Cáfolt mítoszok

k ö n y v e s h á z

Akiknek a tények érdekesebbek, mint a mítoszok, azok számára Braunbehrens korképe letehetetlen olvasmány, az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású Mozart-biográfiáinak egyike – olvasható a könyv fülszövegében. Végtelen a Mozart-irodalom, és mégis: szembesülünk egy kiadvánnyal, amely megmutatja, hogyan lehet lázba hozni az olvasót azzal, ami látszólag mellékes a zeneszerző életével kapcsolatban. Aztán kiderül, hogy mégsem az. A szerző ugyanis arra vállalkozik, hogy megrajzolja a hátteret, amelyben a XVIII. század végén az Európa metropolisának nevezett Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart élt. Mondhatjuk úgy is: kultúrtörténeti képet fest a jozefinizmus évtizedeiről, hogy új értelmezést kapjon a zeneszerző életközege.
Nem mellékes például, hogy a társadalom minden rétegében széles körben dívott a házi muzsikálás. A nemesi szalonokban szép számmal voltak kitűnő zenészek. S a polgári otthonokban is mindenütt szólt a zene, minden lakásban volt legalább egy zongora. Lehetetlen rekonstruálni, a jozefinista korban hány zenész élt Bécsben. Nem véletlen tehát, hogy Mozart itt bontakoztatta ki tehetségét.
Ki gondolná például, hogy a városi élet kísérőjelenségei (elsősorban a kocsizörgés) a kortársaknak is terhükre voltak. A szerző pontosan leírja, hogy akkortájt mennyi pénzt kerestek a muzsikusok, és a társadalom mely rétegéhez tartoztak. S hol foglalt helyet a rangsorban Mozart. Megismerjük a barátait, a támogatóit, továbbá azt a légkört, amelyben alkotott. És mialatt körvonalazódik a háttér, a család hétköznapjai is feltárulnak: a feleség és a gyerekek, a tanítványok és a koncertek; árulkodnak a levelek, amelyeket Leopold, az apa és Wolfgang, a fiú váltott egymással. A szerző mindeközben mérlegre teszi a leghangsúlyosabb Mozart-biográfiákat, mítoszokat és anekdotákat cáfol, érvel, helyre tesz és eligazít. Így van ez a zeneszerző felesége, Konstanze esetében is, akit a hálátlan utókor máig tartó ellenérzéssel büntet. „Tartsuk magunkat ahhoz a kevéshez – írja Braunbehrens –, amit Konstanze Mozartról házassága kezdetének idejéből tudunk, és valljuk be nyíltan, tudásunk nem elégséges ahhoz, hogy személyiségéről átfogó képet alkossunk. A legkisebb okunk sincs rá, hogy információink alapján kedvezőtlen ítéletet mondjunk róla.” Ez a stílus és hang jellemzi az egész könyvet, az amplitúdók legkisebb kilengése – a valóság érdekében. Ugyanakkor a mondandó színes és élvezetes. Világos képet kapunk az úgynevezett szegénytemetésről is, amely II. József egyik rendeletére vezethető vissza, vagy a „méregkeverő” Salieri szerepéről, aki hatásos színdarabokban és filmen tűnt fel újra és újra – a realitás cseppnyi szikrája nélkül.
Aki meg akarja ismerni, hogy ki volt Mozart, a zenetörténet egyik csillaga – akit egész életében gyöngédség, együttérzés, derű és rokonszenv jellemzett, bármilyen kemény harcot vívott is a megélhetésért, ezek a tulajdonságai sohasem hagyták cserben –, a legjobb utat választja, ha Braunbehrens könyvét veszi kézbe.
Közel kerül az igazsághoz.
(Volkmar Braunbehrens: Mozart – A bécsi évek. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 3480 forint)