Gyökvonás a csúcson

Két tényező veszélyeztette az európai csúcs sikerét: Lengyelország és Nagy-Britannia. Ehhez azonban nyugodtan hozzá lehet számítani a Nicolas Sarkozy által képviselt franciákat is, akiknek szintén vannak még megoldatlan problémáik. A lengyelek vesszőparipája a szavazási rend. A szavazás rendjét jelenleg szabályozó nizzai egyezmény szerint a lengyeleknek csak két mandátummal van kevesebb, mint a kétszer akkora népességű Németországnak (huszonhét a huszonkilenccel szemben az összesen 345 szavazatból). Ha az alkotmány által javasolt elvet fogadnánk el, akkor a németek – lakosságuknak megfelelően – kétszer akkora súlyt képviselhetnének, mint a lengyelek, amit a nemzeti érdekeket erőteljesen védelmező Kaczynski fivérek hevesen elleneznek, rámutatva azokra a keserű történelmi tapasztalatokra, amelyeket Lengyelország a környező hatalmaktól szerzett, mint például az ország többszöri felosztása az európai nagyhatalmak között. Lech Kaczynski lengyel elnök most azt javasolja, hogy a szavazati súly az Európai Unió legfőbb döntéshozó szervében, a tanácsban ne az egyes országok lélekszámával, hanem annak négyzetgyökével legyen arányos.
A Guardian ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a lengyelek a „brüsszeli bunkerekben” a második világháborút akarják újraküzdeni. A lengyelek effajta magatartását elég egyértelműen rosszallják szerte az európai sajtóban, kivéve a Financial Timest, amelynek kolumnistája, Wolfgang Münchau teljes egészében a lengyeleknek ad igazat, mégpedig matematikai alapon. Egy olyan, több országot tömörítő szervezetben ugyanis, mint az unió, nem az elosztott mandátumok aránya számít, hanem az, hogy egy-egy országnak milyen lehetősége van arra, hogy szavazatával egyik vagy másik irányban eldöntsön egy-egy kérdést, vagyis hogy milyen esélylyel alkothat egy győztes koalíciót. Ebből a szempontból a nagyobb országoknak sokkal jobb a helyzetük, mint ahogy az a létszámarányokból következne. Például az eredeti Európai Gazdasági Közösségben hiába volt népességéhez képest hatalmas szavazati súlya Luxemburgnak (a német részarány egynegyede, holott népessége csak az egy kétszázada volt Németországénak), szavazatával semmit sem tudott eldönteni, tehát tényleges érdekérvényesítő ereje mégis szinte a nullával volt egyenlő. Lionel Penrose brit matematikus még az 1940-es években kimutatta, hogy a nemzetközi szervezetekben az igazságos szavazati arány a nemzetek népességének négyzetgyökével arányos. A lengyelek most semmi mást nem tettek, mint elővették a brit matematikus fél évszázada megfogalmazott tételét. Ha a szavazati kérdésben végül is kompromisszumot kötnek, marad még a britek négy kívánsága: vétó az igazságügyi és belügyi (bevándorlás!) kérdésekben, a brit munkaügy és társadalombiztosítási rendszer függetlensége Brüsszeltől és a brit szuverenitás a külpolitikában. Sarkozy a maga részéről viszont a francia üzleti körök védelmében a „szabad és torzítatlan” jelzőt is el akarja hagyni a belső piacra utaló paragrafusokból, hogy Brüsszel ne szólhasson bele, ha a francia állam egy nemzeti érdek miatt fontos céget nem hagy tönkremenni.
Az egyes országok tehát küzdeni fognak nemzeti érdekeikért, miközben a brüsszeli utcákon a „nép” hangját is lehet hallani, amely, mint épp az Európai Bizottság Eurobarométer-felméréseiből tudjuk, ugyancsak kritikus a brüsszeli bürokráciával szemben. Amikor az állam- és kormányfők a tanács Schuman téri épülete felé igyekeztek, útközben civil szervezetek által kiállított saját életnagyságú kartonmásaikkal találkozhattak, amelyek az európai polgárok szava elől befogott füllel ábrázolták őket. A téren egy buldózer is megjelent, amely a nép politikai vezetők feletti hatalmát szimbolizálta volna, de ezt mint nem kívánatosat a rendőrség hamarosan eltávolította.