Felhévizy sokat megélt már a magyar politikai életben, de olyan extrém dolgokat, amik mostanság jellemzik a közéletet, eddig még nem tapasztalt. Magyar Péter színrelépésével a politikai abszurd mindennapossá vált Magyarországon. Nagyon sok jel utalt már eddig is arra, hogy a Tisza Párt elnökének, pestiesen szólva, nincs ki a négy kereke.
Csinált ő már a rövid politikai karrierje során számos hajmeresztő, gyomorforgató, visszataszító dolgot. Részegen hancúrozott egy diszkóban, ahonnan a nyakánál fogva vezették ki a biztonsági őrök, azt állította, hogy egy temus kémtollal hallgatta őt le az állambiztonság, több száz ügynök figyelte minden lépését a tavalyi EP-kampányban, James Bond-filmeket idéző autósüldözésben is része volt, de ráírattak sétálgatás közben már egy budai villát is.
A pünkösdi hosszú hétvégén ismét posztcunamit zúdított a követőire, majd a Facebook-show-műsorát egy maga által előadott dallal koronázta meg.
További Poszt-trauma híreink
Elképesztő!
Ennek az embernek nem politikai színpadra kellene állnia, hanem sürgősen orvoshoz kellene fordulnia. Íme az ominózus dal, figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Szóval ennek a rengeteg sületlenségnek, hazudozásnak, arcátlanságnak bármelyik politikus a negyedébe belebukott volna régen. Magyar Péter esetében ez azért nincs így, mert ezt hozta ez az új trend, a közösségi hálós nyomulás, hogy sokkal szélesebb lett az a mezsgye, amit egy politikus megengedhet magának minden szinten. Legyen az egy Facebook-poszt- vagy akár egy interjú.
További Poszt-trauma híreink
Azonban Magyar Péter bármennyire is szeretné azt mutatni, nincs egyedül. A körülötte feltűnő figurák viszont egyre-másra hatalmas hibákat követnek el, amiket viszont már nem fog lenyelni a közvélemény, mert nagyon súlyos, mondhatni rémisztő dologra világítanak rá.
Vegyük például a Tisza Párt honvédelmi felelősét, Magyar cimboráját, Ruszin-Szendi Romuluszt.

Érzékenyíteni kell az európai társadalmakat a fegyverkezési verseny és a háború támogatására – lényegében ezt magyarázta Ruszin-Szendi Romulusz áprilisban egy lakossági fórumon. A Tisza Párt honvédelmi felelőse korábban, még vezérkari főnökként is ukrán- és háborúpárti álláspontot képviselt, emiatt válthatták le a tisztségéből. Ruszin-Szendi neve a közelmúltban kirobbant ukrán kémbotrányban is felmerült, Magyar Péter bizalmasa ugyanis kapcsolatban állt az ukrán kémbotrány két főszereplőjével, a kémkedés miatt letartóztatott Holló Istvánnal és az ugyanezen ok miatt kiutasított Tseber Rolanddal.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A megmondóembereivel sem áll túl jól Magyar, mert mind-mind a régi balos klientúrából kerültek ki és álltak be mögé. Havas Henriktől Lengyel Lászlón át egészen a Kéri családig. Az újsütetű követői közül az utóbbi hetekben botrányt botrányra halmozó humorista, Aranyosi Péter pedig egyenesen káros Magyar Péternek.

Ugyanis az Orbán-gyűlölő humorista a Partizán-interjúban azt is kifejtette, hogy milyen jóban van Ruszin-Szendi Romulusszal. Írt is neki egy sms-t, amelyben gratulált, hogy belépett a Tisza Pártba, mert végre lesz ott valaki, aki tud majd sortüzet vezényelni.
További Poszt-trauma híreink
– Összefoglalva: Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi felelőse nagyszerű kapcsolatokat ápol az ukrán kémbotrány két főszereplőjével, ezenkívül érzékenyíteni szeretné az európai társadalmakat a háború támogatására. Majd egy kedves biztatást kap Magyar Péter házi humoristájától, aki boldog, hogy végre lesz valaki a Tisza Pártban, aki majd alkalomadtán sortüzet tud vezényelni. Rémisztő még belegondolni is. Aranyosi Péter és Romulusz túllőtt a célon. A durva szélsőségek, erőszakos fellépések mindig is riasztották a magyar embereket, ráadásul végérvényesen romba döntik Magyar Péter szeretetországról szóló kamu megszólalásait – gondolta magában Felhévizy, majd elment lezuhanyozni, jó hideg vízben, hogy megnyugodjon, mert annyira felhúzta magát.
Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagyon pórul járt Fekete-Győr András, miután arcátlanul felkérdezte Szabó Zsófit
Azt hiszik, hogy nekik mindent lehet.

Állva tapsolta meg Orbán Viktort Magyar Péter
Valaki hiányzott a DPK-k első országos találkozójáról.

Magyar Péter ezt biztosan nem képes megtanulni Orbán Viktortól
Lehet egy halvány elképzelésünk, milyen volt a Tisza elnökének gyerekkori szobája.

Majka és Krúbi számára eljött a pont, ahol mélyen magukba kell nézniük
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Puzsér váratlan húzása, nagyon durván belerongyolt Magyar Péterbe
Fogy a levegő a Tisza Párt elnöke körül.

Megsemmisítő erejű pofon csattant Magyar Péter arcán, nem akárki vitte be a találatot
Amerikából érkezett a tasli.

Trouble Ahead: Peter Magyar Could Be Removed from Chessboard, Brussels Unhappy with His Performance
The balloon has been overinflated.

Nagy a baj, Magyar Pétert levehetik a sakktábláról, Brüsszel elégedetlen a teljesítményével
Túl lett pumpálva a lufi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nagyon pórul járt Fekete-Győr András, miután arcátlanul felkérdezte Szabó Zsófit
Azt hiszik, hogy nekik mindent lehet.

Állva tapsolta meg Orbán Viktort Magyar Péter
Valaki hiányzott a DPK-k első országos találkozójáról.

Magyar Péter ezt biztosan nem képes megtanulni Orbán Viktortól
Lehet egy halvány elképzelésünk, milyen volt a Tisza elnökének gyerekkori szobája.

Majka és Krúbi számára eljött a pont, ahol mélyen magukba kell nézniük
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.