Erdőszentgyörgynél kanyarodtunk le a betonútról a köves, földes útra Siklód irányába, ahol a rokonok székely esküvőre vártak bennünket. A több mint tizenöt kilométeres kanyargós hegyi út csaknem másfél óráig tart Bözödújfalun, Kőrispatakon, Etéden és Küsmödön át ebbe a csodálatos fekvésű zsákfaluba. Orbán Balázs, a Székelyföld leírója is megemlíti, hogy „Küsmödnél, ennek a homokkőhegy gerincén – melyet mélységek szegélyeznek – meredek oldalán vonul el a Siklódba vezető ösvény, oly közlekedési vonal, melyen csak szédelgést nem ismerő havasi nép tud veszély nélkül járni”. Az azóta eltelt másfél száz évben alig változott valami. Olykor kőtörmeléket hordanak a földútra, hogy a naponta egyszer közlekedő busz fel tudjon kapaszkodni a lejtőn, de néhány hónap alatt az esőzés, a patakok vize alámossa az utat. Ilyenkor szünetel a járat. Aztán a nehézkes útjavítással minden kezdődik elölről. Ha leesik a nagy hó, akár egy hétig sem a busz, sem a postajárat, sem a mentő nem tud felkapaszkodni a meredek úton. Végső megoldásként marad a lovas szán.
Először 1971-ben jártam erre, akkor Bözödújfaluban a köves út még megkerülte a templomot. Aztán 1988-ban, amikor összebarátkoztam a fiatal katolikus pappal, aki kétségbeesetten mesélte, hogy Ceausescu falurombolási politikájának megfelelően elárasztják a helységet a Kis-Küküllő és a Küsmöd patak vizével. Gátat, duzzasztótavat, vízi erőművet akarnak építeni a helyére. A falu lakóinak azt mondták, mehet mindenki, amerre lát, beköltözhetnek valamelyik városban a „blokkba”, azaz panelba. Nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet a több száz éves faluval. Megtörtént. Kitelepítettek több mint négyszáz bözödit, és a házakra, a gazdaságokra, a diófákra, a szilvafákra, a templomra ráeresztették a vizet. Több idős ember öngyilkos lett. Húsz éve mementóként emelkedik ki a vízből a katolikus templom fehér falával és fekete tornyával. A gyűjtőtó partszakaszát az évek során horgászok vették birtokba.
Siklód, a hegyre épült falu hatalmas kiterjedésű, kétezer hektár szántója és nyolcszáz hektár erdeje van. Székely kapuk, jellegzetes fatornácos házak mindenütt. Több kilométeres főutcája tulajdonképpen egy kiszáradt patakmeder, amely esőzéskor sok gondot okoz a közlekedésben. Egyedül a legelőről este hazatérő teheneket nem zavarja ez a kis akadály.
Az út mindjárt a központba vezet, ahol egy negyvennyolcas és két világháborús emlékmű hívja fel a figyelmet a falu áldozataira. A tértől balra még mindig Samu bácsi tornácos háza az egyik legszebb székely ház. Az öreg sajnos hat éve meghalt, pedig sokat mesélt a román, majd a magyar, majd az újabb román bevonulásról, az emlékművekről, amelyeket időnként el kellett ásni vagy pincében elbújtatni. Mindig ugyanazt kérte tőlem: hozzak néhány kaszakövet, mert a magyar kaszakőnél nincs jobb a világon. Nem kopik el néhány hét alatt, mint az, amelyik ott kapható. Ritkán jöttem, de a kérését sohasem felejtettem el.
