozatot adott ki: „A német testnevelés fordulóponthoz érkezett, részt kell vállalnia a nemzeti növekedés és felemelkedés feladatából!” – hangoztatta a szövetség főtitkára.
A labdarúgó-szövetség is magáévá tette a gondolatot, csökkentette a regionális szervezetek befolyását, s meghatározó személyiségei közül többen – így az ügyvezető Georg Xandry is – beléptek a nemzetiszocialista pártba (NSDAP). A futball az NSDAP gigantomániájának haszonélvezőjévé vált. A Kölnben, Stuttgartban, Breslauban, Hannoverben, Hamburgban épült arénák eleget tettek a nemzetiszocializmus céljának: tömegeket mozgattak meg, misztikus hangulatú rendezvényeket szerveztek, hatalmat fitogtató felvonulásokról gondoskodtak.
Jelentős propagandaeszköznek bizonyult a futball népszerűsége. A kluboknak hathatós anyagi támogatást nyújtó zsidó mecénások és funkcionáriusok kirekesztése – a Hitler-rendszer alapvető érdekeinek megfelelően – veszített intenzitásából. Martin Bormann, a Führer helyettese, Rudolf Hess törzskari vezetője egyenesen kiadta a parancsot: „Nemzetközi okokból mellőzni kell a zsidóság elleni túlkapásokat!” Útban az 1936-os nyári olimpiai játékok felé a nemzetiszocialista rendszer ki akarta fogni a szelet azok vitorlájából, akik a Berlinben rendezendő versenyek bojkottálását követelték. A labdarúgó-válogatott kettős szerepet kapott: ápolni a nemzetközi kapcsolatokat és aranyéremmel befejezni az ötkarikás tornát. A német tizenegy a Hitler hatalomra jutását követő első mérkőzésén a franciákat fogadta 1933 márciusában. A francia közvélemény féltette a csapatát, a szurkolóit, de a német kormány mindent megtett azért, hogy békebarát nemzet benyomását keltve barátságos fogadtatásban részesítse vendégeit. Célját el is érte. A 3:3-ra végződött találkozót követő banketten a FIFA-elnök Jules Rimet kijelentette: „Példás nyugalom, rend uralkodott, és a német nép magas rangú kultúrájának legjobb bizonyítékával szolgált!” Hitler az olimpiai játékokra való tekintettel helyezte előtérbe a labdarúgó-mérkőzések „politikai küldetésének” fontosságát.
„A külföld bizalmatlanul figyel bennünket, ez az eredménye a rólunk hangoztatott hazugságoknak és a rémhírterjesztésnek. A futballvendégek minden bizonnyal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az új Németországról, az egész német népet átható új szellemről adjanak hírt!” – hangoztatta Frankfurt főpolgármestere a magyar válogatott elleni mérkőzést (3:1) megelőzően. A Futball a horogkereszt árnyékában szerzője tág teret szentel a magyarok vendégjátékát megelőző intézkedéseknek. „A város feledhetetlen élményt nyújtó műsorról gondoskodott a magyar vendégeknek. A találkozó délelőttjén a csapatok felsorakoztak Frankfurt óvárosában, ahol az esős idő ellenére több ezer ember fogadta őket. Az SA-díszőrség felsorakozása után megjelentek a két ország sportvezetői, a magyar nagykövetség képviselői, az állam és a város reprezentánsai, akik személyesen is üdvözölték a csapatokat. Ezt követően Krebs főpolgármester beszédet mondott, igyekezett meggyőzni a magyarokat a nemzetiszocializmus áldásairól, kifejezésre juttatta a két nép összetartozását. Hasonló szenvedések kötnek össze bennünket! – hangoztatta, majd felszólította vendégeit, hazájukban ápolják a harmadik birodalom hírnevét, legyenek élő tanúi a német és a magyar nép őszinte összetartozásának.” A szívélyesség megtette hatását. A magyar játékosok a pályára lépve „német köszöntéssel” viszonozták a közönség tapsát.
Sokkal tragikusabb a könyv másik magyar vonatkozása, a zsidó származású Konrád Jenő elüldözése Nürnbergből. A Bayern Münchentől elszenvedett 0:2-es vereséget követően sajtókampány indult az edző ellen. „A fajtájára jellemzően pénzéhes Konrád havonta ugyan 800 márka fejedelmi fizetést kap, de a zsidó nem képes arra, hogy a klubot győzelemre vezesse. Ez pedig nem csoda, hiszen egy zsidó nem lehet igazi sportember. Abnormális, félresikerült alkatával nem erre a célra készült. Klub, térj magadhoz! Ébredj fel! Vegyél vonatjegyet az edzőnek Jeruzsálembe!” Konrád belátta a helyzet tarthatatlanságát, lemondott, és elutazott Bécsbe. Ezt követően tizennégy egyesület döntött a zsidók gyors eltávolításáról.
