Amilyen gátlástalanul, közönyösen vagy egyszerűen szabálytalanul suvasztják el a különféle hulladékok tonnáit, és amilyen gyorsan szaporodnak az illegális szeméttelepek szerte az országban, ma már olyan nagy a felháborodás a vadlerakók miatt, és olyan nagyfokú az érzékenység bármiféle szemétügyben. Az állami és önkormányzati szerepvállaláson kívül a Köztisztasági Egyesüléstől a Hulladék-munkaszövetségen át a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségéig, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületéig és a zöldekig számos szervezet tevékenykedik a hulladék korszerű legyűrése érdekében, nem beszélve a hulladékot gyűjtő, szállító, ártalmatlanító, tároló, kezelő, feldolgozó vállalatok hosszú soráról.
A minap a Környezetvédelmi Unió tiltakozott Szigetszentmiklós jegyzőjénél, mert a környékbeliek legnagyobb megdöbbenésére hulladékkal töltik fel az ottani bányatavat. Építési törmeléket és veszélyes anyagokat, így gumiabroncsot, olajos aszfaltot toltak a tóba buldózerekkel, több ezer köbméteres mennyiségben. A hulladék eltüntetésén kívül a cél a tóparti területek növelése volt. A tó melletti erdőt háztartási szeméttel hordták tele, majd termőfölddel próbálták eltakarni. A szigetszentmiklósi bányató vízutánpótlását nem biztosítja patak vagy folyó, ezért tisztulását a talajvíz természetes áramlása segíti, csakhogy ezt most megakadályozza az illegális feltöltés. Ráadásul a bányatóban feltárt vízadó bázis megegyezik az ivóvízkészletet adó réteggel, amelyből a Duna partján létesült vízműkutak naponta több százezer köbméter vizet vesznek fel.
Egymást érik az ilyen és hasonló esetek, olykor megtalálják a felelősöket, mint például legutóbb a XI. kerületben, a 6-os út bevezető szakaszánál kinőtt hatalmas szeméthegy esetében, többnyire azonban csak az égbekiáltó tett van, tettesek nélkül.
Több száz köbméter hulladék esetén a rendőrségi nyomozást követően az ügyészség vádat emel. A környezetvédelmi felügyelőségek statisztikája szerint évente 100–120 büntetőfeljelentést tesznek a környezetvédelmi hatóságok, de mivel nincs bizonyíték, ebből csupán harminc ügy jut el a vádemelésig, és mindössze négy-öt esetben hoznak ítéletet is. Szabálysértési eljárás 500–1000 esetben fordul elő évente, és bár jóval nagyobb arányban szabnak ki pénzbírságot, ez sem jelent visszatartó erőt.
A magyar hulladékgazdálkodás egyébként a csatlakozás óta gyökeres átalakuláson ment keresztül; az Országgyűlés 2000 májusában fogadta el a hulladékgazdálkodási törvényt, amely 2001. január 1-jén lépett életbe. A csatlakozás napjára elkészültek az országos és a regionális hulladékgazdálkodási tervek is. Az új törvény hatására sorra születtek a kormányrendeletek, és legalább ötven-hatvan lépett hatályba az utóbbi öt évben. Korábban a büntető törvénykönyv csak a veszélyes hulladék jogellenes elhelyezését ismerte, ám öt éve a törvény mindenfajta hulladékra egyaránt vonatkozik.
Fordulópontot jelentett az is, hogy a magyar kormány 2002. január 1-jén átvette az európai hulladékkatalógust. Ezzel kapcsolatban érdekes momentum, hogy a nagyfokú szigor ellenére akadnak olyan anyagok, amelyek idehaza veszélyesnek számítottak, de az uniós jogszabály szerint nem ártalmasak. Ilyen például az olajos rongy vagy az azbeszt, bár csak akkor, ha kötött formában tárolják, és pora nem kerül a levegőbe.
