Az üzlet az üzlet

Megbízott császári bírónak lenni egy jelentős gyarmaton nem kis karrier, de vademberek bírájának már kevésbé, gondolta Paul Boether, amikor kinevezték, és Új-Guineába küldték. Kollégái azzal biztatták, hogy a gyarmati szolgálat ugródeszkának is alkalmas, arról nem beszélve, hogy kalandnak sem utolsó.
– McCherry azért került a kannibálok üstjébe, mert dinamittal halászott az új-guineai patakokban. A bennszülötteket megrémítette a robbanások zaja, és azt hitték, hogy ő csinálja a mennydörgést, támasztja a zivatart, amely elpusztítja a termést. McCherryt csizmástul sütötték meg – magyarázta Boethernek a kormányzó.
Az új bíró ezzel az üggyel debütált. A kormányzóság büntetőexpedíciót indított a hegyi falu ellen, hogy felkutassa a gyilkosokat. Boether, akinek tapasztalatszerzésként kellett a csapattal tartania, megriadt a feladattól, hiszen a hegyi falvak lakóinak vadsága legendás, de visszaút már nem volt.
– Kormányzó úr! A part menti falvakból elmenekült minden férfi, amikor megtudták, hogy az emberevők földjére készülünk! Hol találunk most teherhordókat? – kérdezte rémülten a bennszülött rendőrök vezetője.
A kormányzó azonban nem esett kétségbe, felkutatta a pápuákat, és megszerveztette az expedíciót: végül harminc állig felfegyverzett rendőr és kilencven teherhordó segítette a fehérekből álló ötfős küldöttséget.
Már egy hete ostromolták a hegyeket, és Boether halálosan kimerültnek érezte magát, de azonnal elfeledkezett a fáradtságról, amikor meglátta az emberevőket. Meg sem tudott mukkanni, úgy megrémült a vademberek látványától. A testőre közbelépett, és „tüzes botjával” a levegőbe lőtt, mire a pápuák fejvesztve futottak be a vadonba.
A bűnös falu üres volt, amikor az expedíció megérkezett. Két álló napig egy teremtett lelket sem lehetett látni.
– Ilyen esetekben várni kell talán egy hetet is. Majd az éhség hazahajtja őket! – bizakodott a rendőrök vezetője. Harmadnap azután valóban feltűnt a falu szélén a főnök és mögötte az egész atyafisága.
A két had percekig nézett farkasszemet egymással, mígnem a törzsfőnök, látva a túlerőt, előlépett, és a megadás jeléül letette a földre íját és dárdáját. Az első percek feszültsége lassan feloldódott, megkezdődhettek a tárgyalások.
– Tisztelt Boether úr, önnek kell beszélnie a főnökkel! Ne feledje, hogy valószínűleg minden hadra fogható férfi részt vett McCherry meggyilkolásában, de nekünk öt tettes is elég – szólt a rendőrparancsnok a bírónak, aki az izgatottságtól kicsit rogyadozó lábakkal indult a főnök felé.
Ahogy telt az idő, egyre kilátástalanabbnak tűnt, hogy eredménnyel zárul a tárgyalás, hiszen a főnököt is le kellett volna tartóztatni. A kormányzó szerint ugyanis neki is kijár a börtönfogság, hogy biztosan leszoktassa népét az emberhúsról.
A főnök azonban hallani sem akart a börtönről, s hogy meglágyítsa a bíró szívét, felajánlotta neki a lányát. A bíró először nevetett az ajánlaton, de amikor elővezették a félmeztelen szüzet, azonnal hangot váltott: „Egyre nyugtalanabbak ezek a vadak, jobb lesz elfogadni a főnök javaslatát, bilincseljék meg azt az öt közembert, és induljunk haza!” – adta ki a parancsot Boether.
Korinombót, a tizenhat éves leányt szintén magával vitte, majd állomáshelyén a helyi szokások szerint nőül vette. Akkoriban a vásárolt feleség és a vegyes frigy mindennapi gyakorlat volt a gyarmati hivatalnokok körében. Boether is boldog házasságban élt emberevő feleségével, amíg vissza nem rendelték Németországba.