Az Európai Bíróság a múlt héten – első fokon – elutasította a Budejovicky Budvar sörgyár keresetét, amelyet a csehországi vállalat az amerikai Anheuser-Busch söripari konszern ellen nyújtott be. A verdikt szerint a tengerentúli óriáscég megtarthatja a Budweiser márkanevet, sőt tovább használhatja sörösüvegein és dobozain a Genuine – azaz „eredeti” – Budweiser elnevezést. A hír e pillanatban csupán a legfrissebb abban a már egy évszázada folyó pereskedési sorozatban, amelyet a valóban eredeti Budweisert gyártó közép-európai sörfőzde folytat óriási amerikai konkurensével.
Még 1911-ben az osztrák birodalom „örökös” tartományában működő jó nevű cég indította az első névbitorlási pert a St. Louis-i sörgyár ellen, a Dávid–Góliát mérkőzés esélyeit azonban jól mutatja a mostani ítélet. A csehek pozíciója még romlott is az unióhoz való csatlakozás óta, egy 2006. évi uniós döntés értelmében ugyanis az amerikaiak jogot nyertek a világszerte csak Budnak becézett termékük szabad forgalmazására a közösség országaiban. A brüszszeli mérlegelésben a kalkulált import- és forgalmiadó-bevételek bizonyosan többet nyomtak a latban, mint az önérzetes csehek makacs ragaszkodása jó öreg sörmárkájukhoz. (A csatlakozás előtt például – 2003-ban – kétoldalú szerződést írt alá Prága a bécsi kormánnyal a budejovicei sör kizárólagos forgalmazásáról Ausztriában, a belépés ezt természetesen felülírta.) Azon nincs mit csodálkozni, ha az illetékes magyar hatóság 2006-ban automatikusan engedélyezte az amerikai termék árusítását, de mit szólhatunk ahhoz, hogy az ugyanabban az évben Németországban rendezett labdarúgóvébé hivatalos söre az „eredeti” amerikai Bud volt? Talán ez is a közösségi szellem része?
A két termék közti különbséget a hagyományos sörminőségi ismérvek alapján drámai szavakkal lehet kifejezni. Jellemző, hogy még a német–ír gyökerű Chicagóban is gyakran megkérdik: mi a közös a Bud és a (Michigan-tó partján végigfutó) Lakeshore Drive közt? Mindkettő közel van a vízhez. A cseh Budweiser ezzel szemben a világ egyik legízletesebb söre, egyben az európai kultúr- és ipartörténet egy érdekes darabkája.
Története a XIII. századig nyúlik vissza: 1265-ben II. Premysl Ottokár a városi kiváltságokkal együtt serfőzési jogot is adományozott a Moldva-parti Ceské Budejovice polgárainak. A város német ajkú lakói által Budweisnek nevezett településen évszázados tradíciók szerint, kiváló cseh komlóból, árpamalátából és tiszta ivóvízből, a középkori bajor sörtisztasági törvénynek (Reinheitsgebot, 1516) megfelelően érlelték-nevelték a seritalt. A regulát természetesen azután is megtartották, hogy a polgári sörfőzdében (Budweiser Bürgerbrau) 1853-ban először készítettek lager sört. A Csehország-szerte kedvelt ital 1895-ben került Budvar néven piacra – akkorra azonban már megszületett amerikai riválisa is.
1857-ben megérkezik a Mississippi partján fekvő St. Louis városába a Mainz környékéről kivándorolt, húszesztendős Adolf Busch. A városban ekkor már öt éve üzemel a George Schneider alapította bajor sörfőzde (Bavarian Brewery), amelyet 1860-ban megvásárol egy Eberhard Anheuser nevű, szintén német uraság. Egy évre rá Busch (már Adolphusként) feleségül veszi Anheuser úr leányát, s 1864-ben már ott olvashatjuk a nevét a közös vállalat cégtábláján. Az Anheuser–Busch Brewing Association 1876-ban megkezdi a Budweiser Lager nevű termék gyártását és forgalmazását, a márkát 1878-ban levédik az Egyesült Államok területén. 1901-ben a missouri vállalkozás eléri az egymillió hordós termelést (ez a mennyiség évtizedenként átlag egymillióval növekedve 1951-ben eléri az évi ötmillió hordót). Az 1918-ban bevezetett szesztilalom éveiben természetesen leáll a sörfőzés, bár alkoholmentes malátaitalt (malt liquor) készítenek. A krízist a cég élesztő, fagylalt, valamint dízelmotoros teherautók, buszok gyártásával vészeli át. A száraztörvény eltörlésekor, 1933-ban újraindul a Budweiser termelése, a márka hamarosan piacvezetővé válik az Államokban. A cég 1952-ben ünnepelte a századik, 2002-ben a 150. születésnapját. A hangulatot aligha rontotta el, hogy világszerte mintegy negyven per volt, illetve van folyamatban e termék nevének és forgalmazásának földrajzi megosztása tárgyában. Míg a cseh Budvar az európai országok többségében – főleg a kelet-közép-európai, balti országokban és a német nyelvterületeken – kapható, az amerikai Bud az egész amerikai kontinensen, Ázsiában és a harmadik világban terjedt el. A csehek 65, az amerikaiak 80 országba exportálják, az Anheuser–Busch részesedése a piacon azonban jó százszorosa az eredeti budweisi sörnek. S bár a Bud konzervatív grafikai stílusú, piros-kék színű címkéje összehasonlíthatatlanul ismertebb a cseh város tornyos címerével díszített Budweiser etikettnél, a világ legjobb 500 sörének nemzetközi nagylexikonában csak az utóbbi szerepel. (E sorok írójának volt szerencséje Amerikában is a cseh importváltozatot innia, igaz, nem autópálya melletti kocsmában, és háromszor drágábbért a belföldinél.)
Hogy a történetből milyen tanulság hüvelyezhető ki, költői kérdés. Világunk piaci törvényeit az erőfölény diktálja, a globális „közízlés” nem kedvez a tradicionális, minőségi áruknak. Az unió szépen kiáll az európai értékek és érdekek védelméért szavakban, ám egy kis importadó és járulékbevétel könnyen leveszi a lábáról. A csehek bánatát mi, magyarok könynyen megérthetjük, ha az unió által korlátozott saját borpiacunkra nyakló nélkül, dömpingáron beömlő importtömegborra gondolunk. Vagy ha a tokaji nevünket – minden tiltás és ítélet dacára – továbbra is sajátjukként használják nem egy külföldi országban.
origo.hu
Szexre kényszerítették drogért cserébe a fiatal lányt
