Demokrácia akkor lesz, ha…

Lassan nem elég a szinonimaszótár ahhoz a rengeteg indulathoz és sértéshez, ami feltorlódott az emberek lelkében a rendszerváltó évek folyamán. A képlet mostanra igencsak letisztult. Adott egy karrieréhes egyén, akinek szó szerint semmi sem drága a hatalomért. A Kádár-korszak elítélt módszerét követve milliárdos adósságba veri az országot azért, hogy kölcsönvett pénzekkel elámítsa, megszédítse, megvegye a választóit. Amikor a helyzet tarthatatlan, lebukik, és hirtelen minden fondorlata, aljassága napvilágra kerül. Ami meg nem, azt szégyenérzet nélkül ország-világ elé tárja könyvében egyik hűséges talpnyalója.
Nincs olyan ország, ahol nem kergetik el az ilyesfajta hazudozót, aki ráadásul hazugságai tömkelegének árát utóbb a vétlen magyar választókkal akarja visszafizettetni. Kivétel Magyarország. A magyar értelmiség demokratikus chartás része hirtelen megéledt, eleddig ugyanis csendben szunyókáltak kellő mennyiségű járadékaikon, amit hálából kaptak a karanténból 1992-ben kihozott exkommunista elvtársaktól. Igaz is, az 1990-es választásokon az SZDSZ kemény antikommunista el- és leszámolás jelszavával virított. Aztán két év múltán hitehagyott módjára öszszebilincselte magát a kommunisták utódpártjával, az MSZP-vel. A Szabad Demokraták Szövetsége annak idején arra szerveződött, hogy Magyarországon egy nyugatias szabadságjogokat és emberi jogokat tisztelő, toleráns társadalmat segítsen a világra. Ehhez képest 16 év alatt ez a párt kizárólag ártott az országnak, és beláthatatlan erkölcsi károkat okozott a társadalom kettészakításával. Tizenhat éve tudatos félelemkeltés és lázítás folyik az MSZP és az SZDSZ részéről a jobboldali politikai erőkkel szemben. Aki ki meri nyitni a száját e két párt ellenében, azonnal antiszemita bunkóvá, antidemokratikus politikai erővé, a demokrácia gyilkosává válik. Gyurcsány Ferenc kifütyülése hovatovább államellenes öszszeesküvésnek minősül.
Amikor a Demokratikus Charta 1992-ben utcai tömegtüntetésekre szólította a „demokratikus erőket”, a baloldal már akkor az MDF-kormány megbuktatásáért szervezkedett. Tizenhét pontos programjuk „Demokrácia akkor lesz, ha…” szlogennel gyengítette Antall József kormányának legitimitását. Szerintük az MDF-kormány „veszélyeztette a demokráciát, restaurálta a Horthy-korszakot”. A charta egyik fő szervezője az a Konrád György volt, aki ma Orbán Viktort támadja élesen. A taxisblokád idején körözött felhívás is ott kering az interneten: a szabad demokraták készen állnak a hatalom átvételére a hazug, szószegő MDF-kormány ellenében. Pedig akkor néhány forintos benzináremelésről volt szó csupán, de az SZDSZ erős érve az volt, hogy a kormány hazudott a választóknak. Azóta morális kérdésekben alaposan megkövesedett a bőr az arcukon. Most Kuncze Gábor szétveretné a tüntetőket, kiűzetné a parlamentből Orbán Viktort, mert kiviszi a politikát az utcára. Kiváló memóriafrissítő gyógyszerek állnak rendelkezésére, talán dr. Molnár kezelhetné az SZDSZ elnökét.
