Mi, magyar állampolgárok lassan feleslegessé válunk – fejezte ki felháborodását Dobos György, aki áprilisban szembesült először az „új” egészségügyi rendszerrel. A nyugdíjas férfi – aki a Magyar Nemzetnek panaszolta el történetét – még áprilisban elesett, így könyöksérüléssel ment rákoskeresztúri körzeti orvosához segítséget remélve. A háziorvos beutalta a sebészetre, ahol Dobos György ezért már másodszor fizette ki a 300 forintos vizitdíjat. Ez a természetes menete a szakrendelőbe jutásnak, ha ugyanis valaki beutaló nélkül érkezik a szakorvoshoz, annak ezer forintot kell fizetnie. A fájó könyökön a sebészeten azonban csak átmenetileg tudtak segíteni, így egy hét elteltével a fővárosi önkormányzat Uzsoki-kórházának ortopédiáján Szili Tamás orvos megállapította, hogy műtétre van szükség a gyógyuláshoz. Ekkora a befizetett vizitdíj összege már 1200 forintra emelkedett.
Dobos György kálváriája csúcsára akkor ért, amikor az orvos közölte vele: a műtétre való felkészüléshez váltson ki egy tízadagos gyógyszert, amit naponta egy alkalommal kell a hasfalba injekcióval beadni. Ez a véralvadásgátló készítmény arra szolgál, hogy megelőzze a trombózis kialakulását. Ha a beteg nem képes megszúrni önmagát, akkor vizitdíj fejében természetesen kérhet segítséget a körzeti orvosától.
Lapunk megkérdezte Tóth Ferenc főorvost, aki az Uzsoki-kórház ortopédiáján dolgozik. A főorvos az egészségügyi személyzeten kívülálló problémaként említette az ellátás rendszerét, amiben ők csak végrehajtók, a felelős pedig a minisztérium. Egy betegen ez a tudat azonban nem segít, a főorvos szerint ha valakinek sok beteg-orvos találkozóra van szüksége, akkor el kell fogadnia, hogy az sokba kerül.
Dobos György azonban még a gyógyszerezésig sem jutott el, mivel a készítményt a kifizetett díj ellenére az ortopédorvos nem írta fel, hanem a 65 éves nyugdíjast visszaküldte háziorvosához, hogy a férfi tőle kérje a receptet. Ekkor derült ki, hogy a körzeti orvos ezt az orvosságot – aminek vény nélküli ára darabonként 13000 forint – nem írhatja fel.
– Nem tisztázott, hogy ilyen esetben ki írja fel a gyógyszert – mondta Tóth Ferenc főorvos. Dobos György úgy jellemezte helyzetét: „Szinte azt mondták, hogy fogjam a szikét, és operáljam meg magam.” A férfinak negyvenkétezer forint a nyugdíja, amiből húszezer forintot kellett volna fizetnie ahhoz, hogy eljusson a rutinműtétnek számító beavatkozásig. A könyökét jelenleg is fájlalja, ám a műtét elmaradt.
Azt, hogy a jelenlegi egészségügyi ellátási rendszerből hányan kerülnek ki úgy, hogy nem gyógyították meg őket teljesen, nem lehet tudni. Ahogyan azt sem, ki az, aki panaszával más kórházhoz fordul, és ki az, akinek elfogy a türelme kivárni egy kevésbé súlyos beavatkozást. Tóth Ferenc úgy látja, ezek az esetek idővel megszaporodnak majd. Tapasztalata szerint a szakrendelőkben már most sokkal kevesebb a beteg, mint korábban.
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
