Alkuközpontú hazaszeretet

Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke mindent megtett, hogy még jobban belopja magát az erdélyi emberek szívébe. Miközben a romániai magyar szervezetek és közéleti személyiségek egyre hangosabban beszélnek az autonómiáról mint a közösségi jogok érvényesítésének leghatékonyabb módjáról, a liberális pártvezér két (a jelenlegi budapesti kormányhoz igen közel álló) erdélyi sajtóorgánumnak nyilatkozva így fogalmazott: „Néhány évvel ezelőtt valóban az autonómia és a kollektív jogok lehettek a legfontosabb kérdések, Románia és Magyarország európai uniós tagsága után azonban ezek nem igazán időszerűek.”
Az Új Magyar Szónak és az Erdélyi Riportnak adott terjedelmes interjúból az is kiderül, hogy „a világ körülöttünk gyökeresen megváltozott, és ezért nemcsak új válaszokra, hanem más kérdésfelvetésre van szükség. A kérdés ma az, hogyan tudjuk mindenki számára biztosítani az emberi szabadságjogok kiteljesedését, és hogyan tudjuk újrafogalmazni és őrizni a magyar nemzeti identitást az unión belül. Ha európai kontextusba helyezzük a kérdést, akkor már nemcsak a határon túli magyarok helyzetéről kell beszélnünk, hanem az egész magyarságról, beleértve a Magyarországon élő magyarokat is, hiszen az EU-ban kisebbségben vagyunk. A magyar nyelvet az EU-ban összesen 13-14 millió ember beszéli. Az igazi kérdés az, hogy ebből a hátrányból hogyan tudunk előnyre szert tenni. Ezért nagyon fontos a felelősségteljes, nem provokatív politizálás”.
Kóka János tehát kerek-perec kijelentette: a magyarok – az erdélyiek különösen – kisebbségben vannak, ezért ne ugráljanak (merjenek kicsik lenni), jogaikról beszélni merő provokáció, a békés többség bosszantása. Az autonómiáról már kérdezni sem szabad, a megváltozott világban vannak ennél sokkal fontosabb dolgok – Magyarországon például az egészségügy teljes kiárusítása –, mert csak így lehetünk szabadok. A „nagy formátumú államférfi” így folytatta: „Erdélyben ma már nem pusztán az általános kérdések vitája zajlik, hanem a keretek konkrét tartalommal való megtöltése. És a megegyezésre – ha tetszik: a nagy történelmi kiegyezésre – mindig sokkal nagyobb az esély, ha az a létfeltételek jobbításáról, az össztársadalmi létet befolyásoló intézkedésekről, alkukról, a gazdaságról és a társadalmi viszonyok modernizálásáról szól.” Értünk a szóból: ha sikerül megalkudni a konc fölött (eladni az értékes közösségi ingatlanokat, privatizálni az egészségügyet és a közszolgáltatásokat, szétverni a hagyományos közösségeket), akkor már nem lesz tétje a magyarok autonómiájának, hiszen mindenki birkatürelmű, kiszolgáltatott egyenfogyasztóvá silányul.
A liberális pártelnök üzenete a lehető legrosszabbkor jött a Székelyföld határát jelző háromnyelvű óriáspannó körüli botrányban. A lassan tragikomikussá váló táblaháborúban (a Kökös falu határában felállított, székely kaput és egy székely párt ábrázoló üdvözlő táblát most éppen azért vágták le barbár módon lángvágóval, mert nem volt elég távol az úttesttől) Markó Béla RMDSZ-elnök pontosan azzal érvelt: „Európába nem úgy kell integrálódni, hogy feladjuk önazonosságunkat, hanem meg kell keresni azokat az eszközöket, amelyekkel államhatárok nélkül is hangsúlyt lehet adni az identitásnak.” A román pártok most felbátorítva érezhetik magukat, hiszen ha Budapest is azt üzeni, hogy nem aktuális az autonómia, akkor hiába az erdélyi magyarok óhaja, a két fővárosból összevont erővel könnyebben el lehet őket hallgattatni.
