Gyalogbéka

Na, ki van lejjebb a bányász béka fenekénél? Hát a gyalogbéka. Ezzel az intelligens metaforával magamat és sorstársaimat aposztrofálom. Mi vagyunk a gyalogosok. Magyarország többségi kisebbsége. Ha ma kézbe veszik Móricz Zsigmond Gyalogolni jó című művét, jókat kacaghatnak rajta: „Ugyan, tata, gyalogolni kifejezetten lúzer dolog, a vesztesek tevékenysége.” Végh Alpár Sándor kollégám büszke, hogy mint riporter körbegyalogolta Magyarországot. Szegény, hát nem volt pénze kocsira, vonatra, helikopterre? Cöcöcö, micsoda különcködés, gyalog?
Az egész közgondolkodás a géperejű járművek használatára biztat. Már hajnalban hallhatunk a dugókról, az autóbalesetekről, a gyorshajtókról, az útlezárásokról, a kamionforgalomról, az autópályák zsúfoltságáról, drágaságáról, építéséről, átadásáról. Mintha az egész hasznos életünk a gépkocsiba való be- és kiszállásról szólna. Azt mondja a riporter, a politikus, a kolléga, a férj a feleségnek: „Amikor a kocsiban vezetés közben hallgattam a rádiót…” Akkor tudomásul vesszük, hogy az illetőnek van kocsija, és abban van rádiója.
Nem jutott volna eszembe gyalogos voltom, ha egy hét alatt kétszer is nem kérdezik meg tőlem, van-e jogosítványom. És amikor azt felelem, hogy nincs, jár mellé egy lesajnáló pillantás. A lúzer, a vesztes, akinek még autója sincs. Amerikában, belátom, ilyen nem létezik, de egyelőre Magyarországon lakunk, ahol nem kötelező autón járni.
Bár nagyon sokan szeretnék, ha a gyalogosok eltűnnének Budapest utcáiról. Na jó, a Várban megtűrjük a külföldit, de a város nem az övék. Itt van autómentes nap, autósnap, autószalon, benzinkút számolatlan, autószerviz meg a többi. Örökké sajnálkozunk, hogy szegény autósok nem tudnak parkolni, nincs elég szabad hely, hogy keskenyek az utak, hogy bandák lopják a kocsikat, hogy gyenge az aszfalt minősége meg egyebek.
Még nem hallottam olyanról, hogy a gyalogosokat szánta volna valaki, hogy gyalogosszövetség, gyalogoskamara vagy gyalogos-szakszervezet tiltakozna. A mi státusunk itt, Demszky Gábor lezüllött városában a megtűrt vesztesek státusa. A gyalogjárda, gondolnánk, azért van, hogy a gyalogos azon járjon. Először is a gyalogjárda merő kutyagumi, jobb, ha a gyalogos a földre sütött szemmel közlekedik. Az sem jó. A gyalogjárdán keresztül-kasul parkolnak az autók, csak bakugrásokkal lehet kikerülni őket, babakocsival meg sehogy, plusz ott vannak a Demszky által levert karók, amelyek este különösen tréfásak, amikor valaki nagyot koppanva átesik rajtuk. Ha mindent sikerül kikerülni, akkor a gyalogos végre kifújná magát, bámészkodhat, nézheti a szembejövőket, a kirakatokat. Sétálhat. Nem lehet. Amióta Demszky Gábor ráuszította a biciklistákat a járdákra, életveszély gyalog járni. A biciklisek úgy vélték, szabad prédát kaptak a gyalog járókban. Szélsebesen és agresszívan hajtanak bele a gyalogostömegbe, felborítva babakocsit, elgázolva járókelőt, elsodorva táskákat, csomagokat. A közlekedési lánc utolsó előtti szemei, akik a gyalogosban személyes ellenséget látnak, mert őket meg az autósok utálják masszívan.
Komoly társadalmi vita folyt arról, szabad-e a városképet kitelepült kávézókkal elcsúfítani (!). Nem akartak engedélyt adni az utcai teraszoknak. A mi érdekünkben. És ki kér engedélyt arra, hogy a keskeny gyalogjárda autóktól szabadon hagyott részén szemeteskonténerek, kukák, munkagépek, csövek, téglák, hajléktalanpaplanok, csontok és szél kergette nejlonzacskóerdők tanyázzanak?
A gyalogos megtűrt személy, a járda csökevény, amit később felváltanak nagy alakú sakktáblára, ahol a gyalogok csak egyet léphetnek. Előre meg hátra.