Az erdélyi falurombolás, a bős–nagymarosi vízlépcső terve ellen akkoriban tízezrek vonultak az utcákra. Amikor a tömeg nem ért szót a hatalommal, de a parlamentben sem érzi kellőnek a képviseletét, akkor marad neki a nyilvánosság. A média, amelyben az ország egyik fele egyáltalán nem kap szót. Hiába tartják fenn a polgárok adójából a közszolgálati televíziót, az kizárólag a kormány szócsöveként funkcionál. Pedig a közszolgálat feladata lenne feltáró kritikával illetni a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány tetteit, informálni a nézőket és hallgatókat a valós helyzetről, amelyről közösen hazudtak. Felelősek azok a kereskedelmi csatornák is, amelyek tendenciózus elhallgatásokkal, manipulatív műsorpolitikával, sértő riportereikkel torzítják és terrorizálják a nézőket a mai napig. Ahol a társadalom jelentős hányadának véleménye nem jelenhet meg. Egy interjúban Stumpf István azt mondta, hogy a magyar médiát válogatott csapat irányítja, szervezi és tartja kézben, eltekintve a csekély ellenzéki ellensúlytól. Nagy felháborodás fogadta a kijelentést. Gúnyos cáfolatokban tudatta a média nagyobbik része, hogy az ilyen feltételezések a jó öreg New York–Tel-Aviv tengely képzetét keltik. Hagymázas vizionálás. Ha ez valóban igaz, és Stumpfot csupán a megmondómédia tárgyszerűsége és profizmusa ingerli, akkor tegnapra, mára és holnapra van néhány aktuális kérdésem. Az egyik arról szól, amiről Vígh Ilona fideszes képviselő és Kormos Valéria újságíró testközelben megtapasztaltak: a rendőrség a Szabadság téri események után állati módon állt bosszút boldog-boldogtalanon. A fogdák tele vannak összerugdosott, bordatörött, fogkivert, állkapocstörött, vesén rúgott, vért pisilő fiúkkal és lányokkal. A buszmegállókban vagy az utcákon gyűjtötték be a vétlen civileket. Terrort játszanak, ami a kormányzati szervek tudtával, a bíróságok támogatásával nem történhetne meg. Rákosi alatt volt jellemző, hogy a hozzátartozók semmiféle felvilágosítást nem kaptak, szaladgáltak börtönről börtönre, keresve eltűnt szeretteiket. Ügyvédet, tiszta ruhát sem kaptak, többször megverték és megalázták őket. Nem ám a főkolomposokat, akiket a tévé ostromát nézve egy, a büntetés-végrehajtásban dolgozó ismerősöm nevenként azonosított mint frissiben szabadult bűnözőket.
Mi ez? Miért nem érdekli a minden szenzációra éhes bulvármédiát, hogy igazából mi történt? Amikor Toldi Miklós a charta tüntetésén feltartott egy táblát, alaposan elverte a mértékadó liberális értelmiségiek csapata. Amikor a Liberális sátorban valaki összeütötte a tenyerét a Fidesz-győzelmen, pofon vágták, majd elvitték a rendőrök. Tessék ezt megfordítani: úgy tudom, hogy a Tilos Rádió előtti tüntetésen a patkányember hiába rázogatta tacepaóját, rá sem hederítettek. Átjön ez a médián? Látunk könnyező riportereket, elcsukló hangú jogvédőket? Nem látunk. A média, szövetségben a kormány erőszakgépezetével, cinikus kérdéseket tesz fel a tévében: akar-e még keményebb rendőri fellépést? A válasz, hogy igen. Néhányan a nyilvános akasztást is díjaznák. Amíg legközelebb bele nem botlanak egy rendőrjárőrbe, amely a korlátlan hatalmat igazolandó, alaposan el nem tángálja az illetőt.
Mindez nem jön át a képernyőn, nem folyik le az újságok címoldaláról, és nem érdekli a Kondor Katalin-i elnyomás alól megszabadított közrádiósokat sem. Ami átjön, az a TV2 Mokkájának a kabaréja. Csiszár Jenő haj, de fél, könyörög, hogy Orbán vigye be az utcáról az embereket. Jakupcsek Gabriella annyira fél, hogy behívja Dobrev Klárát, féljenek már együtt az utcai politizálástól. Jakupcsek a gyerekeit is félti. Nem a vandáloktól, nem a rendőröktől. Orbán Viktortól. Keresgélek a memóriámban, mikor kérdezték meg Lévai Anikót: kitől, mitől félti öt gyerekét. A magyar belpolitika egyik legnagyobb problémája, hogy Császár Attila riporter a rendszer ellen izgat, vagy lőszert rejteget. Nincs őszödi beszéd, államháztartási hiány, nincs bizalmi szavazás, nincs Gyurcsány megy vagy marad, nincs dupla gázszámla. Van helyette házkutatás Császáréknál. Kert Attila, az MTV hírigazgatója, aki magánéletét kitárta a Népszabadságnak, most arra biztat, hogy egyik tévé ne foglalkozzon a másikkal. Ezt illusztrálva jól belerúg a Hír TV-be, relatíve, úgy liberálisan. Szavai mögül kifeslik a rosszul palástolt szakmai irigység. A hírigazgató úrék is betiltanák a Hír TV-t, csak rafináltabb módszerrel: aduja a BBC-kódex meg a magyar alkotmány. Az a valami, amit egyetlen tévé sem tart be, és az alkotmány, amiből Gyurcsány Ferenc papírrepülőt hajtogat.
Tüntetnek. Miért is? Mert a regnáló kormány súlyos veszélyt jelent a demokráciára. Ezt mondták a szabad demokraták 1992-ben, és ez a véleménye most az ellenük tüntető tömegnek is. Tanulni sosem késő.