A liberális elnök különben igen aktív volt a nemzeti ünnep környékén: a Liberálisok Házában megtartott beszédében itthon is hozzászólt a magyar–magyar kérdéshez. Úgy vélte, a határokon túl élő magyaroknak nem „árvalányhajas pátoszra, kuruckodó beszédekre” van szüksége, ezért arra biztatta az ottani fiatalokat, hogy minél többen jöjjenek Magyarországra, dolgozzanak és vállalkozzanak itt, mert nekik is joguk van a választás szabadságához. A szokatlanul barátságos hívó szó talán annak köszönhető, hogy gazdasági miniszterként megijedt a számoktól: az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közlése szerint az első fél évben több mint kilencezerrel kevesebben kértek munkavállalási engedélyt, mint tavaly ilyenkor. A csökkenés főként a román állampolgároknak köszönhető (ők teszik ki a nálunk dolgozó külföldiek 42 százalékát): a valóban dübörgő román gazdaság felszívja a fölös munkaerőt, ezért harmadával kevesebben próbálnak munkát találni nálunk. Azt pedig már sokan és sokszor leírták: a magyar egészségügy például összeomolna a nálunk dolgozó erdélyi magyar orvosok és ápolók nélkül, de komoly gondok lehetnek az építőiparban és más ágazatokban is. Kóka ezért udvarol a fiataloknak, de ők azért arra is emlékeznek, hogy az SZDSZ csendesen tercelt a huszonhárommillió román munkavállalóval fenyegető MSZP-nek a 2002-es választások előtt.
A nemzeti ünnep alkalmából megszólalt a határon túli magyarok ügyében a kormányfő is, de Gyurcsány Ferenc először még egy kicsit másképpen vélekedett a kérdésről. A Külhoni magyarok kulturális fesztiválja – különben igen mérsékelt sikerű – rendezvény díszünnepségén, a Nemzeti Táncszínházban úgy fogalmazott: Magyarországnak tartósan fenn fog maradni az a kötelezettsége, hogy támogassa és segítse a határon túl élő közösségeket, egyszerűen azért, mert többről van itt szó, mint polgári, politikai, emberi szabadságjogokról. Különben ez is egy rendkívül hiteles és őszinte beszéd volt attól, akinek kormányzása alatt szétverték a határon túli magyarokat támogató intézményrendszer döntő többségét, köztük a rendszerváltás óta működő Határon Túli Magyarok Hivatalát, majd a kettős állampolgárságáról szóló népszavazás idején „határozott és felelős nemmel” kampányolt az országhatárokon kívül rekedt magyarok ellen. Gyurcsány aztán gyorsan beállt pártelnöktársa mögé, amikor Mircea Geoanának, a román Szociáldemokrata Párt elnökének budapesti látogatása alkalmával azt mondta a közös sajtótájékoztatón: „ha Magyarországról támogatnak határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseket, akkor az annak nem használ, hanem árt. Ez egy ország számára már egy szomszédos állam politikai igényeként értelmezhető.” Ezzel a koalíció két vezetője történelmet írt: a rendszerváltás követően felelős magyar politikusok először vonják kétségbe a Kárpát-medencei magyarság egyetlen túlélési eszközének létjogosultságát, és biztatnak nyíltan az önfeladásra.
Ha tényszerűek akarunk maradni, be kell vallani: Románia uniós csatlakozása után jóval kisebbek az esélyek az erdélyi magyarok autonómiájának kivívására. De azt is látni kell, hogy a Magyar Polgári Szövetség által lépéskényszerbe hozott RMDSZ újra napirendre vette a kérdést, valami tehát újra elindult Romániában ez ügyben. Persze nagy még az ellenállás, és a Budapestről érkező összevissza nyilatkozatok még jobban rontják az esélyeket. Azt már az egy esztendővel ezelőtt brutálisan összevert Malina Hedvig ügye óta világosan látjuk, hogy a budapesti kormánypártok nem tudnak vagy nem is akarnak kiállni a veszélybe került magyarok mellett, és világos nemzetpolitikai koncepcióval sem rendelkeznek. Legalább annyival azonban segíthetnének magukra maradt nemzettársainknak, hogy nem nehezítik a helyzetüket a hülyeségeikkel.
És még valami a végére: ha én Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc helyében lennék, egy ideig nem utaznék Erdélybe.