A nemzetiszocialista hatalomátvétel után a horogkeresztes válogatott mérlege pozitívan alakult, a csúcspontot az 1934-es világbajnokság jelentette, az együttes bronzérmet szerzett Otto Nerz birodalmi edző vezetésével. A szakmailag elismert tréner – a weimari köztársaság idején a szociáldemokrata párt tagja – magáévá tette a nemzetiszocialista ideológiát, és a rábízott együttes sorozatban aratott tizenhárom győzelmét így értékelte a játékosok előtt: „Amióta Adolf Hitler vezeti Németországot, azóta a labdarúgás is megindult felfelé. Ő teremtette meg győzelmeitek feltételeit. Csak most harcoltok valójában Németországért, csak most áll Németország valóban mögöttetek! Ha büszkék vagytok a sikerekre, akkor gondoljatok a Führerre!” Az olimpiai torna első találkozóján a válogatott kilenc gólt rúgott a luxemburgiaknak, így aztán az NSDAP vezérkara a biztos győzelem reményében foglalt helyet az Olympia stadion díszpáholyában a Norvégia elleni mérkőzésen. Hitler, Göring és Goebbels csalódott tanúi lehettek a 2:0-s vereségnek. A válogatott idő előtti elhullása katasztrófát jelentett a szövetség és Otto Nerz számára.
Megkezdődött a DFB maradéktalan beolvasztása a központilag irányított testnevelés birodalmi szervezetébe, és színre lépett Josef „Sepp” Herberger. Az egyszerű családból származó fiatalember a labdarúgásban látta vágyai beteljesülésének egyetlen lehetőségét. Ezért lépett be 1933-ban az NSDAP-be. „Alkalmazkodott, és még azt a benyomást sem keltette, hogy képes lenne kellemetlen kérdéseket feltenni, különösen nem a nemzetiszocialista rezsim karakterével kapcsolatosan” – olvashatjuk róla a dokumentációban. Akkor is meghajtotta fejét a politikai befolyás előtt, amikor az szakmailag szöges ellentétben állt elképzeléseivel. Aztán az 1938-as világbajnokságon a Svájctól csúfos, 4:2-es vereséget szenvedett Herberger-gárda elfelejthette reményeit.
A világháború kirobbantása után a német labdarúgás nemzetközi kapcsolatai fokozatosan a szövetséges vagy a Wehrmacht által ellenőrzött nemzetekre korlátozódtak. A Hitler ellen 1944 júliusában elkövetett sikertelen merénylet után végleg parlagon hevert a német futball, nem volt lehetőség arra, hogy a labdarúgókat egy-egy meccsre visszarendeljék a frontról. A háborúban egyébként több mint húsz válogatott játékos elesett.
A Futball a horogkereszt árnyékában összefoglaló fejezete így értékeli a DFB akkori szerepét: „Felelőssége abban nyilvánult meg, hogy kimagasló szakmai tudását, jelentős tapasztalatait és nemzetközi reputációját számtalan funkcionárius az állam szolgálatába állította. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a diktatúra a hatalomátvétel után megerősödött, és tizenkét esztendeig tartani tudta magát.”
Kísért a múlt szelleme, ezt a Német Labdarúgó-szövetségnek is tudomásul kell vennie: a világbajnokság alatt is lehet számítani a neonácik megmozdulásaira. Erre a hajdani kormányszóvivő, Uwe-Karsten Heye egyik kijelentése irányította rá a figyelmet: „Sötét bőrű személyeknek nem tanácsos egyes vidékekre látogatni, Brandenburgban, de máshol is vannak olyan városok, amelyeket esetleg élve nem tudnának elhagyni!” Az újnácik agresszivitása mindenekelőtt idegengyűlöletből táplálkozik, erre utalnak az utóbbi hetek atrocitásai, legutóbb a kurd származású szocialista politikus, Giyasettin Sayan elleni berlini támadás. Ezt követően került a nyilvánosság elé az alkotmányvédő hivatal jelentése, amely utal a szélsőjobboldali bűncselekmények számának aggasztó növekedésére. A hatóságok több mint tízezer erőszakra hajlamos neonácit tartanak nyilván. Wolfgang Schäuble szövetségi belügyminiszter aggasztónak nevezte a helyzetet, ugyanis az érdeklődés középpontjában álló világbajnokság jó alkalmat kínál a szélsőjobboldali aktivistáknak. Az NPD – a „barna ideológia” egyik pártja – eddig öt tüntetést jelentett be.
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
