Élelmiszer-biztonság és biztosítás

Hajdanán volt állami minőség-ellenőrzés, Kermi, Köjál, ÁNTSZ, fogyasztóvédelem stb. A forgalomba hozni kívánt iparcikkeket típusengedélyezési eljárásnak kellett alávetni, ami típuspróba kíséretében zajlott. Az élelmiszerek megfelelőségét szigorúan ellenőrizték, ezek javarészt hazai termelőktől származtak. Ahogy fejlődött a világkereskedelem, a piacgazdaság és a piacok liberalizálása, a világ megváltozott. A világméretű nemzetközi szabványosítás során létrehozták az ISO–9000 szabványcsaládot, amelyben a minőségbiztosítás feltételrendszere van lefektetve. Rengeteg szervezeti és eljárási előírás szerepel ezekben, amelyek főleg az anyagok, áruk, gyártási folyamatok dokumentálására vonatkoznak, így követelmény a követhetőség, a visszakereshetőség, minden mozzanat utólagos rekonstruálhatósága.
A termelőegységeknek ki kell dolgozniuk saját vállalatuk minőségbiztosítási tervét, ennek megfelelően lábra kell állítaniuk saját minőségbiztosítási szervezetüket, és ezeket erre hivatott szervezetekkel (jó pénzért) auditáltatni kell, néhány évenként megismételve (megújítva) az auditot, a működési engedélyt. Ennek elterjedésére való hivatkozással elsorvadtak a vevői, illetve fogyasztói ellenőrző szervezetek. A jelszó, amit a zászlóra tűztek, így hangzik: a minőséget az auditált termelő köteles biztosítani, ebben a fogyasztó megbízhat. Egyes világméretű kereskedelmi szervezetek még a vevő ellenőrzési jogát is elvonták, például az Európai Unióban sem szabad ellenőrizni az országhatáron átjövő, az EU-ból származó (vagy az EU-ba egyszer már valamilyen úton-módon bejutott) áru minőségét.
Néhány hatalmas élelmiszerbotránynak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy most már nyíltan lehessen beszélni a fent vázolt rendszer gyenge pontjairól, amelyeket egyébként sokan előre láttak. Az ISO–9000 szabványcsalád kidolgozása a maga nemében szinte tökéletesnek is mondható, de van egy olyan gyenge pontja, ami mindent a feje tetejére állít, éspedig maga a kiindulópont.
A világszerte kötelezően bevezetett és elterjedt ISO–9000 szerinti minőségbiztosítás abból a feltételezésből indul ki és arra épül fel, hogy a minőségbiztosítás szervezésében, lebonyolításában és dokumentálásában szereplő személyek, akik természetesen gyarló emberek, valamennyien kifogástalanul szakképzettek és becsületesek. Nos, itt van a kutya eltemetve! Sajnos mindig és mindenhol van olyan ember, amelyik mások rovására akar gazdagodni, és ebben a törekvésében keresi a lehetőségeket, a kiskapukat. Tudatos megtévesztésre, csalásra, hamis hivatkozásokra és valótlan adatok közlésére rengeteg lehetőséget ad egy mégoly szigorúan auditált minőségbiztosítási rendszer is, különösen azért, mert a csalók tudják, hogy az egész rendszer bizalmi elvre épül, másképpen megfogalmazva: a vevő vagy fogyasztó szinte köteles ellenőrzés és kritika nélkül feltételezni azt, hogy az eladói műbizonylat minden állítása igaz, minden jó, amit kap a pénzéért, és abban tilos kételkednie. Ez az, ami a rendszer hitelességét, megfelelőségét megkérdőjelezi. Mindig volt és lesz deviancia, amelyik mások rovására akar nyerészkedni. Ezt a sajnálatos körülményt figyelembe kell venni minden nagy és átfogó rendszer létrehozásánál, máskülönben a társadalom széles rétegei védtelenül állnak az ügyeskedőkkel és kártevőkkel szemben.
Joggal merül fel a kérdés: az egésznek nem a szélsőséges globalizációt erőltető liberalizmus ad-e szellemi-eszmei táptalajt, hiszen ha valakinek saját piszkos érdeke úgy kívánja, sem istent, sem embert nem ismerve, a legmagasabb szinteken, nemzetközi fórumokon és szervezetekben igyekszik minden akadályt elsöpörni törekvése útjából? Én azt hiszem, hogy igen. Mi lehet a védekezés ezek kártevése ellen? Bizalmatlanság, kételkedés és ellenőrzés. Állítsák vissza a Köjál, az ÁNTSZ, a Kermi és a többi fogyasztóvédelmi szervezet hatáskörét, szervezetét, laboratóriumait, anyagi és erkölcsi hátterét! A gombafertőzött brazil paprikát, a dioxinszennyezett indiai guargumit, a kutyaeledelnek sem való rothadt bajor tőkehúst, a baleset- és tűzveszélyes kínai karácsonyfaizzó-füzért a határoknál kell megállítani, mielőtt még a jóhiszemű lakosság, a vásárlóközönség kezébe jutna, és kifejtené kártételét.
Az ellenőrzések kapcsán pozitív diszkriminációban kell részesíteni a magyar termelőket ipari és mezőgazdasági téren egyaránt. Ezzel lehetne visszaállítani a magyar ipar jó hírnevét és az egy-két évtizeddel ezelőtt még messze földön híres élelmiszer-biztonságot, amely a magyar konyha elismertségének is része volt.
Kelen Rudolf
nyugalmazott mérnök, Budapest