Kettészakadt az olajpiac

Kettészakadt az olajpiac. Az elmúlt hetekben számtalan alkalommal fordult elő, hogy az északi-tengeri referenciakeverék, a Brent olyan időpontokban is drágult, amikor az amerikai WTI ára éppen esett. Ellenkező előjelű mozgás híján gyakorlatilag állandósult az az állapot, hogy a Brent hordónként 3,5–4 dollárral drágább a WTI-nél – cikkünk írásának időpontjában előbbivel 68,2, utóbbival 64,3 dolláron kereskedtek a legközelebbi szállítási határidőre –, ez pedig, végigtekintve az elmúlt esztendők adatsorait, meglehetősen szokatlan helyzet. Az utóbbi hat évben rendre fordított arányt mutatott az árolló, azaz a WTI volt drágább 2-3 dollárral. A különbség még tavaly is megvolt, az év egészében a WTI 66,05, a Brent pedig 65,18 dolláros átlagárat produkált, ám az esztendő végén már az európai olaj volt a drágább. A nagy kérdés az, hogy mitől következett be ez a fordulat. Finomítótechnológiai okok nyilvánvalóan nem állnak a háttérben, mert mindkét olajfajta alacsony kéntartalmú, könnyen finomítható, úgynevezett „édes” olaj – ellentétben mondjuk az orosz Ural keverékkel. A kitermelésben már adódhatnak problémák, ha ez az ok, akkor az északi-tengeri olajmezők kimerülésével kell számolni. A teória szépséghibája, hogy ezt adatokkal igazán nem lehet alátámasztani.
Így már csak egy feltételezés marad hátra, nevezetesen az, hogy az Irán körüli feszültségre érzékenyebben reagál az európai, mint az amerikai olaj ára. Ez, tekintve a szállítási útvonalakat és mennyiségeket, megindokolhatná a jelenséget, igazság szerint azonban jelen pillanatban nincs igazán jó magyarázat a Brent előretörésére. A lapunk által megkérdezett szakértők legalábbis nem tudnak ilyenről.