A társadalom nyerésre áll

Egy európai közvélemény-kutató cég, a GfK Custom Research Worldwide felmérése szerint az öreg kontinensen – és Magyarországon is – az összes hivatás gyakorlói közül az orvosok és a tanárok élvezik a legnagyobb bizalmat. Ez reménykeltő és egyben meglepő. Megmondom őszintén, ha e felmérés azt hozta volna ki, hogy az európai trenddel szemben a magyarok szívből utálják a gyógyításra fölesküdött szakembereket, nem lepődtem volna meg. Azon sem, ha a megkérdezettek nagy hányada gonosz léhűtőknek titulálta volna a tanárokat, akik évközben akadályozzák a gyermekeket a fejlődésben, nyaranta meg a lábukat lógatják, közpénzből. A kormány ugyanis évek óta – egész médiaregimentje segítségével – sulykolja, hogy az egészségügyet az egészségügyi dolgozók, az oktatásügyet az oktatók teszik tönkre. E gyűlöletpropaganda szerint a tanárok a társadalom kitartottjai, túl sok van belőlük, túl kicsi a tudásuk és túl sok pénzt követelnek. A szoclib sajtó a műhibák meg a paraszolvencia gyakori, ismétlődő emlegetésével (a szakma goebbelsi hagyományait követve) közönséges bűnözőknek állítja be az orvosokat. A kormány pedig e hazug premisszáknak megfelelően a tanári fizetéseket megnyirbálja, a kötelező óraszámot növeli, az egészségügyi dolgozók bérét évek óta nem rendezi, s a szakmai-érdekvédelmi szervezetekkel már vitába sem száll.
A neoliberális hatalom minden erejével arra törekszik, hogy destrukturálja a társadalmat, vagyis a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatokat szétrombolja. S a reformcsomagnak nevezett közbűntény nem hatástalan. Minél szegényebbek, annál betegebbek vagyunk; minél szegényebbek és betegebbek vagyunk, annál ingerültebbé és szorongóbbá válunk; mindettől persze még betegebbek és még szegényebbek leszünk. Ezrével kerülnek utcára a tanárok, számos iskolában élethalálharc folyik az állásokért. Ma egy általános iskolai pedagógus házaspár, ha két-három gyereket nevel, csupán létminimum alatti jövedelmet tud biztosítani családtagjai számára. Az ország azon területein, ahol az elszegényedés folyamata felgyorsult, s a fizetés – ha van – egyre kevesebb és bizonytalanabb, lassan kivész az emberekből a türelem. Előfordul, hogy a szülők agresszívek, a gyerekek nehezen kezelhetők. Éhes osztályokat igen nehéz tanítani. Mindezek ellenére azonban a túlélőösztönünk működik, a hazug médiazsivajban is tiszta maradt a gondolkodásunk, ezért változatlanul megbecsüljük a tanárt és az orvost. Hát persze: egyikre az életünk legnagyobb kincsét bízzuk, a másikra az életünket.
Észre sem vettük, s nagy ütközet zajlott le Magyarországon. Két értékrend csapott össze. Nem a jobb- és baloldalé, dehogy; a kormány harcolt a lakosság értékrendjével szemben, s alulmaradt. Kiderült, hogy akik ellen a hatalom kampányol, azokkal a lakosság szolidáris. A nép ellenállt a pszichés terrornak. De az is világossá vált, hogy mekkora szakadék tátong a hatalom bitorlói – egy szűk létszámú csoport – és az állampolgárok között. Az állam irányítója mást hisz és mást akar, mint az állam polgárai.
A kormány a lelkiismeretes munka minden külső feltételét megvonja az oktatásban és az egészségügyben dolgozóktól. Nem marad számukra más, mint a tisztesség és hivatástudat, amivel a pályára léptek. S mindannyiunk számára megmaradt hatalmas lehetőségként a gondolkozás polgári engedetlensége. Tisztesség, józanság – ilyen fegyvereink vannak. A Gyurcsány-kormány csupán a terror hagyományos instrumentumaival: titkosrendőrséggel, gumibotokkal, lőfegyverekkel rendelkezik. Nyerésre állunk.