Mokele-mbembe

k ö n y v e s h á z

A teste és a lába hasonló a vízilóéhoz, a nyaka hoszszú, mint a zsiráfé, az orrán hosszú, hátrafelé görbülő szarv van – a busman barlangrajzok alapján így írta le Hans Schomburgk, a híres vadász és zoológus azt az állatot, amelyet a bennszülöttek mokele-mbembének neveztek. Szemadám György festőművész és természetbúvár talált más információkat is e különös lényről: a kis-ázsiai Philosztargosz jellemzését a Krisztus utáni IV–V. századból, valamint az 1913-ban Kamerun feltáratlan területeire német expedíciót szervező Stein von Lausnitz mondatait. Lehet tanakodni, hogy vajon a természeti népek fantáziájának terméke a mokele-mbembe, vagy valóban élt óriáshüllő. A könyvhéten megjelent Hihetetlen lények könyve, a Méry Ratio reprezentatív kiadványa számos ilyen feladványt tartogat az olvasó számára. Sőt a szokatlan műfajú könyv szerzője is egyfolytában a fejét töri, nem tudja s tán nem is akarja eldönteni, hogy a természet világában „meghúzható-e a lehetséges és a lehetetlen közti határvonal”, és hogy „biztosan megállapítható-e a különbség a realitás és az irrealitás között”.
Szemadám György nem árul zsákbamacskát, új könyvének már az első oldalán közli, hogy írása nem nevezhető tudományos műnek, és hogy valószínűleg nyüzsögnek benne a pontatlan adatközlések, a tényként előadott fantáziaszülemények. Mentségéül azt hozza fel – ha egy hallatlanul izgalmas könyv mellé szükséges bármifajta igazolás –, hogy olyan lényekről kívánt szólni, amelyekről a tudomány keveset tud vagy mindenestül elfogadhatatlannak tartja őket. Népszerűsítésük (hitelesítésük?) érdekében Szemadám György gazdag és káprázatosan illusztrált szöveggyűjteményt állított össze. Olykor értelmezi is a világ ezernyi helyéről összeszedett „leleteit”, többnyire azonban személyes véleményének kinyilvánítása nélkül adja közre őket. A megfontoltan egymás mellé szerkesztett szemelvények, akár híres mesemondóktól, ókori mitológiákból, bizonytalan eredetű hajó- és vadásznaplókból kölcsönözte őket a szerző, akár a modern ismeretterjesztés köztiszteletben álló alakjaitól, így együtt, kommentárok nélkül is megállják a helyüket. Azt sugallják tudósnak és műkedvelőnek egyaránt, amit a Szemadám György által többször is idézett kriptozoológus, Bernard Heuvelmans summásan így szokott megfogalmazni: vegyük tudomásul, hogy semmit sem tudunk.
A Hihetetlen lények könyvéből persze kitűnik, hogy ez a semmi is rengeteg. A fejlődéstörténeti szempontból meghökkentő, nagy testű állatokról, óriásmadarakról, kipusztultnak hitt, aztán valahol mégis megelevenedő őslényekről vagy a mély tengerek lakóiról összeállított fejezetek legalábbis ezt tanúsítják. A tudomány kötelező érvénnyel hitetlenkedik, mi pedig, mindennapi félelmeinkkel farkasszemet néző közemberek szemlélődünk s fantáziálunk, és a természet mindeközben fejlődik, változik, pusztul és gazdagodik. Ezt az egymástól a legkevésbé sem független kettős folyamatot dokumentálja Szemadám György könyve, különös tekintettel a képzőművészetben és a világirodalomban megörökített apokrif lényekre, tengeri kígyókra, óriáspolipokra, tavi szörnyekre, kimérákra, kentaurokra, farkas- és majomemberekre… A világ más pontján igen-igen jól jövedelmező filmipart alapítottak ezekre s a hozzájuk hasonló, bizonytalan eredetű, titokzatos lényekre. Valamivel közelebb, Angliában tudós társaságot szerveztek a kutatóik számára. Nekünk, magyaroknak – az ugyancsak Szemadám György által írt Apokrif állattan és az Apokrif lények enciklopédiája mellett – immár van egy különösen gazdag és szinte naprakész „szöveggyűjteményünk” róluk. Ha ügyesen használjuk, azaz az előítéletektől mentes tudományos megismerés módszertanát és a teremtett világ tiszteletét sajátítjuk el e kiadvány segítségével, talán többet érünk vele, mint a Nemzetközi Kriptozoológiai Társaság a maga törzskönyvével, meg a hihetetlen élőlényekkel operáló rémfilmipar. Erkölcsi értelemben bizonyosan: a környezetünkben levő, korábban már kellően „hitelesített” élőlényeket is megpróbáljuk megismerni, s megtanuljuk becsülni.
(Szemadám György: Hihetetlen lények könyve. Méry Ratio Kiadó, Somorja, 2007. Ármegjelölés nélkül)