Olyanná vált Budapest az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk alkalmával, mint ahol háború dúl. Az utcák néptelenek, a boltok bezárva. Azoknak a kereskedőknek, akik a forgalom kedvéért vállalták a „terrorista fenyegetéssel” járó kockázatot, nem volt igazán jó napjuk. Mint ahogy az alkalmi kokárdaárusoknak sem: aki tegnap kiment az utcára, az kokárdát biztosan vitt magával. Ezen a napon Petőfi Sándor szobrát kordonok védelmében koszorúzták meg, a Kossuth tér körül pedig szabályos ostromzárat alakítottak ki a felkokárdázott rendőrök.
Az egykori szamizdatos főellenálló Demszky Gábor főpolgármester beszédét csak azok hallgathatták a Március 15. téren, akik kivívták, hogy a kordonokon belülre kerüljenek. A kordonon kívül szinte minden hangot elnyomott a füttykoncert. Demszky nem adta fel: pedig a rázúduló tojás- és banánzáportól fekete ruhás emberek védték, esernyőket tartva elé. Az 1848–49-es szabadságharctól simán eljutott a vészkorszakig, a magyarság háborús bűneinek ecseteléséig. Bizonyos, hogy Demszky ennyi Árpád-sávos zászlót talán még nem látott egy helyen, mint amennyivel most a „tiszteletére” kivonultak: nyilván ezért is példálózott Bajcsy-Zsilinszky Endrével, akit szerinte e zászlók árnyékában gyilkoltak meg:
„Hülye vagy, hülye vagy!” – skandálta a tömeg. – Ez tudatosan hergeli a tömeget – mondta egy egyetemista fiú. Csak igazat lehetett adni neki, tekintve, hogy Demszky arról szónokolt pedagógiai hévvel, hogy ők a zavarkeltő kisebbséghez tartoznak, akiknek fogalmuk sincs a demokratikus értékekről. Bezzeg azok, akik a kordonon belül állnak – azok tudják, mi is a márciusi ifjak valódi öröksége. Amikor Demszky a többség szót kiejtette, és ez sokszor előfordult – nyilván a Fidesz „új többség” szlogenjének ellenpontozása céljából –, a fütty és a kereplés fülsiketítővé vált. Ez alkalommal Szili Katalinnak is kijutott: amikor a műsorvezető bejelentette, hogy ő is fog koszorúzni, szintén zúgott a tömeg. Kóka János gazdasági miniszter színre lépésekor a többezres kórus azt kiabálta: „Tolvaj, börtönbe!” S mikor maga Gyurcsány Ferenc Klára asszonynyal – ki tudja, miért? – megjelent a színpadon, a Demszkyt védő esernyők mellé ünnepélyesen felsorakoztak a golyóálló pajzsok is. Az ünnep emelkedettségét már a kezdeti pillanatok hangulata megadta. A nemzeti lobogó ünnepélyes felvonása a Kossuth téren olyan volt, mintha háborús övezet katonai diktatúrájában zajlott volna. Tökéletesen elbarikádoztak mindent. Mindenhol rendőrök nyüzsögtek, a titkosszolgálat embereivel együtt talán többen voltak, mint azok, akik valóban március idusára szerettek volna emlékezni, vagy éppen ez alkalommal szerették volna kifejezni a fennálló hatalommal szembeni kritikájukat. Ha parkoló autót látott az ember, a benn ülők kezében ott volt a kamera. Háztömböket kellett megkerülni, hogy a tér egyik végéből át lehessen jutni a másikba. Egy holland rádióssal váltottunk néhány szót: nevetve mondta, ilyet még nem látott. A gyönyörű huszárfelvonulást és a katonazenekar produkcióját mindössze néhány száz ember élvezhette – a kordonon kívül. Nyugdíjasok, kisgyermekes családok bolyongtak a kordonok útvesztőiben. Az