(elrepül-e a szó…)

Én nem tudom, hogy a budapesti populáció időszakos színeváltozása Tárnoki nénit bármilyen módon érintheti-e. Mivel tudomásunk szerint ő az átlagot reprezentálja, azt kell hinnünk, hogy gondolkozásában és életérzéseiben bizonyos átalakulás következett be vagy vette kezdetét. Azonban már sokszor hittük ezt, s rendre tévedtünk, így valószínű, hogy most sem következik be e téren döntő változás, a budapesti trend nem fordul visszájára.
Egyébként be kell vallanom, hogy egyre jobb viszonyba kerülök Tárnoki nénivel, aminek részemről egyszerű magyarázata van: az öreg hölgy valójában mindig azt mondja, azt gondolja, és úgy viselkedik, ahogy én elképzelem, sohasem okoz csalódást annak ellenére, hogy nem egészen a képzeletem szülöttje, s így bizonyos mértékig öntörvényű. Nyilvánvaló, hogy a jellegzetes baloldali szavazó típusát nem én teremtettem meg, karakterét aligha befolyásolhattam, legfeljebb ábrázolni igyekezhettem.
Tárnoki néni egy dologban bizonyosan eltér némileg típusától, mégpedig abban, hogy szóba áll velem, egy jobboldali újságíróval, aki ráadásul a Magyar Nemzetben publikál, amely lap sok borsot tör a kormánypártok orra alá, olyannyira, hogy egyes baloldali politikusok a szó szoros értelmében negligálni igyekeznek, megfeledkezvén arról, hogy a tájékoztatás demokratikus alapkövetelmény, még akkor is, ha a tájékozódni akaró sajtóorgánum általában nem túlságosan barátságos és készséges a szocialista–szabad demokrata kormányok iránt. Tehát azok, akiket Tárnoki néni helyezett az ország élére, korántsem annyira nagylelkűek és elfogulatlanok, mint az öreg hölgy. Óriási meglepetést keltene, ha például Gyurcsány Ferenc exkluzív interjút adna a Magyar Nemzetnek, vagy Demszky Gábort nem fogná el határtalan idegesség, ha a lap munkatársai bármily kérdésben hozzá fordulnak.
Azt kell hinnem, az öreg hölgy abban különbözik tőlük, hogy politikai korrektsége és baloldali érzelmei ellenére született demokrata a maga módján, politikai ellenfeleibe csak akkor fojtja bele a szót, ha nem lát más megoldást.
Legutóbb például arra a kérdésemre, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc miért tette azt a sajátos kijelentést egykoron, miszerint Magyarországon nagy a jólét, szívélyes mosollyal egy viszontkérdéssel felelt: „Miért, maga szerint nem az?” „Megtenné, kedves jó Tárnoki néni – kérleltem –, hogy nem felel kérdéssel a kérdéseimre?” „Meg – bólintott –, bár kérdései rosszindulatúak és célzatosak. Az adott pillanatban a miniszterelnök úr joggal érezhette úgy, hogy nagy a jólét, mivel saját környezete vette körül, s ott egyetlen hajléktalant sem talált. Egyébként magának, mint írással foglalkozó személynek, tudni illenék, hogy a jólét maga mint fogalom, mindig nagy, sohasem lehet kicsi, mert akkor azonnal önmaga ellentétébe csap át. A mostani kormányintézkedések sem mondanak ellent a fent említett alapvetésnek: egy kis jólétű országban aligha lehetne drasztikusan adót emelni, növelni a közterheket, csökkenteni a jövedelmeket, hiszen elvonni csak attól lehet, akitől van. Feri, mert nekem csak szívem szerint Feri, amikor a nagy jólétről beszélt, természetesen nem a szegényekről szólt, bár elsősorban rájuk gondolt, mivel mindig is az a célja, hogy a nagy jólétből nekik is juttasson valamit. Egyébként, hogy maga és a magához hasonlók miért lovagolnak mindig holmi szavakon, amelyek amúgy is elrepülnek, én nem tudom…