Miért hagyjuk, hogy így legyen?

Németh Zsolt kriminológus, a Rendõrtiszti Fõiskola adjunktusa
odanyilatkozott, hogy mostantól a roma képviselõ
is beül a rendõrautóba, és megnézi, miképpen beszél
a rendõr a cigánnyal. Mert – mondja komoly arccal
– ha rondán beszél vele, akkor a roma rosszul fogja érezni magát. Ez
igen, ez feladat, rendõrök, BKV-ellenõrök és mindannyiunk számára,
hogy a romák Magyarországon jól érezzék magukat. Szavam
nincs, bár azt megnézném, amikor kasza, kapa, szamurájkard forog
a levegõben, miként fognak a rendõrök csókokat hinteni az õrjöngõ
tömegnek; de ez legyen Németh Zsolt és Daróczi Dávid gondja. Analóg
viszont eszembe jutott, hol van az a gyeplõt tartó kézhez tartozó
személy a hatalom csúcsán, aki mostanában azzal fárasztja magát,
hogy mi, én, Magyarország jól érezzük magunkat?
Nem hiszem, hogy a tízmillió magyart ilyen gondok gyötörnék
napról napra, de most, hogy az állam szerepe és sorvasztása örökös
vitatéma, nem ártana megtudni: mit akar tõlünk
Gyurcsány Ferenc és kormánya. Nem
akarnak szocialista államot, azaz a fizetés egy
részét visszatartva ingyenesen juttatni dolgokat
és szolgáltatásokat. Rendben, akkor kérjük
a bérnek azt a részét, amit nyaralásra, oktatásra,
egészségügyre, olcsó lakhatásra, a gyereknevelésre
és más „szocialista” vívmányokra elvontak.
„Aki árt mond, mondjon bért is” – tartotta
a kádári kabarétréfa. Különösen, hogy a
2002-es „óriási” béremelés nagyjából megközelítette
a huszonöt évvel ezelõtti bérszínvonalat.
Érdekes, hogy a piacgazdaság nálunk véletlenül
sem mûködik piaci alapokon: egyes televíziós
csatornák médiabohócai tízszeresét keresik
egy vezetõ sebész fizetésének, hússzorosát
egy tanárénak, miközben munkájuk értékteremetési
szempontból nulla. Azaz ha nincs Mokka vagy Klubrádió,
attól vígan megy az élet, de ha nincs, aki megoperálja az autóbaleset
koponyatöröttjét, hát az… halál. Nem ártana észben tartani!
A menedzserek, bankárok, biztosítók jövedelme egyszerû halandó
számára felfoghatatlanok. Ugyanis semennyire sem érzékelhetõ,
hogy egy pénzintézet humánus vagy ügyfélbarát, hogy a biztosító
harcolna az ügyfélért, hogy a menedzserek meg saját cégük
pénzének hizlalásán kívül nem ismernek semmiféle más megfontolást.
A hat évvel ezelõtt ránk szabadított szocialista–szabad demokrata
koalíció hangzatos reformok címén a legjobb úton van az ország
tökéletes felszámolásához. Féleszûnek vagy médiafüggõnek
kell ahhoz lenni, hogy ezt ne lássunk. Tanácsként, ha mondhatom,
amikor az utolsó orvos is felszáll egy kifelé tartó gépre, szánjunk
egy néma percet a magyar egészségügy emlékére, és vegyünk egy
szuahéli–magyar szótárt, hogy bemagoljuk: fáj a hátam, fáj a fejem,
köhögök.
Gyurcsány Ferenc és kormánya a negyven évig szocializmusnak
nevezett karámban nevelt, szocializált népességet akarja a kapitalizmus
karámjába átterelni. Nehéz feladat, különösen, ha mindezt jóváhagyás
nélkül, az emberek tiltakozása ellenére, a saját érdekeik
maximális szem elõtt tartásával, de a másoké iránti teljes közönnyel
próbálják ránk erõltetni. Nem számítva azt a csekélységet, hogy kormányunk
pártja tömve olyan zárványokkal, akik negyven évig a szocializmus
felsõbbrendûségét hirdették a népnek. Haszontalan, buta
és perverz dolgokra folyamatosan kaphatók a televíziós csatornák és
a bulvárlapok, de semmiféle tanácsot nem adnak a hétköznap útvesztõihez,
ami fokozza az emberek ingerlékenységét és bizonytalanságát.
