Az ember nem is hinné, milyen gyakran kerülnek nehéz, kényelmetlen, olykor egészen megalázó helyzetbe a szomszédos országok egészségügyi intézményeiben az ott élő magyarok amiatt, hogy nem használhatják anyanyelvüket. Bár a szlovák és a román politikusok előszeretettel hangoztatják, hogy országuk minden állampolgárának kötelessége ismerni az állam nyelvét, senkinek nem lehetnek kétségei afelől, hogy az egészségügyi ellátás során nem puszta nyelvtudásra van szükség. Az a biztonság ugyanis, amit az anyanyelv ad, semmivel nem pótolható. Különösen igaz ez a betegséggel küzdő, magát veszélyben érző ember esetében, függetlenül attól, milyen szinten beszéli az adott ország hivatalos nyelvét. Ráadásul nyelvvizsga rendezésére nem az orvosi rendelő a legmegfelelőbb helyszín.
Ezenkívül kétségtelen, hogy a kórház vagy az orvosi rendelő azon helyszínek közé tartozik, ahol minden szónak súlya van, és a legkisebb félreértésnek is súlyos következményei lehetnek. Hiszen nem mindegy, hogy milyen pontosak azok az információk, amelyek alapján az orvos felállítja a diagnózist. Nem mindegy, hogy a műtét után milyen nyelven szólnak a kómából ébredező beteghez. Nem mindegy, hogy a beteg milyen nyelven értesül a szervezetét megtámadó halálos kórról. És az sem mindegy, hogy a mentőorvos milyen nyelven szólítja meg a sérültet. Nem pusztán nyelvhasználati kérdésről van szó, sokkal többről: emberi jogokról.
– Noha térségünkben a magyarság többségben él, sajnos előfordul, hogy nem használhatja anyanyelvét az orvosi rendelőben – mondja Dániel Erzsébet, a Csemadok párkányi elnöke. – Falun és városon egyaránt megesik, hogy az orvosok, akik egyébként szakmailag megbízhatók, nem tudnak magyarul. Még nagyobb gondot okoz, ha a beteg kórházi kezelésre szorul, és valamelyik nagyobb városba, Nyitrára vagy Pozsonyba utalják. Nemrég hallottam egy esetről, amikor egy magyar betegnek a műtétet követően egyszerűen nem tudták elmagyarázni, hogy miért volt szükség a beavatkozásra, és hogyan sikerült.
A Felvidéken számos helyen jellemző, hogy a szlovák orvosok magyar asszisztenst alkalmaznak, hogy szükség esetén tudjon tolmácsolni. De hallani olyat is, hogy ha az orvos és a beteg nem értik meg egymást, a váróteremben várakozó betegek közül hívnak be valakit, hogy fordítson.
– Egyszer Pozsonyban voltam kórházban. Ott rászólnak az emberre, hogy ne beszéljen magyarul – meséli egy idős párkányi asszony. – A nővérke magyar volt, de a főnővér utasította, hogy csak szlovákul beszéljen hozzám. Én ezt nagyon sértőnek tartom.
A bajok jórészt arra vezethetők vissza, hogy az elszakított magyar közösségek körében nagyon alacsony a diplomások száma, különösen az orvosok száma kevés. Így van ez Szlovákiában is. Pozsonyban és Kassán évről évre négy-öt százalék, Turócszentmártonban egy százalék alatt van a magyar hallgatók aránya; a pozsonyi egyetem gyógyszerészeti karán négy, az eperjesi és a nagyszombati egészségügyi főiskolán pedig a hallgatók egy-egy százaléka magyar nemzetiségű – miközben Szlovákia lakosságának csaknem tíz százaléka magyar. A számos egészségügyi szakiskola és szakközépiskola közül mindössze háromban vannak magyar tanítási nyelvű osztályok is, ám a szaktárgyakat ezekben is szlovákul oktatják.
Az utóbbi években problémát okoz emellett, hogy Szlovákia határ menti régióiból egyre több egészségügyi dolgozó vállal munkát Magyarországon. Csak az esztergomi kórházban 80 felvidéki magyar ápolónő dolgozik.
