A történettudomány elsősorban az adott személyiség döntéseinek összefüggéseit és hatásait kutatja. A pszichológia nem képes utólagos személyiségvizsgálatra. A grafológia tudományának viszont az a különlegessége, hogy a fennmaradt kézírások alapján mélyebben feltárható a már nem élő ember jelleme, belső világa, tudatos és tudattalan lelki történései – bocsátja előre W. Barna Erika, a CEREG Grafológiai Akadémia hazai vezetője. (A CEREG = Cercle Européen de Recherches et d’Etudes Graphologiques nevű brüsszeli szervezet magyar neve: Grafológiai Kutatások és Tanulmányok Európai Köre.) Számos kötet és tanulmány van már mögötte, többek között Bartók Béla és József Attila életéről. Szakmai és morális szempontból jó ideje foglalkoztatja a közelmúltunk történelmét befolyásoló közéleti emberek személyisége. Nemrég III/III-as ügynökök írásait vizsgálta meg egy grafológushallgatókból álló kutatócsoporttal a XXI. Század Intézet megbízásából. Újabban pedig tanítványával, Szőtsné Fritz Ágnessel arra a feladatra vállalkozott, hogy a Nagy Imre életútját kísérő írásokat elemezze. Ennek teljes anyaga a könyvhétre jelenik meg.
Sipos József, a Nagy Imre Emlékház igazgatója bocsátotta rendelkezésükre az eredeti kézírásokat. A szakmai etika szerint megkérték az unoka, Jánosi Katalin hozzájárulását, aki a munka alapján készült kötet megjelenéséhez is hozzájárult. A kutatómunka nyolc hónapig tartott. A szakmai szabály szerint csak a kézírásra támaszkodtak, történelmi vagy más forrásból fakadó információkat nem használtak fel. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a grafológiai elemzés által feltárt személyiségkép eltérhet a közvéleményben élő megszokott ábrázolástól. Hiszen amikor ilyen elemzésben az ember lényének legmélyebb rétegeihez jutnak el, feltárulnak azok a lelki-szellemi törvényszerűségek, amelyek túlmutatnak az egyéni léten. Azon az egyszerűsítésen például, hogy egy politikust az utókor jónak vagy rossznak ismer el.
– A szokványostól eltérő megközelítés a grafológus számára súlyos felelősség. Az elemzéseink alapján készített jellemzésben nem hibázhatunk, hiszen olyan emberről van szó, aki már nem tudja megvédeni magát – szögezi le W. Barna Erika.
Nem lehetett könnyű döntés negyvenegy év írásos emlékeiből kiválasztani azokat, amelyek munkájuk alapjául szolgáltak. Ráadásul Nagy Imre életével kapcsolatban dokumentumkötetek, történészi munkák sora, filmek állnak rendelkezésre. A kérdésre, hogy mivel szerették volna kiegészíteni a róla kialakult képet, mit szerettek volna megmutatni az írásjegyek által, a válasz egyszerű. A halandó embert. Tévedéseit, gyarlóságait, felismeréseit. Ahogyan önmagával és környezetével megküzdött, ahogyan a nemzet sorsát érintő kérdésekben vezetőként jelen volt. Annak az erkölcsi erőnek az eredőit, hogy ha nem élhetett méltó életet, volt ereje a halált választani.
Egy dátum: 1915. A képeslapot az olasz frontról címezték, feladója tizenkilenc éves, a testvéreinek ír.
„Kedves Mariskám és Teruskám!
Nagyon szép vidéken járunk. Van sok füge, szőlő, gesztenye. Ha találkoztok a Diósi Bözsikével, egész bátran szólítsátok meg, és kérdezzétek meg tőle azt, amit én megírtam neki. Fogtok majd örülni. Legalább mindig biztosat fogtok tudni. Erről már neki is írtam. Írjatok!
Csókol benneteket Imre.”
Miért fontosak ezek a tintaceruzával írott sorok? Mert a kézírás lenyomata a teljes személyiségnek, amely az évek folyamán éppen úgy változik, mint maga az ember. A változások mellett viszont az írásban mindvégig jelen van az egyedi, az állandó, ahogy az öregedő arcban is megmaradnak az alapvető fiatalkori vonások.
