Ugyanolyan jogunk van élni, mint meghalni – fogalmazott az olasz államfőhöz intézett levelében Piergiorgio Welby izomelégtelenségben szenvedő, súlyos beteg, akit hónapok óta mesterségesen tartanak életben a légzését, táplálását és életfunkcióit működtető gépek. A teljesen lebénult, óriási fájdalmakat elviselő, élettanilag vegetáló egykori futballbíró beszélni is csak speciális szintetizátorral képes. Welby római otthonából irányítja élete utolsó küzdelmét saját maga és sorstársai szenvedéseinek lerövidítéséért. „Szeretem az életet, elnök úr. Az élet a szerető asszony, a hajat borzoló szél, az arcot melengető napsugár, éjszakai séta egy jó baráttal. Az élethez tartozik, amikor a nő elhagy, amikor éppen esik, vagy csalódást okoznak a barátok… Ha svájci, belga vagy holland lennék, kérhetném ezt a végső segítséget, de olasz vagyok, és nálunk nincs könyörület” – áll a nyílt levélben.
A magatehetetlen férfi esete a bizonyos etikai kérdésekben konzervatívnak számító olaszok körében is mély együttérzést váltott ki: a közvélemény-kutatások szerint a passzív eutanáziát jelenleg a lakosság több mint kétharmada támogatná. Welby az Olaszország-szerte ismert Luca Coscioni Szövetség társelnökeként a passzív eutanázia mellett az őssejtkutatások és a tudományos kísérleteket elősegítő, úgynevezett biológiai végrendeletek ügyéért is harcol. Megrendítő levelére válaszolva az államfő közvetetten felkérte a parlamentet, hogy felelősségteljesen foglalkozzon egy esetleges törvénymódosítással. A sokpárti alsóházban szinte mindegyik politikai erő véleményt nyilvánított a kérdésben, mely gyakorlatilag egy táborba terelte a konzervatív többséget, míg Welby ügye mellett egyedül a radikálisok álltak ki. Marco Pannella, a párt vezetője – aki hosszú pályafutása alatt például a néhány évtizede Itáliában még szintén tabunak tekintett válás jogintézményéért is sikerrel küzdött – felajánlotta, hogy saját kezűleg húzza ki a csöveket a beteg testéből.
A parlamenti vitákat nem is titkoltan befolyásolni szándékozó katolikus egyház is sietett állást foglalni a kérdésben. Lozano Barragan vatikáni egészségügy-miniszter sajtónyilatkozatában leszögezte: a Szentszék síkraszáll „az élet védelméért”, és határozottan ellenzi az „kegyes halál” aktív és passzív módját egyaránt. „Most a vallásos érzelmű honatyákon van a sor, hogy a katolikus gondolattal történő egyetértésüket fejezzék ki a parlamentben” – fogalmazott a bíboros.
Az első olvasatra katolikus–laikus ellentétnek látszó etikai kérdéssel kapcsolatban megszólalt Giuliano Amato belügyminiszter is, aki a passzív és az aktív eutanázia közötti különbségre helyezte a hangsúlyt. „Eltávolítani az életet mesterségesen fenntartó gépek csöveit egészen más kategória, mint egy halálos injekció beadása” – fogalmazott az egykori miniszterelnök, aki szerint az első kérdésre „nehéz nemet mondani”, míg az aktív eutanáziánál minden egyes esetet külön-külön szükséges vizsgálni. Amato szerint az üggyel kötelessége foglalkoznia a törvényhozásnak, de csak az előítéletek előzetes mellőzésével.
A Welby-ügy ismét ráirányította a figyelmet az emberi élet méltóságával foglalkozó pápai enciklikák tartalmára is, melyek szerint az élet hivatalosan „a fogantatástól a természetes végig” tart. A Szentszék definíciója felveti a kérdést: milyen értelemben tekinthető „természetesnek” például az a gép, mely mesterségesen lélegeztet, etet, biológiai vegetációt biztosít, és késlelteti a halált? „Amikor egy gyógyíthatatlan, végső fázisban lévő beteg úgy dönt, hogy lemond a felé irányuló szeretetről, emlékeiről, a barátságokról, összességében az egész életéről, és azt kéri, hogy vessenek véget kegyetlen biológiai túlélésének, akkor azt hiszem, ezt az akaratot tisztelni illene” – fogalmaz levelében Welby.
A Panorama című befolyásos olasz hetilap Mint egy lefordított pohárban vergődő darázs címmel hosszú terjedelemben foglalkozik a mélyen gyökeredző etikai megosztottságot előidéző esettel. Ráirányította a figyelmet a mesterséges úton meghosszabbított agóniára, a gépek káros hatásait antibiotikum-kúrákkal kompenzáló, elviselhetetlen fájdalmakkal járó, kiszolgáltatott állapotra. Az összeállítás kitér a tudományos fejlődés és a gyógyítás korlátaira, melyek paradox módon éppen a betegek haláltusáját biztosító műszerek technikai fejlődésével állhatnak szemben.
A megoldatlan probléma sürgősségét jelzi az Olaszországban egyre jobban elterjedő illegális eutanáziakivándorlások jelensége is: az olaszok választott végső állomása Svájc, Belgium és Hollandia.
A görög eredetű, „jó halált” jelentő eutanázia ezúttal abban az országban téma, ahol a kegyes halált tagadó Vatikán befolyása mindig is meghatározóbb volt, mint bárhol máshol Európában. Az olasz honatyáknak most ezekre a kérdésekre kell felelniük: élni jog vagy kötelesség, a halálhoz való jog közvélemény-kutatási kérdés-e, illetve a megmentett öngyilkosok büntetlensége mennyiben állítható párhuzamba a magatehetetlen betegek utolsó kérésével. Dönteniük kell a betegek hozzátartozóinak mérhetetlen szenvedéseiről is, valamint arról, hogy az eutanázia kegyes vagy szükséges halál, bűncselekmény vagy segítség a remény minden fázisát már megjárt betegeknek.
origo.hu
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
