(ki hova ül…)

Én nem tudom, hogy a kis pártoknak lehet-e más céljuk, mint bekerülni a parlamentbe, s ott elnyerni a mérleg nyelvének becses szerepét. A „mérleg nyelve” kifejezés a zsurnálszleng legbornírtabb fordulatai közé tartozik. A mérleg nyelve a valóságban nem tevékenykedik, csupán jelez, amikor adott, semleges középütt lévő pozíciójából kibillen. Ez a billenés a kiegyensúlyozatlanságot jelzi, de magában a súlyeltolódásban nincs szerepe. Mint nyelv nem ül a mérleg egyik vagy másik serpenyőjébe, és korántsem teszi alku tárgyává, hogy melyiket válassza. Nem szab feltételeket. Lényegében tehetetlen.
A kis, öt-hat százalékos pártok egészen másként viselkednek. Ők – szoros választási eredmények esetén – kis súlyként ide vagy oda helyezkedve éppenséggel a mérleg nyelvét billegtetik. Hogy ismét egy közhelyet használjak: földcsuszamlásszerű választási győzelmek esetén egyszerűen nincs rájuk szükség. Hajdanában-danában, amikor Horn Gyula az MSZP abszolút többsége ellenére koalícióra lépett az SZDSZ-szel, nem muszájból cselekedett, nem a szabad demokraták tömegétől, sokkal inkább nyelvétől tartott, a sajtótól és – íme, megint egy metaforikus közhely – a holdudvartól, amely adott esetben kínos perceket okozhatott volna neki.
De most nézzünk inkább egy másik kis pártot, a Dávid– Boross-féle MDF-et, amelyről nem tudni jelenleg, lesz-e valaha a mérleg nyelve. 2006-ban néhány ezer szavazaton múlott, hogy ez az egyre furcsább, ámbár normális pártképződmény bejutott a parlamentbe, s elnök asszonya most úgy viselkedhet, mintha ő lenne a vaslady, aki senkinek nem enged, senkitől sem függ, és jobbra-balra igazságot oszt. Az a néhány egekbe röpítő szavazat nyilván a sajtó lojalitásán is múlott. Erre a lojalitásra Antall József csak vágyott, Dávid Ibolya megszerezte. Ez sok mindenről árulkodik, talán még észről, politikai érzékről is, nem kevésbé bizonyos fajta eszmei „lebegésről” amely úgy tesz, mintha örököse volna valaminek, ugyanakkor „az örökség” lényeges elemeit elveti. A döntő kérdés az: lesz-e a jelenlegi MDF annyira elvtelen és arcátlan, mint az SZDSZ volt, van és marad? Ha lesz, akkor bármi megtörténhet.
A Dávid Ibolya-féle fórum mint konzervatív jobbközép pozícióra igényt tartó pártféleség normális voltát arra alapozza, hogy a jobboldal szélsőségesnek nevezhető elemei nem tanúsítanak normális magatartást. Ehhez megint a szocioliberális média segítségére van szükség, amely az abszurd jobboldali megnyilvánulásokat kéjjel írja a Fidesz vezette polgári szövetség számlájára. A Fidesznek ez púp a hátán, amitől képtelen szabadulni. A kényszerhelyzet abból áll, hogy van egy szavazóréteg, amely fogékony a radikális lózungokra, bármekkora hülyeségek is legyenek. Ez a réteg frusztrált, ebből eredően felettébb sértődékeny, és a Fidesz bármely enyhe kételyét, mely iránta netán megnyilvánul, szavazatmegvonással bünteti. Ezzel szemben a baloldal szélsőségesei rég belátták, hogy a kommunista, munkáspártoknak nincs semmi esélyük ma Magyarországon, ezért szőrőstül-bőröstül elfogadják Gyurcsányt, mit sem törődve azzal, hogy saját téveszméiket megtestesíti-e. A milliárdos Gyurcsány számukra akkor is „a mi kutyánk kölyke”, ha negligálja az úgynevezett baloldali eszményeket, tehet bármit, rá szavaznak. A „mi kutyánk” pedig nem más, mint a szocializmus, ami valóban sokat kölykezett.
A jobboldalnak sajnos nincs ilyen termékeny kutyája. Hogy 2010-ben merre billen a mérleg nyelve, és ki ül a szocialisták serpenyőjébe, ha az SZDSZ netán a parlamenten kívül marad, én nem tudom…