Este kilencre érkeztünk meg a falu közepén emelt kultúrházhoz. A kaput fenyőgallyakkal, tobozokkal díszítették, fehér szalaggal fűzték át. Itt lesz másnap a székely lakodalom. Az előkészületek már két hete tartanak. A férfiak lovas kocsival hozták a fát a kemencékhez. A két és fél mázsás disznót meg a három pörköltnek szánt bárányt már feldolgozták. Az egyéves, hárommázsás kicsontozott borjút alig tudták begyömöszölni a két nagy hűtőbe. A raktárban felpolcolva hatszáz liter borszéki víz, négyszáz liter bor és háromszáz liter pálinka vár a sorsára. A faluból tizennyolc asszony szorgoskodik az esküvői vacsora és a két napig tartó levezető ünnepség sikeréért. Harminc tyúkból készül leves, csak a cérnametélthez százhetven tojást használtak fel, az összes többi süteményhez még ötszázat.
– Legalább ötvenszer hevítettük a kemencéket – magyarázza Hegyi Gizella, Andriska, a vőlegény édesanyja –, hogy elkészüljenek az ordás, diós és mákos kalácsok, a szárazsütemények.
Az utolsó előtti este már kitették egy fehér-piros szőttessel letakart hosszú tölgyfa asztalra a kemencében megsült ötven darab kétkilós kenyeret.
Hegyi Andriskáékhoz jöttünk, feleségem első unokatestvéréhez. Gyermekkora óta ismerem, hatévesen úgy tudta felhajtani két lóval a szekeret a Siklódi-kőhöz, mint kevesen. Kapaszkodtunk is a szekér oldalába, nehogy lehulljunk. Most már meglett ember, Andrásnak is mondhatnám, de nem áll rá a szám. Pedig tizenöt éve Magyarországon dolgozik az építőiparban, nemrég kiváltotta az iparengedélyt, és önálló építési vállalkozó lett. Magyar állampolgár. Bicske mellett háza van, nagy kertje. A menyasszonyt, Szakács Kádár Annamáriát a Székelyföldről, Sepsiszentgyörgyről választotta. Mint mondta: esküvőt, lakodalmat csak otthon, Siklódon rendezhetnek.
A „tékozló fiú” ideiglenesen hazatért. Széles a járása, kemény az ölelése. Mindjárt mérte is az „egyenest”, a szilvapálinkát, mert tudta, hogy a hosszú út után ez esik a legjobban. Nem véletlenül mondják az eredeti szilvapálinkára a székelyek, hogy „egyenes”, mert egyenesen marad tőle az ember. Közben meglepett bennünket a zápor. Ilyenkor Andriskáékhoz felmenni a falu végére szinte lehetetlen személykocsival. A patakkal, vizesárokkal szegélyezett úton – siklódi székely göröngyös útnak nevezik – végül is Andriska Volkswagen teherautója vitt bennünket a tetőre apja, Hegyi András házához.
Sok Hegyi él a faluban. Orbán Balázs is említést tesz a Hegyiekről az 1868-ban kiadott A Székelyföld leírása című könyvében: „Kibéd felé Istvánvágása nevű szikla élén mutatják a helyet a siklódiak, hol Hegyi Gergely a tatárokat leugratta – és mutatják a sziklában a lovak patkóhelyét. Mert ugyanis ez a Hegyi Gergely egy roppant erejű hős, egyszersmind a vidék királybírója is volt. Harczi méne mindig nyergelve, maga mindig fegyverben állott. Egykor nagy csapat jött a falura, a nép jajveszékelve menekült, de hős Hegyi lovára ugorva nekirontott a tatároknak, s roppant szablyájával sokat lekaszabolt közülük. A többit űzőbe vette, s e szikla élén leugratva pusztítá el őket.” Ez a hagyomány tehát élt a XIX. században, most már csak kevesen tudnak róla, mivel Orbán Balázs szerint az ereklyeként őrzött Hegyi Gergely-féle szablya, kopja és zászló az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt elpusztult.