Jelentősen javíthatna azonban a mostani állapotokon, ha Szlovákia teljesítené azokat a vállalásokat, amelyeket az Európa Tanács előtt a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának 2001-es ratifikálásával tett. Pozsony többek között a szerződés azon pontjának teljesítését vállalta, amelynek értelmében mint szerződő fél „gondoskodik róla, hogy az olyan létesítmények, mint a kórházak, nyugdíjasházak, otthonok, lehetőséget biztosítsanak arra, hogy az egészségügyi, életkori vagy egyéb okból gondozásra szorulókat regionális vagy kisebbségi nyelvükön fogadják és kezeljék”. E charta szellemével ellenkezik azonban, hogy a szlovák államnyelvről szóló törvény hangsúlyozza: Szlovákiában egyetlen személy sem köteles sem ismerni, sem beszélni a kisebbségek nyelvét. Így kérdéses, hogyan fogja teljesíteni az Európa Tanács előtt tett vállalását északi szomszédunk. A kötelezettségek teljesítéséhez mintegy nyolc szlovák törvény módosítása lenne szükséges, ám ezekre mostanáig nem került sor.
– A magyar nemzetiségű állampolgárok többsége feltehetően nincsen tisztában ezzel a nyelvhasználati jogával. Ugyanakkor ahhoz, hogy a jog a gyakorlatban szélesebb körben érvényesüljön, a betegek aktív hozzáállása is szükséges – mondja Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese, korábbi külügyi államtitkár.
Teljesen igaza van a politikusnak. Kérdés azonban, kinek a feladata, hogy tájékoztassa az embereket jogaikról, és kinek a feladata bátorítani őket, hogy éljenek is jogaikkal.
A határon túli magyarok nyelvhasználatáról ritkán esik szó, noha tudható, hogy az anyanyelv – a templomtól a bíróságig – számos esetben rendkívül fontos szerepet játszik. Különösen igaz ez az egészségügyi intézményekre. Ezért mind a határon túli magyar pártoknak és érdekvédelmi szervezeteknek, mind a határon túli magyar sajtónak sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania a kórházakban, rendelőintézetekben, orvosi rendelőkben fellépő nyelvhasználati problémák orvoslására – ahogy számos más országban teszik.
Pedig Európa más régióiban a kisebbségi nyelvhasználat egyáltalán nem okoz gondot. A helsinki orvostudományi egyetem nagytermében mintegy nyolcvan finn orvos és ápoló gyűlt össze. A finnországi svéd parlament munkatársai kávéval és péksüteménnyel kínálják a jelenlévőket. Majd Astrid Thors, a szervezet elnöke lép az egybegyűltek elé, és arról beszél, hogy mennyire fontos az anyanyelv az egészségügyi ellátás során. Egy pszichiátriára utalt betegtől nem várható el, hogy idegennyelv-tudására hagyatkozzon. És vajon mennyire lehet sikeres egy ilyen kezelés? – teszi fel a kérdést a politikus. Vajon lehetséges-e helyes vágányra terelni egy kisiklott életet úgy, hogy a pácienshez idegen nyelven szólnak? A jelenlévők elgondolkodva figyelnek.
Aztán a helsinki svéd színház két színésze következik, akik játékos svéd nyelvi órát tartanak. A közönség velük együtt nevet és énekel, majd közösen elmondanak egy mondókát, amely arról szól, hogy milyen
könnyű is megtanulni svédül. A hangulat ismét komolyra fordul. Főnővérek, kórházigazgatók beszélnek az egészségügyi intézményekben előforduló kommunikációs nehézségek következményeiről. Majd Kjell Herberts társadalomkutató előadása következik, aki ismerteti intézetük legfrissebb felmérését, amely bebizonyította, hogy az egészségügyi intézményekben számos svéd beteg nem tud élni nyelvi jogaival. Végül ismét a finnországi svéd parlament munkatársai szólnak a jelenlévőkhöz: svéd nyelvtanfolyamok kezdődnek finn ajkú egészségügyi dolgozók számára, szeretettel várják a jelentkezőket.