Ma Magyarországon összesen hetvenmillió tonna hulladék keletkezik, ennek csaknem öt százaléka veszélyes és ugyanennyi a települési szilárd hulladék. A kilencvenes évek elején még több mint százmillió tonna volt az éves hulladékmennyiség, a csökkenés elsősorban a rendszerváltást követő gazdasági-termelési visszaesésnek, az iparszerkezet-váltásnak és a technológiafejlesztésnek tulajdonítható.
Ahogy zárul a „közműolló”, egyre kevesebb a szippantott szennyvíz, és az is örvendetes változás, hogy a hazai timföldgyártás leállásával az ország megszabadult évi kétmillió tonna vörös iszaptól. Persze az addig lerakott vörös iszap még problémát jelent főként Mosonmagyaróvár, Almásfüzitő és Ajka környékén, és egyelőre semmit sem lehet vele kezdeni. A környezetvédelmi minisztérium előrejelzése szerint a csökkenés kismértékben tovább folytatódik, így 2008-ban valószínűleg 68,4 millió tonna hulladékkal kell számolni, bár a települési szilárd hulladék mennyisége évente egy-két százalékkal növekszik, hiszen a fogyasztás is folyamatosan nő. Egy magyar állampolgárra évente 460 kilogramm hulladék jut, míg az uniós átlag jelenleg 560 kilogramm. Magyarország megtette az első lépéseket, ám a múltbeli felelőtlenségnek megvan a böjtje, hiszen az illegális szemétlerakókon túl számtalan szennyezett terület alakult ki. A régi, ma már bezárt és csak kis részben rekultivált lerakókban mintegy 500 millió tonna ipari hulladék halmozódott fel, ez csaknem teljes egészében a bányaiparból, a vaskohászatból, a villamosenergia-iparból és az építőiparból származik. Ennek tíz százaléka ma is veszélyezteti vagy szennyezi a környezetet. PHARE-támogatással 2001-ben felmérték az összes hazai lerakót, szám szerint 2600-at. Ezek fele már nem működött, de rekultivációjukra nem került sor, és máig mintegy 10 millió tonna hulladékkal veszélyeztetik a környezetet. A működő 1300 lerakó többségében nem felelt meg a műszaki követelményeknek, ezért leállíttatták őket a felügyelőségek. Ma 380 működik, csakhogy ezek közül is mindössze hetven szabályos. Az uniós megállapodások értelmében 2009. január 1-jétől a műszaki védelem nélküli lerakók nem üzemelhetnek tovább, így előreláthatólag 40–50-re fog csökkenni a lerakók száma.
Csatlakozási feltétel volt, hogy tavaly június 30-ig valamennyi égetőműnek meg kell felelnie az uniós normáknak. Ma 25–30 égetőmű üzemel szabályszerűen, de ezek csak veszélyes hulladékot semmisítenek meg, s mindössze egyetlen településihulladék-égető létezik, a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű (Huha) Rákospalotán. Ennek tavaly fejeződött be a felújítása.
A legkorszerűtlenebb eljárás a lerakás, hiszen a hulladékban rejlő összes energia elvész, s ha bezárják a lerakót, még harminc évig monitorozni kell. Magyarországon a települési szilárd hulladék kezelésében a lerakás a meghatározó, több mint 80 százalék. Az uniós átlag 50 százalék körül mozog, míg a pedáns uniós országokban, így Németországban, Ausztriában, Dániában vagy Hollandiában a lerakás alacsony vagy elenyésző, és a hasznosítás eléri a hatvan százalékot, de Dániában például mindent elégetnek. Az Egyesült Államokban egyébként rendkívül alacsony az égetési arány, a települési szilárd hulladéknak csupán a hét százalékától szabadulnak így meg. Az Európai Unióban és Svájcban összesen mintegy 400 kommunális hulladékégető működik, a környező országok közül Csehországban három, Ausztriában nyolc termikus hasznosító üzemel. Az utóbbi években az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Portugáliában is előtérbe került a kommunális égetők létesítésének kérdése.
