Civil erő

Sokan azt mondják – joggal –, hogy a hagyományos magyar–lengyel barátságról nem beszélni kell, hanem a mindennapokban éltetni. Egy éve a győri lengyel kisebbségi önkormányzat egy szimbolikus tettel, e barátságra emlékeztető köztéri szobor felavatásával irányította a figyelmet az összefogás fontosságára.
A lengyel államfő akkori útja során azonban az is kiderült, hogy legfelső szinten nagyon is komoly válságban van ez a kapcsolat. A mai magyar kormány nem volt képes túllépni ellenérzésein, s a kormányfő nem fogadta a vendéget, eme udvariatlan gesztusnál is megdöbbentőbb volt, hogy e politikai üzenetként értelmezhető udvariatlan gesztus hatása már a mindennapokban is érződött. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a helyi lap a találkozó napján „elfelejtett” hírt adni a magas rangú vendég érkezéséről? Azóta a szocialista–szabad demokrata vezetés még nyilvánvalóbbá tette, hogy a jobboldali lengyel kormánnyal semmilyen téren nem kíván együttműködni. A helyzet odáig durvult, hogy a hazai médiában immár a mai viszonyokra adoptálva ismét elő-előkerülnek a Kádár-rendszerből ismert lejárató szlogenek, amelyek súlyos kárt okozhatnak a két nép barátságának. A lengyelek lenézése manapság azonban már egyfajta kisebbségi érzéssel vegyül. Varsó ugyanis igazi középhatalom, amely az unióban is hallatja a hangját, s ha régiós partnerei engednék, a közép-európai térség nevében is szívesen szólalna fel. A két vezetés közti ideológiai különbségek mellett az is nyilvánvaló, hogy egyre inkább megmutatkozik a két ország politikai orientációja, fejlődési pályája, érdekérvényesítő képessége közötti eltérés is.
Ilyen helyzetben van igazán létjogosultságuk a civil kezdeményezéseknek, amelyek átmenthetik a nehezebb időkön ezt a barátságot. Addig is remélhetőleg a hazai politikai elit is rájön, hogy e két országot hosszú távon a taktikai különbségek ellenére is minden adottsága az együttműködésre predesztinálja.