Mint megtudjuk a szakértőtől, a képeslapon található kézírásban még fellelhető a kamaszos gátlás, félszegség, de erőteljesebb a jó intellektus, a bátorság, a kezdeményezőkészség, a gyakorlatiasság. Az elméleti, spirituális világra kevésbé fogékony. Feltárul viszont a gazdag érzelemvilág, amelyből a családhoz és a nemzethez való erős kötődése eredhetett. Ugyanakkor nyomatékosan megjelenik az ellentmondás a gyakorlatias gondolkodás és a mélyebb érzelmeket megélő „másik én” között. Ez a fiatalember teret ad érzelmeinek, ám az óvatosság, az érzelmek feletti kontroll, az önfegyelmezés igénye már jelen van lényében. Megmutatkozik az is, hogy nem forradalmár, hanem reformer típus, aki módszeresen, lassabban építkezve szeretné alakítani a környezetét. Alkatából fakadóan nem keresi a harcot, a konfliktust, ez a tulajdonsága jól követhető későbbi, kompromisszumokra törekvő döntéseiben.
Az elemzés szerint épp e tulajdonságában követhető a legnagyobb belső fejlődés, ahogyan lépésről lépésre eljutott a végső konfliktus vállalásáig. Ám a kézírása alapján ez nem következett volna be, ha nem kényszerítik rá a külső körülmények. Valójában Nagy Imre egész életpályáján kettősség vonult végig. Az elismerés igénye, a „tekintélyszemélyek” szükséglete, saját önállósági törekvéseinek fékezése – ideális pártemberi tulajdonságok. Ugyanakkor erős lefojtottságban ugyan, de munkálkodott benne a szabadság, az önállóság igénye is.
– Ha nem ismerjük ezt az alapvető ellentmondást, szinte semmit sem tudunk emberi lényéről. Egész életét meghatározta a belső vívódás, az egyensúlyra törekvés. Ám ez erőt, ösztönzést is adott neki. Állandó dilemmája, hogy döntési helyzetben a csúcson álló személyhez alkalmazkodjon, vagy vállalja saját álláspontját és annak kockázatait. Jelen van benne a kiemelkedés igénye, a jó kommunikációs készség. Inkább másokat figyelmesen hallgató ember volt, mint erősen vitázó, de adott esetben inspirálóan hathatott a közösségre. Az írás alapján egy szokásokhoz kötődő ember látszik, aki igényli maga körül a rendet. Ennek felnőttkori megnyilvánulása az a több helyen megörökített életkép, hogy a börtönbe is vitte és a zárkában feje alatt tartotta kalapját. Méray Tibor ezt úgy fogalmazta meg, hogy ő volt a „keménykalapos pártmunkás a sildes sapkás prolik között”. Tudjuk, hogy megjelenésére mindig ügyelt, a formaságokat fontosnak tartotta – említi meg W. Barna Erika a tizenkilenc éves ifjú néhány jellegzetes vonását.
Hozzáteszi, hogy Nagy Imre az említett írásjegyek alapján nem született politikusnak, praktikus intelligenciája, a fizikai világhoz való kötődése és gyakorlatiassága miatt a mérnöki pálya lett volna ideális számára. Azt kérem W. Barna Erikától, indokolja röviden e megállapítását.
– Ha napjaink „politikusságára” gondolunk, akkor ez a világhoz való manipulatív, taktikai viszonyulást jelent – magyarázza a szakértő. Ez a képesség a fiatal Nagy Imre személyiségéből hiányzik, helyette az ambíció, a nagyravágyás jelenik meg. Ehhez inkább igazságkereső, tisztességes szándék társul, mint lavírozás és manipuláció. Ha viszont klasszikus felfogásban közelítjük meg a politikus fogalmát, akkor államférfiról vagy honatyáról beszélhetünk. Ehhez egy embernek kiemelkedő tulajdonságok összességével kell rendelkeznie, amely a vezetett tömeg fölé tudja emelni. A kézírás alapján Nagy Imre személyisége a függőség és önállóság között ingázik. Gondolkodásából hiányzik a teljes tisztánlátás és az a szellemi magaslat, amelynek birtokában államférfiként tudta volna vezetni a magyar népet, elősegítve annak szellemi, lelki, anyagi harmóniáját. Ugyanakkor a morális értelemben elvárt felelősségérzet jelen van személyiségében.
