Arc nélküli emberek

Kisebb szenzációt keltett a közelmúltban, hogy a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban őrzött Széchényi Pál kalocsai érsek mumifikálódott holttestét komputertomográffal vizsgálták meg. A mérés nagyobb tudományos kutatás része. Olyan számítógépes program elkészítésén fáradoznak, amely lehetővé teszi az arcrekonstrukció „automatizálását”.

Történelmi személyek megjelenítése sosem okozott nehézséget a művészeknek: hiteles leírás vagy egykorú ábrázolás híján egyszerűen a fantáziájukra bízták magukat. Mióta van igény egyáltalán a hiteles arcrekonstrukcióra?
– A legelső arcrekonstrukció kilencezer éves, és az ősi Jerikó romjai alól ásták elő. A halottak koponyáját néhány évvel a temetés után kiásták, majd a csontokra visszaépítették a lágy részeket. Mivel a fennmaradt valamennyi rekonstrukciónak egyedi vonásai vannak, nagyon valószínű, hogy akik ezt a visszaépítést végezték, még ismerhették életében a koponya „tulajdonosát”, és megpróbálták az emlékeik alapján pontosan rekonstruálni vonásait. Még ki is festették a kész alkotást, a hajat, bajuszt, szemöldököt színezték, a szemeket pedig kagylóhéjjal pótolták. A rekonstrukciónak vélhetőleg kultikus okai voltak, bár erre csak közvetett bizonyítékok, néprajzi analógiák vannak.
– Ennek a próbálkozásnak nincs közvetlen köze a későbbi, XVIII. századi rekonstrukciókhoz.
– Nincs, de azért érdekes, hogy ennyire régi egy-egy néhai emberi arc visszavarázslásának az igénye. A mai rekonstrukciók előzményei azok a XVIII. század végi kísérletek, amelyeket főként német anatómusok végeztek. Saját, boncolások során szerzett anatómiai és morfológiai ismereteiket próbálták meg csoportosítani és hasznosítani. Ekkor már lágyrész-vastagsági méréseket is végeztek, ezek voltak az első tudományos igényű kísérletek. Lágy résznek nevezünk mindent, ami nem csont: a bőrt, az izmokat, zsírszövetet, porcokat, tehát mindazt, ami normális esetben a talajban elenyészik. Az első kísérletezők eljárása nagyon egyszerű volt: a halottak arcát bekormozott tűvel bizonyos pontokon megszúrták, majd megmérték a tű korom nélküli hosszát. Az arcrekonstrukció lényege ugyanis a lágy részek visszaépítése a koponyacsont alapján. Régészeti feltárások során általában csak a csupasz csontok kerülnek elő, nagyon ritkán marad meg bőr-, haj- vagy egyéb maradvány.
– Mi volt a céljuk a háromszáz évvel ezelőtti kísérleteknek?
– A német anatómusok kezdetben olyan ismert történeti személyek arcát rekonstruálták, akikről volt hiteles ábrázolás. Wilhelm His lipcsei anatómus – már a XIX. században – Johann Sebastian Bach koponyáját rekonstruálta. Az eredeti koponya alapján dolgozott, ugyanis Bachot exhumálták, és kérdések merültek fel a sírban talált csontok eredetiségével kapcsolatban. Döbbenetes a hasonlóság His rekonstrukciója és a fennmaradt ábrázolások között! Persze His módszereit nem tudjuk ellenőrizni; valószínűleg nem felelt meg annak a mai kritériumnak, hogy nem nézte meg a rendelkezésre álló ábrázolásokat, de ez nem kisebbíti az érdemeit.
– A XIX. században az anatómia és a sebészet hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez bizonyára befolyásolta az arcrekonstrukciós eljárásokat is.
– Igen, az ezernyolcszázas évek végétől egyre nagyobb számban történtek adatgyűjtések, vizsgálatok. Eleinte csak az említett módon, de később a technika fejlődésével, a radiológiai eszközök, majd az ultrahang megjelenésével egyre pontosabb adatokat sikerült nyerni, és már nemcsak halottakról, hanem élőkről is. Ezeknek a méréseknek nagy tudományos jelentőségük van, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy a segítségükkel arcot lehessen rekonstruálni, hiszen csak a lágyrész-vastagság átlagának megállapítását teszik lehetővé.
