idezojelek

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Tombol a kettős mérce.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined
Fotó: Szigetváry Zsolt

Felhévizy számára az utóbbi napok egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a liberális kettős mérce a popszakmában is gőzerővel működik. Míg azokat a közszereplőket, művészeket, színészeket csókolgatják és vállon veregetik, akik valamilyen formában a baloldal mellett teszik le a voksukat, addig azokat a közszereplőket megbélyegzik, becsmérlik, fenyegetik, akik a jobboldalt támogatják.

Számtalanszor bebizonyosodott a magukat befogadónak és elfogadónak tartó liberálisokról, hogy csak addig elfogadók, amíg valaki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.

Emlékezzünk vissza, mit műveltek Lékai-Kis Ramónával, amikor az RTL Klubtól átszerződött a TV2-höz. A csinos színész-műsorvezető hiába próbálta az új szakmai kihívás lehetőségével indokolni a döntését, a liberális tolerancia bajnokai gyakorlatilag szétszedték a közösségi hálós platformjain, mondván, eladta magát a Fidesznek, ő is Orbán embere lett, a kormányzat szekértolójává vált. Hasonlóan járt Földes László Hobo is, akit pedig azért támadtak a baloldaliak, mert leszerződött a Vidnyánszky-féle Nemzeti Színházhoz. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Gabi is megkapta a magáét a baloldaliaktól, liberálisoktól, amikor – vállalva vallásosságát és hitét – a nemzetközi eucharisztikus kongresszus önkéntes hírnöke lett. Most pedig Muri Enikőn csattant a haladó gondolkodásúak ostora pusztán azért, mert kiderült róla, hogy a kormánypártot támogatja és fellépett a Harcosok Klubja rendezvényén.

Teljesen más a helyzet azokkal az előadókkal, akik a közelmúltban egyre-másra álltak ki a színpadra, és szívszorító politikai vallomást tettek arról, hogy össze kell fogni és nem szabad elfogadni a kirekesztést. Őket a vállára emelte a baloldali, liberális sajtó, azóta is Caramel hőstettéről szólnak a híradások, hogy szembe mert fordulni a Fidesszel.

Tóth Gabi
Caramel és Marsalkó Dávid, a Halott Pénz együttes énekese (Fotó: TV2/Origó)

A Klikk TV sem akart lemaradni a sorban, meg is szólaltatta Zsolt Péter szociálpszichológust, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatóját. 

A szakember jól kielemezte az eseményeket, majd beemelte a történetbe a CÖF azon reakcióját is, amelyben a zenészek megnyilvánulásaira a Nélküled című Ismerős Arcok-számmal válaszoltak a Facebook-oldalukon:

„(…) Ha Magyarországon egy kicsit normálisabb demokrácia volna, akkor lenne helye mindenféle világnézetnek a dalok világában is. (…) Egy demokratikus társadalomban nincs sok értelme a kormánypártiságról dalolni a színpadon. Nálunk persze ez is másképpen működik. Vannak »udvari« zenekarok és énekesek, mint ahogyan most látjuk, lázadók is. (…) A zene persze üzlet. Mindenütt a világon az. (...) Akkor miért ne »árulhatnák« a világnézetüket is, ha erre van vevő? A CÖF-nek éppen az a baja a most kiátkozott énekesekkel, hogy megérezték a közönség igényét.”

Majd kitért a Nélküled című számra is:

„Bár maga a dal nem ellenséges, inkább a honvágy megjelenítését sugallja, így akár Magyar Péter is a zászlajára tűzhetné. Viszont ellentétben a rapperekével, a Nélküled nem a CÖF saját terméke, hanem az őt támogató nemzeti-konzervatív csoport »himnusza«.  Az egyik oldal azt énekli, »ne ellenségeskedjünk«, a másik erre azt harsogja, csak a mi táborunkban van élet, azon kívül nem lesz sehol másutt. Ez nagyon önsorsrontó felfogás, hiszen fordulhat a kocka, és visszaüthet: egyszer majd bosszút állhatnak azok, akiket most kitaszít a hazából az egyik oldal.”

Helyben vagyunk! Ebben minden benne van. 

A liberálisok gondolkodásmódjától az agresszió utáni vágyódásig. Lefordítva a körmönfont libsi dumát: a Nélküled, bár nem ellenséges, mégis ez a fránya jobboldal kisajátítja magának, ahogy a nemzet fogalmát is, ráadásul hergelésre használja, kitaszítva a nemzetből azokat, akik nem jobbosok. De ez bosszúhoz vezet majd a kitaszítottak részéről.

– Tipikus SZDSZ-es logika. Hiába hordták ki az emberek a történelem szemétdombjára ezt a borzasztóan kártékony pártot, az ideológia és a módszereik ma is köztünk vannak. Folyamatosan végzik aknamunkájukat a nemzet és a nemzeti szuverenitás leépítése érdekében. Legyünk résen! – gondolta magában Felhévizy, leült az erkélyen a foteljába, és miközben a reggeli kávéját kortyolgatta, élvezte a közelgő nyár ígéretét hordozó finom reggeli napsugarakat.

Borítókép: Koncz Zsuzsa és Muri Enikő (MN-montázs)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Úton a demográfiai katasztrófa felé (3.)

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Államcsínnyel riogat az örök SZDSZ

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A globalista tudatipar Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Meghekkeljük a világtörténelmet!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.