(hol van az alternatíva…)

Én nem tudom, hogy efféle bohókás és könnyelmű tárcák írása során illik-e olykor komolyra fordítani a szót. Ugyanis annak ellenére, hogy hejehujára nem sok okom van, általában igyekszem elkerülni a végletes komolyságot, hiszen félőn szeretett kormányunk bizonyos ötletei és cselekedetei viccesek is, nem csupán elrettentők. De bármikor bekövetkezhet egy olyan pillanat a politikában és az ország életében, amely aktuális tragikumával megváltoztatja az előlegezett gondolatok és leírt szavak értelmét. Ez az aggodalom felettébb zavaró, s azt jelzi, hogy az ország helyzete, s benne az enyém, felettébb labilis, bizonyos dolgok, esetleg személyek egy pillanat alatt okafogyottá válhatnak, mások viszont különös jelentőségre tehetnek szert. A tárca ettől, mint irodalminak is tekinthető mű, természetesen még nem semmisül meg, de ha politikai vetülete is van, mulatságosan vagy tragikusan túlhaladhatnak rajta az események.
Ezért most, mivel valóban szándékomban áll komolyra fordítani a szót, s éppenséggel kevés értelmét látom szeretve hazudozó miniszterelnökünk általam történő kényszeres bazburgálásának, ezúttal inkább ellenzékéről, nevezetesen a Fideszről és szövetségeseiről ejtenék néhány szót. Kezdem azzal, hogy ők is, akárcsak én, bizonyos kényszer alatt állnak, s amit a „bazburgálás” szóval kívántam kifejezni, az rájuk éppúgy jellemző, mint rám; a kényszerességtől nem tudnak szabadulni. Ez persze hazudva szerető miniszterelnökünk érdeme is, személye „tematizálja a közbeszédet”, ahogy a politológusok oly kéjjel mondogatják.
Véleményem szerint ha a Fidesz tovább akar lépni a jelenlegi helyzetből, akkor el kell hagynia a szüntelen bazburgálás kényelmes pozícióját, s a bírálat, a nemtetszés vagy akár az undor kinyilvánítása mellett a társadalom elé kellene tárnia, mit készül tenni alkalmasint, hogy ebből az undorító helyzetből az ország kikerüljön.
Ehhez először pontosan fel kell mérni az undor okait és mélységeit, alapos elemzőmunkával fel kell tárni és a nyilvánosság számára fel kell mutatni az ország politikai, gazdasági és erkölcsi helyzetét, szembenézni a válság valóságával, s annak megoldására részletes, érzelmileg és értelmileg hiteles, megalapozott stratégiai tervet megalkotni és közrebocsátani. Tehát meg kell mondani egyértelműen, tényekkel alátámasztva, mit tehetne a Fidesz és mit kellene megtennie, legyen bármilyen súlyos döntésről szó, hogy az ország a jelenlegi helyzetből kilábaljon. Egyenes és felelős beszédre van szükség s az alapkérdés pozitív megközelítésére, mondhatni, egy részletes, kidolgozott, alternatív kormányzási programra, amelynek nincs köze semmiféle politikai kampányhoz, ígérgetéshez, amely – ha kell, és nyilván kell – fájdalommal és türelemmel megalapozott. Egy ilyen programra s annak kinyilvánítására akkor is szükség van, ha a jelenlegi parlamenti többség semmiképpen nem hajlandó a bizalmat megvonni a kormánytól és annak fejétől.
Az a határozott érzésem, hogy szeretett miniszterelnökünket ennél jobban már nem lehet utálni és utálatossá tenni az emberek előtt. Az utálkozóknak talán most arra van igényük, hogy ne kelljen mindenekfelett utálkozniuk, tehát szükség van nyílt és tárgyilagos beszédre. Az emberek minden bizonnyal megértették, s a továbbiakban is megértik, hogy a jelenlegi tragikus helyzet a szociálliberális kormányok tevékenységének eredménye, de a tragédia tényén ez mit sem változtat. A szocialisták és szabad demokraták felelőssége egyértelmű azzal együtt, hogy a kormányzati pozíció és a sajtó együttműködése révén a felelősségvállalás és felelősségre vonás elodázható. A Fidesz csakis úgy változtathat a patthelyzeten, ha reális alternatívát mutat fel ellenzékben is. A nagy hazugság ellenszereként következzék az igazságra törekvés és az őszinteség. Hogy mikor kezdődik egy „jobb kor, mely után…”, én nem tudom…