– Egyáltalán: mennyiben lehet következtetni a csont szerkezetéből az arc felépítésére?
– Általában azt mondhatjuk, hogy a különböző csontfelszíneken erednek és tapadnak az arc izmai, és ahol ez a tapadás történik, ott érdesebb a csont felszíne, mert az izmok szinte belenőnek a csontba. Ha mikroszkóppal megnézzük a csont felületét, láthatjuk ezeket a kis hegyeket-völgyeket. Persze vannak anatómiai variációk és nemi különbségek. A nők izomzata általában kevésbé fejlett, ezért esetükben az izomeredési és -tapadási felületek is gyengébbek, simábbak. Ez érvényes az arcizomra is.
– És mi a helyzet a bőr színével, azt hogyan lehet rekonstruálni?
– A csont alaki tulajdonságaiból nem következtethetünk a bőr színére, de a morfológiai jellegegyüttesből, tehát abból, hogy milyen embertani típusba tartozhatott az illető, már tehetünk a bőr és a haj színére vonatkozó megállapításokat.
– És az egyéb sajátságok? Ha például nem Bach, hanem Liszt koponyáját akarnák rekonstruálni, valószínűleg kevésbé sikerülne eltalálni az igazságot fénykép segítsége nélkül, hiszen Liszt arcán számtalan elváltozás volt.
– Ez igaz, a szemölcsök és dudorok hiányoznának. Az arcrekonstrukciónak természetesen vannak korlátai, a pontos bőrszín, a bőr speciális sajátságai, az egyéni mimikai ráncok jelenlegi tudásunk alapján nem deríthetők ki. Hasonló a helyzet az egyedi hajviselettel is, erre viszont a kultúra ismeretéből következtethetünk. Ezért általános haj- vagy szakállviseletet szoktunk rekonstruálni. Például a honfoglaló magyarok hajviseletéről az egykorú leírások alapján tudjuk, hogy a fejtetejüket borotválták, és a nyakszirten, illetve halántékon meghagyott hajtincsekből varkocsot fontak. A sírokból előkerülő hajkarikák és hajdíszek alapján még a varkocsok számára is következtethetünk. Ugyanakkor a tápláltság tekintetében csak általánosságokra tudunk hagyatkozni, mert a csontokból, egyéb forrás, leírás híján, nem következik, hogy az illető kövér vagy sovány volt-e. Az arcrekonstrukció az általános megfigyeléseken alapszik, és bizonyos jellegeket éppen úgy tudunk megközelíteni a legjobban, ha az általánost adjuk vissza.
– Viszont a felismerhetőséget éppen az általánostól való eltérések segítik elő.
– Vannak a koponyának nagyon egyedi jellemzői is, például az orrüreg, a szájüreget alkotó csontok vagy a szemüreg karaktere. De vannak olyan „átlagos” koponyák is, amelyek nem mutatnak semmilyen egyedi jellemvonást.
– Tudományos szempontból mi az arcrekonstrukció jelentősége?
– A magam részéről az arcrekonstrukciót kiegészítő eljárásnak tekintem, amely kézzelfoghatóvá vagy szemléletessé teszi a tudomány eredményeit. A történeti-embertani vizsgálatok eredményképpen feldolgozott adatok metrikusak, az antropológusokon kívül senkinek nem mondanak semmit. Egy rekonstruált arc viszont mindenki számára megmutatja egy-egy adott népesség főbb antropológiai jellemzőit.
– Tehát az arcrekonstrukció leginkább a tudományos ismeretterjesztés számára hasznos?
– Nem csak. Történeti embertannal foglalkozom, tehát a régészeti ásatások során feltárt csontvázak biológiai elemzését végzem el. A cél az, hogy fel tudjuk eleveníteni a feltárások során előkerült csontok segítségével a valaha élt népességet. Megbecsüljük az életkorukat, hogy megtudjuk, hány évet éltek, milyen volt a nemek aránya, miféle betegségeik voltak, általában hogyan éltek. Megbecsüljük a testmagasságukat, testalkatukat, megpróbáljuk feltérképezni, hogyan keveredtek, milyen genetikai kapcsolataik lehettek. Ez is a biológiai rekonstrukció része; igyekszünk minél teljesebb képet adni biológiai jellegzetességeik alapján. E munka koronája az arcrekonstrukció, amellyel magát a személyt is meg tudjuk eleveníteni.