Az elemzés további tárgya a fronton edződött ifjú kézírása három hónappal később. Itt már érzékelhető a túlélésért való külső és belső küzdelem. A megtapasztalt kegyetlenség az agressziót is előhívta benne. A harciasság nem őszinte megnyilvánulása lényének, hanem alkalmazkodás felettesei elvárásaihoz.
Mint ismeretes, Nagy Imre az olasz frontról sebesülése, majd felgyógyulása után az orosz frontra került. Újra megsebesült, és 1916-ban orosz fogságba esett. Magyarországra csak 1921-ben tért vissza. (A köztes időszakról nem állt rendelkezésre grafológiailag elemezhető anyag.) Amit tudunk: hadifogság, Szibéria, forradalom, polgárháború, majd elkötelezettség a kommunista eszmék iránt. A grafológusokat különösen izgatta, hogy milyen személyiségváltozást mutat az a regisztrációs lap, amely az Oroszországi Kommunista Párt magyar tagjai számára készült 1921-ben.
Szinte rá sem ismerni a korábbi kézírásra, olyan nagy a változás – jegyzik meg elöljáróban. A fiatal Nagy Imrét eufóriával töltötte el, hogy az Oroszországi Kommunista Párt tagja lett. Értékrendjében megtiszteltetés volt a párt tagjának lenni, hatalmat, tág lehetőségeket, a közösséghez tartozás biztonságát érzi. Kiválasztottnak érezhette magát, büszkeség, fölényérzet tükröződik terjeszkedő betűiben. Az írás ambiciózus, optimista, tetterővel teli férfit mutat, aki bízik a jövőben, kész a cselekvésre. Nagyon komolyan veszi hovatartozását: családi és nemzeti gyökereit. Kommunistaként jött haza, kommunistaként élt itthon, majd visszatért az orosz környezetbe, Moszkvába – így sommázza ennek az időszaknak a lenyomatát W. Barna Erika.
A Szovjetunióban töltött 1930 és 1944 közötti időszakban papírra vetett levelek, feljegyzések, jegyzetek alapján az elemzők tovább követték Nagy Imre személyiségének változásait. A kép drámai. Igaz, csak önmaga feladásával élhette túl valaki ezt az időszakot. Az írásképből látható, hogy Nagy Imre beilleszkedett ebbe a rendszerbe, énje beszűkült, idegen erőknek adta át magát, felvette a politikusi álarcot. Az állandósult rossz közérzetet, űzöttséget lázas tevékenységgel próbálta ellensúlyozni. Félelmek, fontoskodás, őszinte tenni akarás és csalódások uralták lelkiállapotát. Ehhez értelemszerűen társultak a túlélési manőverek. Mindez nemcsak az általános politikai klímából következett, hanem személyes kudarcából is. A harmincas évek elején ugyanis mellőzte a sztálinista hatalom. (A Komintern kongresszusán az erőszakos kolhozosítással összefüggő kifakadása miatt „elhajlónak” találták, így lett a szervezet nemzetközi agrárintézeténél tudományos segédmunkatárs.) Írásképéből viszont az is kiderül, hogy az alkalmazkodás még nem juttatta el a teljes önfeladásig.
Az elemzések következő szakasza a Magyarországra való visszatérése utáni, 1944 és 1956 közötti időt öleli fel. Vajon milyen hatással volt a hazai környezet személyiségére? – teszik fel a kérdést a tanulmány készítői.
Mint köztudott, Nagy Imre itthon először az ideiglenes kormány tagja lett, majd különböző vezetői pozíciókat töltött be a Rákosi Mátyás irányította hatalmi struktúrában. Volt földművelésügyi miniszter, aki földet osztott, majd a kegyetlenségig menő téeszszervezések, a begyűjtések irányítója, a politikai bizottság tagja, rövid ideig belügyminiszter, miniszterelnök, később a hatalom által mellőzött egyetemi tanár. Az 1945-ben keltezett miniszteri megbízólevelének aláírásából magas fokú hivatástudat látszik. Mintha kezdene felegyenesedni a tartását vesztett ember, ám még érzékelhetőek a korábbi érzelmi veszteségek nyomai. Az „eljött az én időm” euforikus öröme, ám a kétségekkel, külső korlátokkal való küzdelem feszültsége is érzékelhető.