Az egészségügyi nyelvi gondok kiküszöbölése Finnországban több síkon folyik. Helsinkiben – ahol a lakosság hat százaléka svéd – 2006 tavaszától három olyan kisebb rendelőintézet is működik, ahol minden orvos és ápoló svéd anyanyelvű. A városban – Finnország más svédek lakta területeihez hasonlóan – számos kórház és rendelőintézet külön nyelvtanárt foglalkoztat, hogy svédül nem beszélő munkatársainak lehetőségük legyen elsajátítani a svéd nyelvet. Azok az alkalmazottak, akik munkájuk során a finn mellett a svédet is használják, nyelvpótlékban, egyfajta fizetéskiegészítésben részesülnek. Munkaruhájukon pedig kitűzőt, úgynevezett nyelvi zászlócskát hordanak, hogy a betegek tudják: hozzájuk svéd nyelven is lehet fordulni.
Finnországban ezenkívül több figyelemre méltó példa van arra is, hogy svéd többségű és finn többségű városok kórházai együttműködésről döntöttek annak érdekében, hogy a finn alkalmazottak elsajátíthassák a svéd nyelvet. Azt követően, hogy a kétnyelvű Vasából a tisztán finnek által lakott Seinäjokiba helyezték a szívsebészeti osztályt, a két kórház együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a finn orvosok és ápolók először svéd nyelvtanfolyamon vesznek részt Seinäjokiban, majd néhány hetes periódusokban a vasai kórházban végzik munkájukat, hogy kétnyelvű környezetben mélyíthessék el svédtudásukat. A vasai kórház alkalmazottai a nyelvtanfolyam idején – internet segítségével – napról napra megismertetik a finn kollégákat a svéd szakkifejezésekkel, illetve megmutatják, hogyan fogalmaznak meg egy-egy egészségügyi dokumentumot.
Mindez annak ellenére működik így, tegyük hozzá, hogy Finnországban a várható élettartam a svéd lakosságon belül jóval magasabb, mint a finneknél, és több kutatás igazolta, hogy a svédek általában véve is jobb egészségi állapotnak örvendenek, mint a finnek. Finnország azonban nem az egyetlen pozitív példa.
Mivel Olaszországban egyetlen egyetemen sem működik orvosi kar német nyelven, a dél-tiroli tartományi kormány évről évre jelentős öszszeget fordít orvostanhallgatók németországi, illetve ausztriai képzésére. Tavaly erre a célra több mint 400 ezer eurót különítettek el. Az ösztöndíj elnyerésének egyik feltétele, hogy a diákok kötelezik magukat: tanulmányaik befejeztével legalább öt évet dolgoznak a dél-tiroli egészségügyben.
Hogy Dél-Tirolban milyen figyelmet fordítanak a német nyelvű egészségügyi ellátásra, jól szemlélteti az a vita, amely 2004 júniusában robbant ki a bozeni tartományi gyűlésben. Néhány német képviselő követelte, hogy Olaszország egész területén tiltsák be azoknak a gyógyszereknek a forgalmazását, amelyekhez a gyártók nem mellékelnek német nyelvű használati utasítást. Noha korábban több vállalatot is bírsággal sújtottak a mulasztás miatt, a recept nélkül kapható orvosságok egy részéhez ennek ellenére sem mellékeltek német nyelvű tájékoztatót. A problémát végül úgy oldották meg, hogy digitalizálták a forgalomban lévő gyógyszerek német nyelvű leírását, így a gyógyszerész bármely gyógyszer tájékoztatóját kinyomtathatja számítógépéről.
A belgiumi németek alig 70 ezer lelket számláló közössége már az 1960-as években fontosnak tartotta egy német nyelvű egészségügyi főiskola alapítását. A 60 ezres németországi dán kisebbség pedig egészségügyi szolgálatot hozott létre, amely több dánok által lakott településen dán anyanyelvű ápolókat alkalmaz, rendszeresen szervez általános és fogorvosi vizsgálatot a dán óvodákban és iskolákban, ezenkívül működtet egy szociális otthont idősek számára.
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