– Nem lenne elég mondjuk lerajzolni a végeredményt, ahogyan sok régész teszi?
– Lehet művészi ambíciókkal is megjeleníteni egy régen élt népességet, de vannak pontosabb eszközök is. Az arcrekonstrukció módszertanában tudományos, az általános anatómiai törvényszerűségekre, az ezekből levonható statisztikai megállapításokra épül.
– Mégis érdekes, hogy a restaurátorok többsége művész restaurátornak tartja magát, jóllehet egy töredékes szobor vagy kép helyreállítása nagyon hasonlít egy koponya rekonstrukciójához.
– Sokféle arcrekonstrukciós módszer létezik, műfajilag is. Van rajzoló módszer, ilyenkor a koponya körvonalaira rámérik az átlagos lágyrész-vastagságot, és ez alapján rajzolják meg az arcot. A háromdimenziós vagy plasztikus módszer esetében a koponyára visszaépítjük az izmokat, a bőrt, az arcot, és mindezt harmonizáljuk. A tudományosság másik kritériuma a mértéktartás, amely nem engedhet túl nagy művészi szabadságot. Az a hiteles, ha csak azt rekonstruáljuk, ami a koponyából leolvasható, és nem sejtetünk mást, nem adunk bizonytalan irányokat. A hollywoodi stílusban elkészített arcrekonstrukciók – mint amilyen például a jégember, Ötzi rekonstrukciója – nagyon látványosak, de egyáltalán nem biztos, hogy hitelesek. Az amerikai eljárás nem veszi figyelembe az anatómiai jellegzetességeket, csak a lágyrész-vastagsággal számol: megbecsülik és bejelölik a koponya meghatározott pontjain a lágyrész-vastagságot, és egyszerűen feltöltik megfelelő mennyiségű plasztilinnel a hiányzó részeket. Bizonyos mértékig igyekeznek figyelembe venni az egyedi jellegzetességeket is. Megítélésem szerint a hatásvadász effektusokat kerülni kell, és csak azokat a vonásokat szabad visszaadni, amelyeket majdnem biztosra vehetünk.
– Ha a tudományos arcrekonstrukció ennyire mellőz minden művészi invenciót, akkor vélhetőleg nem jelent különösebb nehézséget a munkafolyamat „gépesítése”. Hogyan készül az a tervezett szoftver, amelyről elsőként Széchényi Pál kalocsai érsek múmiájának megvizsgálása után lehetett hallani?
– Ehhez a fejlesztéshez elengedhetetlen a nagyon széles körű, de „szöszmötölős” adatgyűjtésből álló alapkutatás. Ugyanis bár többféle arcrekonstrukciós módszer létezik, egyik mögött sincs nagyszámú megfigyelés. A XIX. századi anatómusok esetszáma mindössze nyolc–tíz volt. Ebből készültek átlagos lágyrész-vastagsági táblázatok. A későbbi, szintén halottakon végzett adatgyűjtések esetszáma már harminc–negyven. Csak a hetvenes években publikáltak orosz kutatók olyan adattáblázatot, amely ezer fölötti esetszám alapján készült.
Viszont ezek a táblázatok csak a lágy részeket mutatják – az arc negyvenöt pontján végeztek méréseket ultrahang segítségével –, de nincsen adatgyűjtés a morfológiai jellegekről, az alaki sajátságok összefüggéseiről. Például a koponyán lévő csontos orrüregen nagyon sok apró képlet van, orrtövis, orrcsontok, ezeknek sajátos hajlásuk, irányuk van, és nem tudjuk, hogyan viszonyul mindez a porcos, kötőszövetes, bőrrel borított orrhoz; ahhoz, amit látunk. Hasonló a helyzet a füllel, ezt is a korlátok között kell említenünk, hiszen a koponyákon csak a csontos hallójárat külső nyílása látható, ami az elhelyezkedéshez nyújt támpontot, viszont sokféle alakú fül van, és a rekonstrukció során a különféle típusok közül lehet választani. A legújabb kutatások ugyan nem erősítették meg, de mostanáig úgy gondoltuk, hogy a fül méretei – magassága, szélessége – és a dőlésszöge összefüggenek az orr sajátságaival. Az arcrekonstruáló szoftver elkészítéséhez végzendő adatgyűjtés során szeretnénk választ kapni ezekre a kérdésekre is.