egyik katonazenész kérdésemre csak annyit mondott: ő is más szívvel készült a nemzeti ünnepre. Most így sikerült… „Elk…d” – szembesítették a kormányfőt saját beszédével a demonstrálók. Gyurcsány tiszteletére a Vértanúk tere felől szól a füttykoncert, legalább négy-ötszáz ember gyűlt össze. Köztük van Satu, a Kossuth tér kapitánya, aki azt mondja: a zászlófelvonáskor Gyurcsány megkapta a maga füttyadagját, hogy tudja, hol a helye, de az ünnepség menetét a továbbiakban nem zavarták. De itt van Polgár Tamás – azaz a Tomcat néven ismert blogger is – ő pettyes Túró Rudi-zászlóval vonult fel. A díszszázad egy mellékutcában öltözik át, mindössze néhány tucat ember bámuló tekintete előtt sorakoznak fel. Pattognak a vezényszavak – indulás a Batthyány-örökmécseshez. Ott már nincs kordon, nincs politikus sem. A fellépő művészek bámulatos önuralommal fogadják a „Gyurcsány, takarodj!” kiabálásokat. Egy fiatal fiú szól a társainak: – Itt van a Mengele! Molnár Lajos egészségügyi miniszter érkezésének híre futótűzként terjed. A miniszter éppen egy mentőautó mellett parkol le a sofőr által vezetett BMW-jével. Pillanatokon belül körbeveszik a fiatalok, mindenki meg akarja örökíteni az eseményt. Kattognak a mobiltelefonok. A miniszter kimutatásokat tart az ölében. Megkérdezem, mi járatban van itt. – Ünnepelni jöttem – vágja rá, és már csukódik is be az ablak, az autó elsöpör.
– Be kellett volna nézni a mentőautóba is, lehet, hogy ott volt Gyurcsány, az „Igazi Magyar” – mondja már a Szabadság tér felé menőben egy zászlókkal felfegyverkezett középiskolás diáktársaság harsány röhögések közepette. A program szoros. Alig érjük el a Hazatérés templomából induló menetet, amelynek első állomása a múzeumkerti állami ünnepség. A tömeg útközben többezresre dagad.
A Múzeumkertbe csak szigorú – fémdetektoros – rendőri ellenőrzés után lehetett bejutni, még a táskákat is átvizsgálták. A tömeg már a műsor konferálásánál is kifejezte érzelmeit: mikor elhangzott, hogy közjogi méltóságok vannak jelen, elkezdődött a fütty – természetesen csak a kordonon, kerítésen kívül. És így folytatódott mindvégig.
Egy fiatalasszony, aki édesanyjával jött ki az ünnepre, azt panaszolta, szerinte „kisatírozták” a tévéközvetítésekből a „Tiborcok” hangját. Édesanyja könnyes szemmel mesélte: az ünnep végeztével a Múzeum körúti járdáról elküldték őket a rendőrök, mondván, vége a rendezvénynek, lehet hazamenni. Egy bejárat előtt posztoló rendőr mindezt el is ismerte, de nem látott kivetnivalót benne. A rendőrökön ezúttal három helyen is látható volt azonosító jelzés: sisakjukon, zubbonyukon és jelvényükön.
– Ez már nem olyan, hogy leesne – mondta mosolyogva egyikük kérdésemre. A város egyébként a szokásoshoz képest néptelen volt: egy roma perecárus átkozódva csomagolt a múzeumnál.
– Ez is a média miatt van. Itt 50–100 ezren szoktak lenni. Hibernálták az embereket a rémhírekkel.
– És most mi lesz a perecekkel? – kérdezem.
– Ja?! Azt csak szárítani hoztuk ki ide, most megyünk tovább a Lánchídhoz. De aztán utánunk ne jöjjön, el ne mondja senkinek! – búcsúzik nevetve.
origo.hu
Illegálisan gyűjtötte a színesfémet a guberáló, milliókat keresett