Ennek legkirívóbb példája az egészségügy, ahol információ
címén vagy hazudoznak, vagy félretájékoztatják a betegeket. A tévhit
szerint a vizitdíjat az orvos számla nélkül tömi zsebre, a várólistát
azért találták ki, hogy még több pénzt csikarhassanak ki a betegtõl,
direkt nem írnak receptet a kórházból hazamenet, hogy a háziorvosnak
újabb háromszáz forintot fizessenek. A Népszabadság és
Horn Gábor által 180 ezer forintra srófolt havi vizitdíjból nagyjából
a fele igaz – mivel nem jár egy körzet minden tagja minden hónapban
orvoshoz. Viszont cserébe megvonta az egészségpénztár az
amortizációs pénzeket a háziorvosoktól. És ez csak egy hazugság lecsupaszítása
a számos közül.
Magyarország újra és újra kölcsönöket vesz fel a nemzetközi piacokon,
mert a világban pénzfelesleg van, de aki tartozik, az könynyen
zsarolható a forintárfolyam bedöntésétõl a tõkekivonásig bármivel.
A felvett kölcsönök az elõzõ kölcsönök kamataira kellenek,
viszont elégtelenek a költségvetési hiány befoltozására, arra pedig
végképp nem marad, hogy némi élénkítést vigyenek a gazdaságba.
Diadaljelentéseket olvasunk a növekedõ exportról, miközben a Suzuki
szerint a magyar kivitel egyik jelentõs hányada az övé. Mellette
nem a magyar paprikaexport áll, hanem egy másik gigacég terméke.
Pénzt vesznek el az egészségügytõl, a mezõgazdaságtól, az oktatástól,
a szociális szférától, miközben kormányzati
negyedet terveztetnek 142 milliárd forintból.
Ha ebben a gesztusban nincs egy jókora „csinálok
a fejetekre”-féle miniszterelnöki üzenet, akkor
marad a legcsúnyább feltevés. Jó nagy állami
pénzeket szakítanak a KISZ-es haverok meg
a póker-, tenisz- vagy vitorlázópartnerek. És ezt
az ország lakossága, ha nem is némán, de közönnyel
nézi, és úgy válaszol, hogy egy intésre
hatvanmilliárd kölcsönt vesz fel a bankoktól,
saját háztartásának lyukas költségvetését pótlandó.
Hja, a rossz példa ragadós. Hogy mi lesz
holnap, ki tudja? Az ország vezetõi gyilkos táncukat
járják az adósság útvesztõiben; nosza, mi
se maradjunk le: gyorskölcsön, lakáskölcsön,
devizahitel, áruhitel, hitelkártya… És a ravasz
csábító, a szabad felhasználású személyi kölcsön:
plazmatévé, tengerparti nyaralás, vagy az elõzõ kölcsön törlesztése,
a lízingelt autó fenntartása.
A Gyurcsány-kormánynak annyi választási ígérete volt, mint a
köles. Hol vannak a technopoliszok, a biopoliszok? A Pécsre rátukmált
kulturális fõváros a teljes káoszban vergõdik; az egyenlõség
meg az igazságosság az adócsökkentéssel elszállt, mint a gázárak.
Lassan, de biztosan araszolunk egy Rákosi Mátyás megálmodta „népi
demokráciába”, annak technikáit felújítva, leporolva. A magyar
néplélek, ha van ilyen, roppantmód megosztható. Gyurcsány a hatalomra
kerülése óta a viszály magvát szórja, nyomában gyûlölet,
gyarlóság, irigység és széthúzás járnak. Primitív módszerekkel sikerült
az egész országot a hõbörgõk, az önbíráskodók, az irigykedõk és
a gyûlölködõk földjévé tenni. Többször leírtuk, de nem elégszer: ráuszították
a manipulálható tömeget a tanárokra, a diákokra, a kisvállalkozókra,
a nagycsaládosokra, a nyugdíjasokra, és ami a legveszélyesebb:
az orvosokra. Tudatosan használva az „oszd meg, és
uralkodj” elvét, amit egy amúgy is részeire esett, kiszolgáltatott embertömeg
boldogan beevett. Aki pedig kimaradt a gyûlöletáriából,
annak csak a cigányellenes, antiszemita, kirekesztõ és nacionalista
létforma jutott, mint resztli.
Nem is a megtörés jellemzi a kormány politikáját: sokkal inkább
a megalázás. Munkába állítanak majd háromezer ellenõrt, akiknek
eszközeik: agyabugya, náspág, szigorú dorgálás és magas pénzbüntetések.
Az áfakommandó egy nagy csõd volt, a számlakommandó
sem lesz más. Mennyiben lesz büntethetõ a vevõ, ha nincs nála a
számla, amikor kilép a boltból? Tessék ezt megkérdezni jó hangosan
a kínai piacon vagy a gázszerelõtõl, amikor azt mondja: számlával
25 ezer, számla nélkül 16 ezer. Az ellenõrök mint a sáskahad lepik el
az országot, és az lesz az igazi, amikor a lakosság egyik fele indul feljelenteni
a másikat. Adózási fegyelem? Ki mondja? A fittelinás? A
nomentánás? Az õszödi beszédes? Na ne!