Osztályvizsga

Minden évben új városokkal gazdagodunk. Falusias hatású települések is akadnak a szerencsés pályázók között, de az is tény, hogy Nyugat-Európában néhány száz fős városokra szintén van számos példa. Hazánkban vajon milyen községeknek van esélyük a kitüntető és a további fejlődést megelőlegező címre? És valóban megéri-e maguk mögött hagyni a nagyközségi rangot?

Maglód július elseje óta város, azelőtt majd 11 ezer ember által lakott nagyközség volt. Bár rendkívül takaros, de a kevéssé tájékozott látogató nem lehet biztos benne, hogy milyen rangú településre vetődött. Igaz, akad néhány jelentős épület: a katolikus, az evangélikus templom, az iskola, az új művelődési központ, azaz a Mag Ház egy múzsaszoborral, valamint egy barátságos léptékű üzletház szép kis parkkal és faragott haranglábbal; több nagyobb áruház is készül betelepedni, de inkább még a falusias, illetve – nézőpont kérdése – a kertvárosi hangulat az uralkodó. Az önkormányzat épületén pedig egyelőre a községháza felirat díszeleg.
– Végül is van itt minden a vendéglőtől az angolos pubon át a diszkóig, nem beszélve a sörözőkről, presszókról – állítja Izabella, a város egyetlen, ám színvonalas éttermének a pincérnője. A nyolcvanfős hely némileg alacsonyabb árakkal dolgozik, mint pesti riválisai, és ezen valószínűleg az sem változtat egyelőre, hogy immár nem egy nagyközség közepén üzemel.
Kovács Gyuláné, a közelben működő Árpád népe nemzeti könyv- és ajándékbolt társtulajdonosa a maglódi újságból értesült arról, hogy az önkormányzat pályázatot adott be a városi cím elnyeréséért.
– Kicsit csodálkoztunk, hiszen ez azért inkább nagyközség jellegű település, bár az igaz, hogy Ausztriában kisebb városok is vannak. És az is tény, hogy egy ilyen boltra egy faluban valószínűleg nem lenne igény.
Vaskó Krisztián alpolgármester, helyi Fidesz-elnök arra hívja fel a figyelmet, hogy a szomszédságban az összes hasonló nagyságú település, Gyömrő, Üllő, Pécel, Vecsés már korábban elnyerte ezt a címet, ami versenyhátrányt is jelentett nekik.
– Mostantól viszont a külföldi befektetőknek nem kell magyarázgatni a nehezen kódolható nagyközségi státust – mondja.
Az alpolgármestertől megtudjuk, hogy a lakosok alig több mint egy százaléka él mezőgazdaságból, 25-30 százalékuknak az iparban, 70 százaléknak pedig a kereskedelemben, illetve a szolgáltató szektorban sikerült elhelyezkednie helyben vagy a fővárosban – tehát már valóban nem beszélhetünk falusias településről. Minden huszadik ember van munka híján, ami országos összehasonlításban jó arány.
Az önkormányzat költségvetése nem lett jobb hirtelen a várossá nyilvánítástól, igaz, a személyi jövedelemadó másfajta számításából adódóan évi 25-30 millió forint többlettel lehet számolni. Ez nem is rossz a hozzávetőleg 1,2 milliárdos költségvetéshez és a különböző hitelekből összejött mintegy 60 millió forintnyi adóssághoz viszonyítva.
És hogy milyen fejlesztésekre kellett az elmúlt években kölcsönt felvennie a településnek? Nos, egyrészt az új művelődési házra, amelyben helyet kapott a könyvtár, egy kiállító- és egy színházterem is. Utóbbit Bubik Istvánról nevezték el. Másrészt az esti gimnáziumként is működő általános iskola új szárnyára szintén muszáj volt áldozni, a legtöbb pénzt pedig az utak aszfaltozására költi az önkormányzat. Ez utóbbi igen fontos, ugyanis nagy szélben fuldokolni lehetett a portól.
Maglódon 1990 óta minden esztendőben átlagosan 80 új lakás kap használatbavételi engedélyt, azaz évi mintegy 150–200 ember költözött ide Budapestről és vidékről egyaránt, s manapság is körülbelül ennyi betelepülővel lehet számolni évente. Az ingatlanárak igen kedvezőek, bár a főváros csak egy kőhajításnyira van, mégis alacsonyabbak az ottani kertvárosi átlagnál.
De hogyan lehetett feljebb lépni a nagyközségi szintről? Schneider Gábor szerint (az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztálya) a közhiedelemmel ellentétben semmilyen speciális kritériuma nincs ennek, még a lakosság száma sem perdöntő. Egy biztos: a választási évben általában nincs ilyen „előléptetés”. 1991 és 2005 között évente átlagosan 10-11 települést nyilvánítottak várossá, amitől nem sokkal marad el az idei adat. Legutóbb is az önkormányzati miniszter a kezdeményezések értékelésére a településtudomány, a közgazdaságtan, a közigazgatás- és műszaki tudományok, az országos önkormányzati érdek-képviseleti szervezetek, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) képviselőjéből és más szakemberekből álló úgynevezett várossá nyilvánítást előkészítő bizottságot kérte fel. A mérlegelésnél előnyt jelenthet a pályázó település (némileg) városias arculata, szervezőmunkája a térségben, a kiegyensúlyozott gazdálkodás, az infrastrukturális fejlettség, a teljes közműhálózati kiépítettség, az alacsony munkanélküliségi arány, a teljes alapellátó intézményrendszer, a működő szellemi, kulturális és sportélet, valamint az aktív civil társadalom. A 15 tagú grémium bírálja el a várossá nyilvánításhoz szükséges pályázatokat, aztán javaslatot tesz a tárcavezetőnek, aki ezt és a minisztériuma által elvégzett elemzést figyelembe véve felterjeszti indítványát a köztársasági elnöknek.