Egy másik írásminta, egy képeslap, amelyet a feleségének írt, 1946 és 1948 között keletkezhetett. Ennek alapján már egy tartását vesztett, zavarodott ember áll előttünk. Az elvek és azok gyakorlati megvalósítása közötti óriási ellentét súlyos zavarokat okozott személyiségében. A kézírás rejtett üzenete szerint Nagy Imre ebben az állapotában nem talál támaszt, önmagából nem tud igazán erőt meríteni. Személyiségétől távol állt az álnoksággal átszőtt politikai légkör.
Harmadik kézírása 1949-ből való, miután kizárták a legfelső pártvezetésből, majd az egyetemre „száműzték”. Ebben a hajszoltság, a szívósság, a türelmetlenség mellett erős motivációként jelenik meg az elismerésvágy. Előadni, tanítani szeretett, e szerepkörben akár jól is érezhette magát, tanítványai szerették – ám e pozitív érzéseket az írásjegyek alapján rezignáltság kíséri.
Az 1954-ben Révai Józsefhez írott levele egyszerre vall lendületről, energiáról, de arról a küzdelemről is, amelyet az erejét meghaladó nagy feladatokkal és az őt korlátozó környezettel vív. Kézírásában nem láthatók a másokon átgázoló ember személyiségének jegyei. Grafológiai szempontból különösen megrendítőnek nevezi e levél aláírását W. Barna Erika: „A benne rejlő hiányjel a »ki vagyok én?« gyötrelmes kérdését szimbolizálja, amelyre a megpróbáltatások, sikerek, bukások miatt egész életében öntudatlanul keresi a választ. Erős a magányérzete, s ekkor már felsejlik, hogy az igazi harcot nem a környezetével, hanem önmagával vívja.”
Vízválasztó: ötvenhat ősze. A forradalmi ifjúság őt követeli a kormány élére. Ekkori aláírása bizonytalan. Tanácstalanság és zavarodottság, kétségbeesett erőfeszítés mutatkozik meg benne, hogy az ifjúság „kikövetelt” vezetőjeként tartani tudja magát.
– Zavarodottságának több oka volt, az egyik, hogy mint említettük, alkatánál fogva reformer volt s nem forradalmár. Szándékában nemes célokat követett, amikor egy szabadságát kivívni készülő nemzet élére állt. De ezzel először nem tudott azonosulni sem lelkében, sem kommunista mivoltában. A környezetében lévő funkcionáriusok ellenforradalomról beszéltek, amelyet könyörtelenül le kell verni. A személyiségét ismerve nagyon is érthető, hogy szinte pánikba esett október 23-án, és Budapest népét a fegyverek letételére szólította fel. Csak október 28-tól érti meg feladatát, érzi át saját szerepét és felelősségének súlyát – ezek az állapotváltozások követhetőek a kézjegyén.
A kutatómunka harmadik fejezetét a Snagovban készült írások alkotják. Az elemzés szempontjából páratlan jelentőségű, hogy a csaknem hatszáz oldalt kézzel írta.
Három eltérő írástípust, műfajt vizsgáltak. A Snagovi jegyzetek, amelynek Nagy Imre a Gondolatok, emlékezések címet adta, politikusi arcát mutatja meg. Önéletrajzi visszaemlékezése, a Viharos emberöltő lelki számvetés. Az elemzés harmadik tárgya pedig édesanyjának írt legszemélyesebb levele. A grafológus szerint ebben lelkének legmélyebb, legsértetlenebb részeit feltáró valódi énje tükröződik. Ezt így összegezi W. Barna Erika:
– Snagovban egyre közelebb került önmagához, egyre inkább képessé vált a belső párbeszédre. Mondhatjuk azt is, hogy „emlékterápiát” tartott önmagának, egész életútját feldolgozta, ezzel levetette azt a maszkot, amelyet politikusként sokszor viselni kényszerült.
Önéletrajza töredék maradt, a 72. oldalon, a mondat közepén szakadt félbe, nem hagyták befejezni. Készen állt a halálra, pontosan tudta, hogy nem éri meg a hatvanas éveket. Erre mutat a cím alatti sor: „1896–195…”
– Az általunk vizsgált utolsó kézírása néhány kézzel javított szó az 1957. április 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyv első oldalán – mondja a szakértő. – Aláírása a lap oldalá
origo.hu
Orbán Viktor országúti harcosokkal találkozott
