Végképp eltörölni

Ha valami csoda folytán kiderülne Kenedi Jánosról,
Molnár Gál Péter egykori kebelbarátjáról, hogy szintén
ügynök volt, esetleg per pillanat is ez a státusa,
csöppet sem lepõdnék meg. Kenedire ugyanis nagyon
jellemzõ, hogy nem az, akinek látszik. Történésznek nevezteti
magát, pedig nem történész. Elfogulatlan kutatónak, a társadalom
megbízottjának (ügynökének), kvázi a világosság angyalának
mutatja magát, holott nem az. Bármekkora reformalaknak
tûnt a régi rendszer végóráiban, már akkor is rengeteg szál kötötte
a mai kormányzó elithez. Elfogulatlanság, függetlenség
kizárva.
A nyolcanas évek végén Kenedi lakásában jött össze az a csoport,
mely a hatalom és a nemzeti vagyon átvételére, majd nemzetközi
pénzembereknek való kijátszására szervezõdött: a késõbbi
SZDSZ. S ma e politikai képzõdmény részérõl Bauer Tamás a
Fidesz „dühödt antikommunizmusát” bírálja a Népszabadságban,
pedig tudvalevõ, hogy a dühödt antikommunizmus sokáig
épp a liberálisokra volt jellemzõ. S csak egy példa arra, milyen álságos
volt az antikomcsi retorika: Bauer apja, a pártállami vallatótiszt,
aki „Körmös Bauer” néven vált hírhedtté, mivel – úriemberhez
nem méltó módon – letépkedte áldozatai körmét, ’89 után
Eörsi Mátyás SZDSZ-képviselõ ügyvédi irodáján dolgozhatott. Az
SZDSZ már akkor leszámolt minden demokratikus illúzióval, mikor
a nyíltan pufajkás Hornnal és pártjával megkötötte a – máig
tartó – hatalom- és pénzszövetséget.
Beszéljünk világosan: Kenedi az SZDSZ, hovatovább a kormány
embere. Olyan kormány embere, melyben hemzsegnek az
egykori diktatúra mûködtetõi. E fúzió élén korábban a D–209-es
fõbesúgó (Medgyessy Péter) tevékenykedett, most pedig egy
olyan férfiú (Gyurcsány Ferenc), aki KISZ-vezetõként a demokratikus
átmenetet elõkészítõ Fideszrõl küldött jelentést a központi
elvtársaknak. E kormány osztott tavalyelõtt a diktatúra több
kulcsemberének állami kitüntetést; ez verette péppé az ellene
tüntetõ tömeget az ’56-os forradalom évfordulóján; ez akarta kitüntetni
a szabadságharc vérbe fojtására büszke Hornt Gyulát. E
hatalom a titkosítás megszállottja: rendszeresen zár el közérdekû
információkat, mert abból él, hogy hazudik. E kormánynak van a
legtöbb titkosítanivalója, miközben a történeti hivatalban nem
lehet hozzájutni az SZDSZ-vezetõk anyagaihoz. S e kormány kért
fel egy szoclib kötõdésû, vagyis a hatalom fenntartásában érdekelt
csapatot, hogy hozza nyilvánosságra az egykori ügynökök
névsorát.
Aki egy ilyen megbízást elfogad, nem akármilyen ember.
Kenedi egyszer már közölt egy listát, melyben a nyilvánosságra
hozható nevek helyett általa kitalált nevek szerepeltek. A vérében
van a hamisítás, a génjeiben. Olyan, akár a megbízója. Szegény
Tar Sándor, az író jut eszembe; tán a legtisztább szívû ügynök
volt, akit hátán hordott a föld. Mielõtt agyonnyomta a lelkiismerete,
bevallotta, hogy Kenedirõl jelentett; így legitimálta az ügynökkutatót.
Kenedi nyilvános válaszlevelében (gyöngéden) felmosórongynak
nevezte egykori barátját. Tar talán túl sokat, talán
– hozzá képest – túl keveset tudott.
Mindenesetre rövidesen meghalt. Áldozatként. Megbízói voltak
a gazemberek, akik zsarolták, fenyegették; a rendszer mûködtetõi,
akik ma is uralkodnak és efféle megbízásokat adnak.Lesz
valamilyen lista, kezdõdik a belsõ leszámolás az MSZP-ben. S
bármely politikai táborból elõkerülhetnek a volt ügynököcskék.
„Hol zsarnokság van – írta Illyés –, mindenki szem a láncban.” A
valódi cél azonban a legnagyobb bûnösök elrejtése. S aztán el lehet
mondani: „Még hogy nem zártuk le a múltat? Kérem, el is töröltük.
Mi az, hogy?! Nagyon is!”