Idehaza külön kockázatot jelent a lerakók üzemeltetése: a felszín alatti vízkészletek, termálvizek, melegvíz-források veszélybe kerülhetnek miattuk. Igaz, hogy a hulladékgazdálkodás korszerűsítésére Magyarország hatalmas összegeket kapott az előcsatlakozási és a kohéziós alapból, és a jövőben is komoly támogatásokra van esély, még sincs mód égetőművek építésére, főként azért, mert ez a legdrágább megoldás. Egyébként is heves szakmai viták folynak arról, hogy valóban az égetés-e a legjobb megoldás. Pedig néhányra szükség lenne a Délkelet-Alföldön, Miskolc környékén és a Dél-Dunántúlon. Jelenleg csupán egy-két égetőművet terveznek, például Várpalota térségében.
Bicske mellett műszaki védelemmel kiépített kommunális szeméttelep működik az egykori homokbánya helyén: 1997-ben adták át az 1-es számú medencét, 2002-ben a 2-es számút, a kettő összesen egymillió köbméter kapacitású, és a telítettség jelenleg hatvanszázalékos. Már tervezik a 3-as számút, van rá 12 hektárnyi hely. Nemrég alakult meg a Duna–Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 84 önkormányzat részvételével. Célja olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek lehetővé tennék az akár ötvenszázalékos újrahasznosítást, azonban dilemmát jelent, hogy mennyire lehet anyagilag terhelni a lakosságot a legmodernebb technológiákkal. A térségben a hulladékdíj literenként 2 forint 40 és 70 fillér között mozog (míg Budapesten eléri a 3 forintot), és már a tízfilléres emelés is felzúdulást kelt. Ha például egy égetőmű épülne, amint Tatabányán tervezik, megduplázódna a hulladékdíj. Környezetvédelmi szempontból a megelőzés és a hasznosítás, különösen a biohulladék feldolgozása és a komposztálás az eszményi megoldás. Beszédes adat, hogy a települési hulladék 38 százaléka nem más, mint bioanyag, a papírral együtt eléri az 52 százalékot, nem beszélve arról, hogy az iparban is nagy mennyiségű a hasznosítható hulladék. Egyszóval a hulladék nem szemét, hanem érték.
Sajnos a hulladékhasznosító háttéripar idehaza gyerekcipőben jár. A szelektív hulladékgyűjtés meglehetősen népszerű ugyan (míg 2001-ben a szelektíven gyűjtött hulladék évente fejenként 13,5 kiló volt, 2005-re 62 kilóra ugrott), és a gyártói felelősség is terjed (köteles visszavenni a terméke hulladékát, és hasznosítani az előírt arányban), egyelőre e kettő keveset számít. Igaz, a lakossági és vállalati igyekezetnek már van kézzelfogható eredménye: néhány év alatt megötszöröződött a hasznosított hulladék aránya, mára elérte a 15-16 százalékot.
Évtizedeken át egyszerű és olcsó megoldás volt a falu végére vagy a közeli erdőbe hordani a szemetet, az utóbbi években azonban több tíz kilométerrel arrébb kell szállíttatni, és ez bizony zsebre megy. Sokan továbbra sem változtatnak megrögzött szokásukon, miközben folytatódik a vadlerakók elleni küzdelem. Ennek megszervezésében meghatározó szerepet játszik a Hulladék-munkaszövetség (Humusz), amely 2001-ben indította el a Tájsebészet elnevezésű mozgalmat. Ennek során a helyi csoportok több mint háromezer vadlerakót jelentettek be, és önerőből csaknem harmadukat fel is számolták. Úgy tűnt, 2005-re a mozgalom kifulladt, ezért a Humusz a párhuzamos és elszigetelt kezdeményezéseket magasabb szintre emelve, új formában kívánja folytatni a kampányt. A cél egy nonprofit gazdasági társaság létrehozása társszervezetekkel közösen. Ezek közt lenne a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Turizmus Zrt., a Közútkezelő Kht., a Köztisztasági Egyesülés, az Országos Polgárőrszövetség is. A Humusz mindenkit és minden számításba jövő szervezetet együttműködésre és támogatásra kér annak érdekében, hogy az országot ne borítsák be a szemétdombok.
origo.hu
Halálos trópusi betegség ütötte fel a fejét Magyarországon, riadót fújtak az orvosok
