Júlia Koltón

k ö n y v e s h á z

Szép könyv. Ajándéknak elsőrangú. Feleségnek, szeretőnek, anyósnak, lánygyermeknek, menyasszonynak, özvegynek, jövendőbelinek, múltra emlékezőnek, ám legjobb egy olyan fölöttesnek, aki érti a mesterségét, de nőből van, és amint kibontja a csomagolásból – a szépen csomagolt könyv dupla öröm, urak! –, észreveszi a borítón a királyi asszonyokat. Lesz elismerő mosoly… Nem zavarhatja az ajándékozottat az sem, hogy a híres nők között éppúgy ott találni Széchenyi feleségét, mint a vörös grófnőt, Károlyi Mihálynét, mi több: a szerzők a világnézeti árok bal és jobb partja közé pallót fektettek, egyensúlyozzon csak át előbb Horthy Miklósné, majd Kádár János asszonya.
A szerkesztés is csupa turpisság.
Nem ismeri az olvasó a híres asszonyt? Semmi baj. A páratlan oldalak szélén sorolják, mi történt vele ekkor, mi történt akkor, és ha ez sem kelti fel az érdeklődést, lépes veszszőnek ott vannak a képek. Nincs igazán jó Meráni Gertrúdról? Ó, semmi baj. Laborfalvy Róza gyönyörű Gertrúd volt a Bánk bánban, főleg ahogy Barabás Miklós megörökítette. Ámulni kell az úrasztali terítőn Lórántffy Zsuzsanna címerével, s – persze másként – egy olajnyomaton. Petőfit és Szendrey Júliát mutatja Koltón, háttér a nemzeti zászló, előtér egy berni pásztorkutya, de balusztrádokat is látni rajta.
A képanyag akkor kezd gyöngülni, amikor megjelenik a könyvben a fotográfia. Karády Katalinnál életlen a Rákóczi úti városkép, Andrássy Katinkát olyan fotók idézik, hogy azt hihetnénk, csúnya volt, pedig nagyon szép. Azt is csak találgatom: Nemes Nagy Ágnes verseit nem szerették a szerkesztők, vagy rossz szomszédságban voltak vele – jobb képeket érdemelt volna.
E bakafántoskodások arra szolgálnak, hogy belopjak halkan egy kérdést, amelyet a sok női magazin árnyékában csak óvatosan merek föltenni: jó-e, hogy ez a könyv nem csak nőkről szól? Szerepelnek benne különböző rendű-rangú férfiak, végtére ez a világ úgy van berendezve, hogy nem kis részben az urak – vagy ahogyan ők mondták: uruk – miatt lettek híresek.
A megállapításnak előzménye van.
Fogorvosnál vagy fodrásznál kezembe került egy női lap. Ha ismeretlen a portéka, megnézem, kik szerkesztik. Ámultam, hogy a reklámokért is nő felel, férfiaknak hírük-nyomuk nem volt az írásokban sem. A szerkesztő hölgyek magukkal foglalkoztak. Így kezdődik a szinglizés, gondoltam.
Hála istennek a könyv befejeződik ott, ahol ilyesmi kezdődhetne. Vagyis a válogatást, ki kerül be, melyikük marad ki, nem liberális szempontok diktálták. Sőt a szerkesztők tán szigorúbbak is voltak a kelleténél. Ezért nincs jelen a könyvben Báthory Erzsébet, akit Supka Géza „átkozott asszonynak” nevezett. Okkal, hisz a rágalom, amelyet máig sem mosott le róla az idő, jobbágylányok kínzásáról szól, és aligha véletlen, hogy Csók István róla festett monumentális képe a világháború alatt úgy tűnt el, hogy máig nem tudni, kinek szerez titkos kéjt. Ha rajtam múlik, olvashatnánk a könyvben Dienes Valéria eseménydús életéről is. Matematikusnak indul, filozófiai előadásokat tart a Galilei-körben, lelki barátságot köt Prohászka Ottokárral, később meghonosítja itthon a mozgásművészetet – de arról kéne szólni inkább, ami a könyvben van.
Sok jó van benne. Hat részében királyi asszonyok, szent életű hercegnők, nagyasszonyok, nőnevelők, írónők és színésznők, valamint olyanok szerepelnek, akiket a politika sodort „helyzetbe”. Életútjuk leírása alapos, bár gyanítom, a két szerző félt, hogy rájuk fogják, nem tárgyilagosak. Azok, ám e félsz miatt itt-ott szárazak. Kárpótol, hogy olvashatunk Meráni Gertrúdról; sokat megtudunk az első magyar királynőről, Nagy Lajos lányáról: Máriáról; rokonszenves képet kapunk Mária Teréziáról, és egy meglepetés: Ratkó Annát sem felejtették ki. A lányok és asszonyok örülhetnek, ha a férfiemberek ezzel a könyvvel lepik meg őket.
(Estók János – Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben. Kossuth Kiadó, 2007. Ára: 7990 forint)