A mi Hegyi Andrásunk nem harcos egyéniség, egyszerű székely házban él. Hajnalban kell, megfeji a teheneket, és enni ad a többi háziállatnak is. Este ez megismétlődik. Aztán ami dolog akad évszakonként: kaszál a hegyoldalban füvet, lucernát az állatoknak, a feleségével szántanak, vetnek, aratnak. Most, hogy megöregedtek, traktort bérelnek, vagy a fiuk hazajön segíteni. A pálinkának való cseresznyét és szilvát is leszedik a fáról, abból minden évben rengeteg van. A helyi szeszfőzde Samu bácsi házától nem messze, a patak partján van, ott főzik ki a falu népének az innivalót. Hegyi András közeledik a nyolcvanhoz, egyre kisebb lesz. Háta kicsit meghajlott, de agyondolgozott kezének kemény szorítása még a régi. Megkóstoltuk az esküvői előételt – báránypörköltet pityókával –, aztán lefekvés előtt még kiültünk az udvarba az akácfa alá. Kérdezgettem Andrást a Hegyi família történetéről meg arról, hogy itt minden Hegyi család rokonságban áll-e egymással.
– Nem – mondta az öreg. – Mi kuruc Hegyiek vagyunk, Hegyi Gergely leszármazottai. A kuruc Hegyiek űzték el innen a törököket. Sohasem engedtük magunkat elpusztítani. Aztán vannak a füsti Hegyiek és a nagygazda Hegyiek. Gizella, a feleségem nagygazda Hegyi, de a kurucok voltak mindig az elsők. Az apám kemény ember volt, nem engedte, hogy a siklódi határból más község elvegyen területet. Most persze más a gond. Minden terményünket megeszi a vaddisznó, feltúrja a veteményest. Aztán, ha érik a cseresznye, akkor belátogat érte az erdőből a medve. De a szilvát is kedveli, ősszel a bocsaival jön. A farkasok a legveszedelmesebbek. Télen felfeszítik a karámot, és viszik a juhokat. Hiába durrogtatunk, hiába eresztjük rájuk a kutyákat, hiába rakunk tüzet, a medve, a farkas visszajön. Az állam nem engedi itt a vadászatot, miközben pedig a vadak szaporodnak, mi elpusztulunk – legyint keserűen András.
A pünkösd előtti szombat reggel az esküvő napjára ébredünk. A két vőfély, Demeter Mihály és Péter Tibor Hegyiék udvarán kávézik. Székely ruhába öltöztek, rajtuk piros-zöld mintás lajbi (mellény), fejükön zöld kalap, kezükben pántlikás pálca. Oldalukon két bőrtarisznya, amelyekbe egy-egy üveg pálinkát és kőcsipkés kendőbe takarva fonott kalácsot tettek. Az apai házból indul a menet a zenekarral, a vőlegénnyel, a násznaggyal, a vőféllyel, az egész Hegyi rokonsággal a menyasszonyhoz, a másik házhoz, amelyet Andriska a nagybátyjától örökölt. Ez lesz majd az erdélyi otthonuk. A szép fekete hajú Annamária a családjával és a rokonságával várja a násznépet. A násznagy, Szilveszter Gergely hosszú mondókával kéri ki a menyasszonyt Hegyi Andriska nevében a másik násznagytól és a lány szüleitől. Aztán a köves úton megindul a lakodalmas menet a református templomba. Egy-egy kanyarban a falubeli fiatalok keresztbe húzott kenderkötéllel állítják meg a násznépet. A vőfélyeknek találós kérdéseket tesznek fel. Aki nem tudja a választ, a tarisznyából kínált pálinkával és borral nyerhet szabad utat.
Amíg a leánykikérés zajlott, lent a kultúrházban Demeter Rebeka néni vezetésével készült az Újházy-tyúkleves, a borjúpörkölt, a birkapörkölt, az utánozhatatlan székely töltött káposzta sertés- és borjúhúsból, új káposztából, amelyet az asszonyok maguk savanyítottak csomborral, kaporral és tárkonnyal fűszerezve.