Ebben az évben kilenc új kisvárosunk lett, bár tizenkilenc település pályázott városi címre. Az önkormányzati törvény egyébként úgy fogalmaz, hogy a nagyközségi önkormányzat akkor kérheti a várossá nyilvánítást, ha e „cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja”. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) a főtitkára, az előkészítő bizottság egyik tagja szerint az idén csak ilyen települések „futottak be”. A sikertelenek közül egy – jelesül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Onga – nem nagyközség, emiatt eleve ki kellett zárni, másik négy riválist pedig azért, mert nem mellékelte az eljáráshoz szükséges KSH-adatokat. Maradtak tehát tizennégyen a „pályán”, ám öten nem jártak sikerrel, a miniszteri indoklás szerint azért, mert a térségi foglalkoztatásban nem töltenek be meghatározó szerepet, illetőleg intézményi és infrastrukturális hiányosságaik is vannak. A többiek viszont megkapták a városi rangot, a TÖOSZ főtitkára szerint egytől egyig megérdemelten. Úgy véli azonban, hogy a rendszerváltás után nem volt ez mindig így.
– Kilencvenegy óta összesen 132 nagyközségből lett város, de ebből néhány, hangsúlyozom, csak néhány nem érdemelte meg, mégpedig azok, amelyek nem nyújtanak a környéküknek magasabb szintű közszolgáltatást, vagyis amelyeknek nincs vonzáskörzetük – állítja Zongor Gábor, de példát nem hajlandó mondani, mivel nem akar megsérteni egyetlen települést sem, inkább bízik abban, hogy ezek fokozatosan felnőnek a megelőlegezett ranghoz, amire esélyt nyújthatnak a kistérségi társulások.
A Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége (KÖOÉSZ) szintén delegálhatott küldöttet a minisztériumi előkészítő bizottságba. A szervezet titkára, Trombitás Zsanett elmondja, hogy náluk tag lehet mindegyik város, amelyik nem megyei jogú. Semmilyen más kizáró ok nincs, még az sem számít, ha egy településnek nincs térségszervező szerepe. Úgy véli, minden kisvárosnak más az erőssége, van, amelyik elsősorban a történelmi hagyományaira lehet büszke, ilyen például a három úgynevezett millenniumi város – köztük Pannonhalma –, amelyek 2000-ben kapták meg a címet, és természetesen van olyan kisváros, amelyik napjainkra lett jelentősebb központ. Épp ezért a KÖOÉSZ-ból egy tagot sem néznek ki, hiszen mindegyik nagyközségnek fel kellett mutatnia valamilyen fegyvertényt annak érdekében, hogy „egy osztállyal feljebb kerülhessen”.
Egyébiránt az idén városi címet kapott kilenc településsel 298-ra emelkedett a magyarországi városok száma.
Hogy melyik pályázó település kapta meg a boldogító igent, ebben egyértelmű politikai tendenciát nem lehet felfedezni. Lett egy újabb SZDSZ-es polgármester vezette, bár független képviselők dominálta város az országban, mégpedig Körösladány, valamint egy olyan is, méghozzá Törökbálint, ahol szocialista a település első embere, igaz, társbérletben kénytelen „kormányozni” a jobbközép többséggel. Maglódon független a polgármester és fideszes a többség, Biatorbágyon pedig a városvezető a jelölő lokálpatrióta szervezete és a polgári szövetség koalíciójának örülhet. A többi új városban független a polgármester és a közgyűlés is.
Vaskó Krisztián örömmel nyugtázza, hogy Maglóddal sem volt ilyen jellegű gond: a térség MSZP-s színekben győzedelmeskedett országgyűlési képviselője is mellettük állt.
– Lehet, segítette az ügyünket, hogy a helyi szocialisták egyetértettek a pályázatunkkal, és az sem mellékes, hogy polgármesterünk, Tabányi Pál függetlenként futott be, bár a Fidesznek abszolút többsége van a képviselő-testületben – mondja az alpolgármester. – A lényeg, hogy lehetőséget kaptunk rá: valóban városias arculatot adjunk a településnek. Aszfaltoznunk kell mindenáron, mert utcáink felén még nincsen szilárd burkolat.
A posta mellett zsongó Tátra presszóban azt halljuk két úrtól, eddig még semmit nem érzékeltek abból, hogy július első napjától város lett Maglód. Csak kicserélték a táblát, véli az egyik gondterhelt vendég, aki – az újságírókban nem bízva – névtelenségbe burkolózik, a másik „anonim kolléga” pedig nem örül annak, hogy az M0-s a település határában halad majd. Máshogy látja mindezt Panni, a középkorú fogorvosi asszisztens, aki őshonos maglódi.
– Örülök, hogy város lett Maglód – árulja el mosolyogva, miközben a Petőfi-szobrot övező kellemes, gondozott kis parkban üldögél a padon. – Csak néhány hete, a művelődési centrum átadásán tudtuk meg, hogy milyen kitüntető címet kapunk. Én nem is tudtam a beadványról, úgy mentem oda, mint egy falusi liba, és úgy jöttem el, mint egy városi hölgy!