– Hogyan végzik majd az adatgyűjtést?
– Többezres esetszámban szeretnénk adatokhoz jutni, méghozzá élő embereken végzett komputertomográf-mérések segítségével, annak érdekében, hogy az arcról és a koponyacsontról egyszerre szerezzünk információkat. Élő embereknél persze vigyázni kell, mert részint drága a vizsgálat, részint nem lehet nyakra-főre CT-vizsgálatot végezni. Terveink szerint klinikai betegek közreműködésével szeretnénk adatokat szerezni – természetesen az ő beleegyezésükkel. Vagyis csak kismértékben kellene módosítani azon az adatfelvételen, amelyet orvosi kezelésük során amúgy is elvégeznének rajtuk. Szeretnénk telepíteni ezeket a mérőrendszereket a megfelelő klinikákon, és így lehetőség nyílna az adatfelvételre a mindenképp elvégzendő CT-vizsgálatok mellett.
– A többi pedig programozókra lenne bízva?
– Nem. Az első lépés a minőségi adatok mennyiségi adatokká való alakítása, majd statisztikai módszerekkel a csont és a lágy rész közötti összefüggések feltárása. Nem lesz minden újdonság, de a vizsgálat feltárhat eddig ismeretlen összefüggéseket, és sok korábbi sejtést is igazolhat.
– Kicsit szokatlan, különösen egy nőtől, hogy egész életét csontvázak és múmiák rekonstruálásának szentelje. Honnan származik ez a vonzalom, és hol lehet ma arcrekonstrukciót tanulni?
– Az én esetemben az érdeklődés, a képességek és a hatások szerencsés találkozásának köszönhető, hogy arcrekonstrukcióval kezdtem foglalkozni. Biológia–rajz szakos tanárként végeztem Pécsett, majd elvégeztem az antropológia szakot is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. Eközben éppen Magyarországon munkálkodott dr. Skultéty Gyula Bázelben élő antropológus, aki ekkor készítette a Székesfehérvárott feltárt, az Anjou-családhoz tartozónak vélt egyik koponya rekonstrukcióját. Korábban – Árpás Károly szobrászművészen kívül – ő is elkészítette III. Béla és felesége, Antiochiai Anna arcrekonstrukcióját. Nagyon érdekelt a munkája, és hamarosan a tanítványa lettem. A Természettudományi Múzeum állandó kiállításán a Kárpát-medence történeti népességei közül az újkőkortól a népvándorlás koráig mutattunk be a nagyobb populációkra jellemző arcokat, például egy avar kori kagán arcát is.
– Gondolom, nem sok „arcrekonstruktőr” dolgozik Magyarországon.
– Azért mások is végeznek ilyen munkát. Például Árpás Károly szobrászművész, aki a hetvenes évektől kezdve készít arcrekonstrukciókat, mint említettem, III. Béláét és Antiochiai Annáét is elkészítette. Árpás Károly több évtizedet töltött el régészeti illusztrátorként, a keszthelyi múzeum ásatásain rajzolt, és végül teljesen önálló módszert dolgozott ki anatómiai ismeretei és az ásatásokon tett megfigyelései alapján.
– Ha elkészül a tervezett arcrekonstruáló program, egész temetőket lehet majd pillanatok alatt „megeleveníteni”. Megváltozik ettől egy-egy korra vonatkozó ismeretünk?
– Mi, emberek különös módon érzékenyek vagyunk fajtársaink arcának észlelésére, pontos megfigyelésére, felismerésére. Amikor először találkozunk valakivel, az arca az első, amit szemrevételezünk, és belőle másodpercek töredéke alatt a személyre vonatkozó temérdek fontos információt – nem, életkor, típus, tápláltság, egészségi állapot, lelkiállapot, érdeklődés – vagyunk képesek kiszűrni. Ha megismerhetjük az előttünk több száz vagy több ezer évvel élt emberek arcát, ezáltal személyekké válnak, és túl azon, hogy képet alkothatunk megjelenésük biológiai jellemzőiről, „emberi közünk” lesz hozzájuk.