Gyász és düh Jabukovacon

Szakértőket is megszólaltatva foglalkozik a szerbiai sajtó a jabukovaci, kilenc életet követelő vérengzés ürügyén az országban elhatalmasodó erőszakkal. Közben a román határ melletti település gyászolja halottait.

A döbbenetet a gyász, az elkeseredés és a düh váltotta fel Jabukovacon, ahol pénteken egy ámokfutó fényes nappal kilenc embert agyonlőtt, kettőt pedig súlyosan megsebesített. Miként megírtuk, az áldozatokat vasárnap temették el.
Nem kell ide bírósági tárgyalás, puszta kézzel fogom megfojtani, fakadt ki az egyik áldozat fivére. Addig nem nyugszom, amíg meg nem bosszulom nővérem halálát, hangzott az elkeseredett fenyegetés. S nem egyedül teszi fel a kérdést, miért hagyták szabadon a gyilkos Nikola Radoszavljevicset – és miért hagyták, hogy fegyvere is legyen –, amikor tudták róla, beteg. Már öt éve gyógykezelik, Ausztriában – ahol vendégmunkásként dolgozik –, de Szerbiában is, ahol újabban csak évi szabadságát tölti. Tavaly pszichiátriai megfigyelésre küldték, miután rátámadt a busz vezetőjére menet közben, kis híján tragédiát okozva. Egy ilyen köztudottan labilis idegzetű embernek, hívják fel a figyelmet a helyiek, egy egész fegyverarzenál van a házában.
A faluban azt beszélik, hogy Radoszavljevics azon a szerencsétlen délutánon a sógornőjét indult meggyilkolni, akiről azt tartotta – s erről másoknak is beszélt –, hogy megrontotta. Az asszonyt nem találta otthon, de mindenkit meglőtt, akivel útközben találkozott. A tizenegy szerencsétlen emberből kilenc a helyszínen életét vesztette – négy nő, öt férfi, illetve egyikük még gyerek. Mások azt állítják, hogy a gyilkosnak nem volt sietős, lassan haladt az utcán, s nem lőtt rá mindenkire, akivel találkozott. Volt, aki nem tudva, mi történik, köszönésképpen intett neki, ő pedig visszaintett, s nem emelte rá a puskáját, mint a többiekre. Azokat a gyerekeket sem bántotta, akik örömmel futottak be a házba, hogy szóljanak a szüleiknek: „filmet forgatnak a faluban”.
A lapok szakértőket is megszólaltatva foglalkoznak a jabukovaci vérfürdő ürügyén az elhatalmasodó erőszakkal. Szinte nem múlik el nap, hogy ne történjen valami ép ésszel felfoghatatlan támadás az országban. Belgrád központjában például fényes nappal késsel rontott egy férfi a békés járókelőkre, de a falvakban is a szomszéd a szomszédra fogja fegyverét, a városokban kézigránátok robbannak a szórakozóhelyeken, s már nem ököllel, hanem pisztollyal intézik el vitáikat a háborús időkben szocializálódott emberek. A gyilkosságok jó részét azonban a „normális” emberek követik el, akiket jó szomszédnak, példás családapának ismernek. Tény, hogy a háborús események után a társadalmakban megnövekszik az agresszív cselekedetek száma, ez is lehet tehát a mind gyakoribb és súlyosabb bűntettek magyarázata. A szakemberek rámutatnak a traumákkal küszködő társadalom és az oktalannak látszó kegyetlen bűncselekmények közötti összefüggésekre. Bensedin-nemzet (a Bensedin egy nyugtató – a szerk.): ezt a kifejezést nem az orvosok találták ki, pedig ők többet tudnának mondani Szerbia mostani lelki állapotáról.