Már az első része is óriási baromság volt a Pókember című filmnek, a második szintúgy, és szépen felnőtt hozzájuk a harmadik epizód is. Csak részben átmosott európai agygyal még mindig nehezen elképzelhető, miként lehet ezeket a termékeket egyáltalán filmnek nevezni. Nem minden agyhalott képregényből kreálnak százszázalékos infantilizmust a mozivászonra, a Dick Tracynek legalább színei voltak, Rodriguez Sin Cityjének meg pillanatai. A Pókember 3-nak is akad egyébként értékelhető része, a film zenéjét tartalmazó CD. Legnagyobb előnye, hogy nem kell hozzá képeket nézegetni, és a tartalom is csábító. Akad rajta dal a Killertől (Move Away), a tavalyi év egyik legjobb albumát produkáló ausztrál Wolfmothertől (Pleased To Meet You), és ha már nagyon szorul a hurok, felcsendül Chubby Checkertől a Twist. A mozipókoknál maradva megemlékezhetünk még a Csodapókról, esetleg grafomán kolleginájáról a Malac a pácban-ból, Julia Roberts angol hangjával.
Nemcsak képregény van a világon, hanem például CD-könyv is. A Boogie Mamma adta közre, és első pillantásra ez is elég nagy ökörségnek tűnik (másodikra is). Negyvennégy hírlevelet tartalmaz a zenekar múltjából, valamint egy kislemezt a zenekar jövőjéből, amennyiben a rajta szereplő két dal az ősszel megjelenő Kettes metró című albumukon is hallható majd. A Mi adtuk az EU-nak a legjobb nőket és a Telemarketing című dalok, valamint a könyv szövegeit Zubreczki Dávid jegyzi. A művet nyugodtan nevezhetjük elméretezett CD-borítónak is, ennek sincs semmi értelme, vagy akár pénzsóvár szemétnek, amint azt Kommandante Állat Iván, az Anti Boogie Mamma Liga elnöke tette. Aki vagy a szerző felettes énje, vagy egy másik vicces vaddisznó, ezt nehéz eldönteni, ha az olvasó-hallgató Pilátusként csöppen bele ebbe a szubkulturális credóba. A Negyvennégy hírlevélben mindenki megkapja a magáét, biztos ezt hívják „maró társadalmi szatírának”, „groteszkbe hajló abszurdnak”, és öniróniával magukat is osztják rendesen. A zene könnyű kis rock and rollos ska, ez most annyira megy nálunk, hogy felesleges Londonba utazni, Jamaicába meg úgysem tudnánk, úgyhogy maradunk, s várjuk a folytatást.
Onnan kaptuk a musicalt is, ahonnan a képregényt, kérdés, hogy jobban jártunk-e vele, mint az operettel (a műfaj rockkal történt fúziós balesetével kapcsolatban a kérdés még mindig azonos). Ahhoz, hogy egy zenés darab igazán üssön a színpadon, netán kultikus magasságokba emelkedjen, generációkra hasson, téma és idő nagy találkozása szükséges (a Hair a Broadwayn). Hogy a filmvásznon is sikeres legyen, ahhoz egy nagy rendező (Hair, Milos Forman). Még az is kevés, hogy Alan Parker az Alkotmány utcában énekelteti el Madonnával a Ne sírj értem, Argentína című egyébként szép popdalt (Evita). Nálunk most az történt, hogy a kaszkadőr- és tanárzseni Oroszlán (Pintér Tamás) az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára kitalálta, hogy legyen egy musical, egy Rómeó és Júlia történet, amely úgy emlékezik, mint eddig még semmi más. Ez azért is jó gondolat, mert eddig ’56 volt az utolsó tisztességes dobásunk világszínvonalon (a darab keletkezésekor még nem lehetett tudni, hogy a premier idejére némiképp váratlanul berobban a gulyás a kondérban). Az 56 csepp vér aztán a sportcsarnokból a mozikba került, és most CD-n is hozzáférhető. Vannak benne megasztárosok, a fantasztikus Keresztes Ildikó, Alföldi, rutinos szöveg és zene (Horváth Péter, Mihály Tamás), Kaszás Attila drámai hattyúdala. („Ó, atyám, hittem benned, imádtalak, most neked kell hinned, vagy meghalok! Ámen.”) De vajon az idő, a hely és a téma találkozott? Vajon az új ingerültek, miközben felszedik az utcaköveket Nagy Imre legújabb „örökösének”, az önmagát ketrecben ünneplő majomnak botrányosan nevetséges hivatali idejében, ezeket a dalokat fütyörészik majd? Vagy valami durvábbat?
Addig is itt van nekünk a MAnökken ProlEtarz. De tényleg. A TMK (Előzetesch) című CD hat számot tartalmaz, ebből következtethetünk a teljes TMK lemezre, és ez több mint biztató. A zenekar egyre közelebb áll (mozog) ahhoz, hogy betörjön a valami miatt még mindig alternatívnak becézett szcéna hazai közepébe, aztán lesz nemulass. A legszebb nevű (Kerekes Sugárka) magyar gitáros-énekes és barátai (Karvalics Viktória, Berthóty Attila és Koltavári László) nem viccelnek a tempóval, húzós gitárzene, dzsesszes, punkos elemekkel, mire meghalunk, tán ez lesz a közízlés. Az lenne az első szabad május 1-je.
Spiderman 3 (filmzene, Warner, 2007) l l l
Boogie Mamma: Negyvennégy hírlevél
(könyv-CD, szerzői kiadás, 2007) l l l
56 csepp vér (Universal, 2007) l l l
MAnökken ProlEtarz: TMK (Előzetesch) l l l l
Rövidre vágva
Heaven Street Seven: Sordid Little Symphonies
(Magneoton, 2007) l l l l
A HS7 nemrég fejezte be európai turnéját az ausztrál Church kedves invitálására, nagyjából Szerbia, Németország, Hollandia, Dánia, Anglia érintésével. Tavaly Cannes-ban figyelmeztették őket arra, hogy elég jók. Mindehhez persze kell néhány kiváló angol nyelvű CD is, mint éppen ez. Az a jó ezeken a helyeken (bár ott sem jó), hogy a show nem kihalásos alapon és mutyi lóvékon megy. Must go on.
origo.hu
Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai – ön nyert valamit?