Nemrég bontották le a csaknem négyszáz éves református templomot, az újban a szószék és a fából faragott korona eredeti, 1885-ből való. A harangozótorony régi formájában látható, 1786-ban építették. Orbán Balázs Siklódot a református vallás Szentföldjének nevezte, katolikus elvétve akadt itt. Délután öt órakor megkondulnak a harangok, messze a hegyekben is hallani lehet. Szép középkorú asszonyság húzza a két harangot: Barabás Julianna, akit csak egyszerűen Harangozónénak neveznek. Öt gyermeket nevelt fel. A házasság megfoganik – mondták a jelenlévők, amikor Raab Vilmos református lelkész összeadta az ifjú párt. A lelkész Brassóból jött, félig szász, félig magyar. Raab Vilmos a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy lazulnak a családi kapcsolatok, bezárnak az iskolák. Valamikor három iskolában tanítottak, ma már csak egy összevont osztály működik öt gyerekkel, azok is a negyedikig mehetnek el. Negyedik esztendeje szolgál itt a tiszteletes, de ez csak a második esküvője a faluban.
– Mindkét házaspár Magyarországon él – mondja szomorúan a lelkész. – Arra kértem őket és azokat, akik elmentek Erdély más városaiba, hogy legalább az egyház fenntartási díját ide fizessék. Mert ha mi megszűnünk, nem tudom, mi lesz… A falu hetven százaléka hetven év felett jár. Az idén 341 lélek gondozása volt rám bízva, ebből hat lelket eltemettünk. A fiatalok lehetőség híján elköltöznek. Tavaly tizenketten mentek el Székelykeresztúrra és Marosszentgyörgyre. Az idén csak egy gyermek született Siklódon. Negyven agglegény él a faluban, többségük ivászatra adta a fejét, ezért nem találnak maguknak asszonyt.
A lakodalmasok ezekkel a gondokkal most nemigen törődnek. A kultúrház hatalmas terme az egymásba illesztett megterített asztalokkal várja a vendégeket. Az ifjú pár az asztalfőn foglal helyet. A másfél napig tartó székely lakodalomban végül háromszázan vettünk részt. Folyt a bor, a pálinka, ettek a vendégek másnap délelőttig. A legények megpróbálták elrabolni a menyasszonyt, de csak a cipőjét sikerült elvinni. A menyasszonytánc kétszeresen is visszahozta az ifjú pár költségeit. Székely lakodalom nem lakodalom egy kis villongás nélkül. Sz. Péter kedvesére állítólag csábítóan nézett egy szovátai fiú. Ennyi elég volt. Péter ütött, de a fiú elhajolt, így az ütés egy másik fiú barátnőjét találta el. Mire rosszabbra fordult volna a dolog, Hegyi Andriska, az ifjú férj ott termett, és lecsillapította a heveskedőket.
Hazafelé a csodálatos Hargita hegyein, Demetertárán éppen a birkákat hajtották ki a karámból. A siklódiak hatszázötven birkát őriztetnek a havasi legelőkön áprilistól decemberig. Somodi Dénes pásztor a feleségével és két segítőjével naponta háromszor feji meg a juhokat. Aztán készítik az ordát (édes túrót) és átlag negyven liter tejből egy tizenegy kilós sajtot, amelyet kétnaponként bevisznek a faluba a gazdáknak. Az úton zötykölődve arra gondoltam, hogy talán éppen azért maradt meg Siklód a maga eredetiségében, egyszerűségében, mert nem épült ki a hozzá vezető műút. Azért maradt ilyen a falu képe a régi házakkal, mert a hagyományaikhoz hű siklódiak továbbra is a mezőgazdaságból és az állattenyésztésből élnek. Nem gazdagok, nem is szűkölködnek. De ha változatlanul így folytatódik tovább minden, elnéptelenedhet a falu, egy csodálatos világ veszhet oda.
origo.hu
Fekete-Győr András teljesen befeküdt Magyar Péternek
